Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-550

206 A nemzetgyűlés 550. ülése 1926. évi május hó 12-én, szerdán. ban van az ország. Az egyik táborban azok vannak, akik ezt a törvényt feleslegesnek és ] károsnak tartják s ehhez semmiféle indoko- | lásra nincs szükség, mert meggyőződésünk, hogy felesleges. A másik oldalon azok vannak, akik ezt szükségesnek tartják, akiket viszont semmiféle érvvel nem lehet meggyőzni arról, hogy ez a törvény szükségtelen és felesleges, úgyhogy sem az egyik, sem a másik tábor számára nem szükséges, hogy ebben a kérdésben több szót vesztegessünk. Én hiszem és vallom, hogy az a tábor nagyobb, amely az én oldalamon van ebben a kérdésben; hiszem, hogy az a tábor van többségben, amely megelégelte azokat a károkat, melyek az ország presztizsében ennyi esztendő alatt a külföldön estek. Azt hiszem, hogy az a nagyobbik tábor, amely szivesen kitörölné a magyar törvényekből ezt a törvényt, épen ezért nem is kivánok ehhez bővebb indokolást fűzni. Csak két szót még arról, — hiszen előttem már mások is megemlítették — amit a kultuszminister ur Budapest székesfővárosról mondott. Csak azt akarom megjegyezni, hogy Budapest székesfőváros ugy a népjóléti, szociális téren, mint a közoktatás terén sokszorosát adta annak az összegnek, — nemcsak abszolút számokban, hanem relative is — amelyet bármely más törvényhatóság adott itt Magyarországon. Budapest, székesfőváros kórházai, iskolái nem érdemlik meg, hogy a minister ur ilyen szigorú dorgáló hangon emlékezzék me^ Budapestről. A gyermekvédelem terén, a munkanélküliek ellátása terén de akármelyik területére megyünk a közoktatásnak vagy a szociálpolitikának, Budapest székesfőváros megtette kötelességét oly mértékben, sőt még azon felül is, amennyire anyagi eszközei ezt lehetővé tették. Ezzel szemben Budapest székesfőváros a kormány részéről nem látta azt az előzékenységet, melyet a vidéki törvényhatóságok láttak. Csak egyetlenegy kérdésre akarok utalni. Itt van a Vérmező kérdése, amelynek tulajdonjoga miatt a főváros már hosszú esztendők óta perben van a katonai kincstárral, tehát egy állami, a kormány intézkedésétől és beleszólásától függő intézménnyel a nélkül, hogy ebben a kérdésben a kormány részéről abból a ridegségből amelyet már esztendők óta tapasztalunk, csak egy jottányit is engedtek volna. A vidék természetesen nem is adhat és nem is tud annyit áldozni e téren, mint a főváros, azonban kár annyira tapsolni a ministerelnök ur kijelentésének azoknak a képviselő uraknak, akik községének vagy városának áldozatkészsége nem állott egyébből, mint a gazdakörnek vagy az olvasókörnek odaajándékozott két darab tavalyi naptárból. Azt hiszem, hogy a minister ur ezt a kijelentését talán nem is gondolta ennyire szigorúnak, mint amilyen szigorúnak indult és ha a yita tovább tartana, talán épugy megmagyarázta volna ezt a kijelentését mint ahogy megmagyarázta azt a bizonyos kijelentését, melyet a tanitók ellen tett. Szükségesnek tartottam, — úgyis mint budapesti képviselő — hogy Budapest székesfővárosának e területen kétségtelen érdemeit ebben a vitában szó nélkül ne hagyjam. Mivel pártunk bizalommá] nem viseltetik sem a kormány, (Malasits Géza: Mennyire nem!) sem a közoktatásügyi minister ur iránt, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a ssélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Griger Miklós! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Következik! Hebelt Ede jegyző: Szeder Ferenc! Szeder Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Röviden csak néhány szempontot teszek szóvá a kultusztárca költségvetésének általános tárgyalása kapcsán, mert remélem, lesz módom és alkalmam még a részletes tárgyalásnál mindazokkal a tételekkel szemben, amelyek a költségvetésben az én felfogásom szerint kifogás alá esnek, álláspontomat megindokolni és ennek megfelelő indítványokat is előterjeszteni. Amint az általános vitában — a kormánypárt is ezt tapasztalhatta — amikor kultúrpolitikai kérdésekről, népnevelési kérdésekről volt szó, amikor arról volt szó, hogy intelligenssé, értelmessé neveljük Magyarország lakosságát: a szociáldemokrata párt egyetért mindenkivel. Ha kultúrpolitikai törekvéseknél részünkről kifogás nyilatkozik meg, az inkább a tanitás szelleme és különösen a tempó lassúsága ellen nyilatkozik meg. Bármennyire is kedvező szinben iparkodnak a hivatalos körök feltüntetni azt a kultúrpolitikai programmot, amelyet a kultuszminister ur a költségvetések tárgyalása alkalmával itt esetről-esetre előad, minduntalan megjelenik számokban kifejezve e kultúrpolitikai Programm árnyoldala akkor, amikor a magyarországi analfabétizmusról beszélünk, megjelenik akkor, amikor a kultuszminister ur is kénytelen kijelenteni, hogy Magyarország nyolcmilliónyi lakosságából több, mint egymillió analfabéta. Szerettem volna — ezt csak általános megjegyzéskép mondom el — ha a kultuszminister ur, még ha az egyetemek rovására történt volna is, sokkal nagyobb lépéssel, sokkal gyorsabb tempóban vitte volna előre a népnevelés ügyét a tekintetben, hogy egyrészt az analfabétizmust csökkentsük, másrészt pedig a tekintetben, hogy a népiskolák, különösen a gyakorlati életre neveljék növendékeiket. Szomorú tapasztalataink vannak a magyar népiskolákról. Délelőtt is beszéltek már róla, hogy milyen elhanyagolt állapotban, milyen nyomorúságos viszonyok között van népiskoláink jelentékeny részét Kint, a tanyáik között, a községekben,! is — igy például a délelőtt lemlitett egyik!, a főváros mellett elterülő községben is — úgyszólván odúkban tanítanak, ahol még akkor is fizikai lehetetlenség eredményesen tani tani, ha jólí díjazott és leLkeseidéstől áthatatott tanitók tanítják az eléjük kerülő apróságokat; hát mikor még a minister ur fenyegeti meg a tanítóságot: lia pedig igy, akkor szemben találja magát a szigorú kultuszininisterrel is! A tanyai iskolák ügye, azután kint, a községekben az állami vagy felekezeti Iktezelés alatt lévő népiskolák ügye minden áldozatkésaséget megérdeímel és megkövetel a kultuszkorcnánytólí, ha Magyarország valójában kultúrpolitikai tényező akar lenni olyan értelemben, mint amilyen értelembeln nagyon szeretnénk erről a kérdésről kifelé — leginkább a Balkán felé — beszélni, mert szó sem lehet arról, hogy a nyugati államokkkal szemben kérkedjünk a kul turf erényünkkel. Ismételten hangsúlyozom), általainosságbaia nagyon rövid leszek és csak néhány szempont az, amely miatt fel szólalok. Ilyen szempont az, hogy: ki a kultusztárca kötelékéből mindazokkal a tételekkel, amelyek nem e tárca körébe valók, — ilyen a tábori püspökség, az Orszájgos Testnevelési Tanács és egyebeik, amelyeiket Kéthly Atnlna képviselőtársam iis felsorolt — és