Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. visszhangot kívánok adni felszólalásának abban, hogy mi a magunk részéről is szükségesnek tartjuk az ipar védelmének minél intenKÍvebb kiépítését és ha ez, továbbá a munkásvéidieliamnek, valamint az ipaitflelügyeletinek szolgláilata az államtól nagyobb áldozatokat kivám, mi a magunk részéről ehhez készséges kömmel h ozá járulunk. Egyébként is több olyan megjegyzése volt t. képviselőtársainnaik, aminek örülök, és amit a magam részéről is szívesen alátámasztok most és bármikor, amikor arra szükség van, mert mindazokban a kérdéseikben, amelyek a munkás védelmére és szociális jólétének emelésére vezethetnek, 'készségesen támogatok minden javaslatot, bármily irányból jöjjön is az, Peyer t, képviselőtársam kritikája, ha ittott talán túlerős volt is, szintén sok igazságot ioglait magában. Itt azonban kétségkívül tekintetbe kell venni a magyar államnak és a magyar adófizetőknek teljesítőképességét is. Nagyon igaz az, hogy az ország sok részében az utak teljesen használhatatlan állapotban vannak, és különösen azt, aki külföldön járt, ha összehasonlítást tesz a magyarországi és külföldi utak között, kétségkívül igen erősen csábítja arra. hogy súlyos kritikával illesse a magyar utakat. Viszont ha látjuk, hogy milyen a külországok teherbiróképességs és milyen a magyar államé, (Szabó Imre: Volt nekünk is, de elherdálták!) ha látjuk azt a haladást, amelyet ebben a lerongyolódott és elszegényedett állapotunkban is tettünk, akkor az objektivitás mégis megköveteli, hogy bizonyos elismeréssel is legyünk mindazok iránt, akik felelős állásban az utaknak, vasutaknak és postának dolgát gondozták. Visszaemlékszem még arra, hogy ministerségem idején utaztam egyszer harmadik osztályon, betörött ablakú fülkében és egy egészen rövid, 25 kilométeres távolságot körülbelül egy egész éjszakán keresztül tettem meg. Ha visszagondolunk arra hogy a román megszállás és a kommün dúlásai után milyen állapotban kaptuk vissza vasúti parkunkat, mennyire le volt rongyolódva minden ut és minden üzem, és néhány esztendő leforgása után újra legalább is valamilyen nivóra tudták ezeket a közlekedési eszközöket és állami üzemeket emelni, — sőt Peyer t. képviselőtársam is elismerte, hogy ma már lehet utazni a magyar vasúton és az ma újra európai nivón áll, tisztaság, kényelem és pontosság dolgában is — akkor, ha a képviselő urak objektívek akarnak lenni, kétségen kivül el kell, hogy ismerjék, hogy a magyar állam a maga szegény eszközeivel mégis sokat el tudott már érni és azok, akik felelősek voltak az állam vagyonának kezeléséért és ezekért az üzemekért, a maglik szegényes eszközeivel dicséretreméltó eredményt tudtak elérni. Kell, hogy a nemzetgyűlés ezt elismerje, nekik ezért hálával adózzék és kívánja azt, hogy a nemzet legyen olyan belátó (Barthos Andor: Türelmes!) és legyen olyan áldozatképes is, hogy nagyobb összegeket boesáthasson az illetékesek rendelkezésére, hogy azt a fejlesztést, amelyet eddig" megcsináltak, tovább tudják vinni és hogy esetleg meglévő — biztosra, veszem, hogy meglévő — nagyobb koncepciójukat is megtudják a magyar közlekedésügy szolgálatában valósítani. Az a gigantikus küzdelem, amely most Angolorsziáigban folyik, bizonyos mementókkal kell, hogy szolgáljon Angliának is, a győztes hatalmiaknak is és egyáltalában minden államnak külön-külön, de nekünk, Magyarországnak is. Kell, hogy mementóul szolgáljon ez a nagy gazdasági harc, amely most Angliában folyik. Nem akarok most a felett disputálni, hogy ez a gazdasási harc csak gazdasiáigi harc-e, avagy gazdasági és egyúttal politikai harc is; nem akarom itt ezt a kérdést vitatni, hiszen nem állanak rendelkezésünkre azok az adatok, amelyek alapján egészen helytálló Ítéletet mondhatnánk. Azt azonban kétségenkivül megállapíthatjuk, hogy Anglia most a saját testén tapasztalhatja hogy a békekötésekben nem vették figyelembe azokat a gazdasági törvényeket, amelyek egész Európa életét szabályozták és igy most ő kénytelen láitni, hogy ennek reá nézve is rendkívül súlyos visszahatása van. Mi nem helyezkedhetünk a káröröm álláspontjára; mi nem örülünk annak, hogy valamely állam ipari krízisben van, nem örülünk annak, ha ott szociális és gazdasági háború folyik, de mégsem nyomhatjuk el azt a reménységünket, hogy az efajta krízisek talán hozzájiátrulnak annak az irányzatnak megerősítéséhez, amelyet Anglia és Észak-Amerika már a nélkül is tanúsított, hogy a békét gazdasági és pénzügyi eszközökkel próbálják a revízió útjára terelni. Azt hiszem, az angol államférfiakat, általában véve Európának azokat a közgazdászait, akiknek szavuk van otthon az ország kormányzásában, egy ilyen óriási nagy konfliktus figyelmezteti arra, hogy egész komolyan gondolkozzanak a közép- és keleteurópai fogyasztópiac helyreállításáról s ha másképen nem megy, gondoljanak a helyreállításra ugy, hogy revízió alá veszik azokat a békéket, melyek egységes gazdasági és fogyasztási területeket szétszakítottak s Közép- és Kelet-Európát kikapcsolták a nyugateurópai nagy ipari államok fogyasztóinak köréből. Erre különben Wolff t. képviselőtársam egy más tárca keretében nyomatékosan rámutatott, én azonban nem akarom elmulasztani, hogy a sztrájk kapcsán is újra fel ne hívjam az illetékes nyugateurópai tényezők figyelmét arra, hogy gondoljanak Közép-Európa fogyasztóképességének helyreállítására azzal, hogy vallják be azt a hibát és bűnt, amelyet nemcsak a legyőzöttek ellen, hanem saját ipari és gazdasági életük ellen elkövettek, (Ugy van! a jobboldalon.) lássák be ezt a hibát és kövessenek el mindent arra, hogy ezt a hibát reparálják. A második mementó azonban szól általában véve minden kormányzatnak és szól nekünk is. Anglia egy demokratikus ország, ahol polgári szabadság van, szervezkedési szabadság van, ahol hosszú évszázadokon keresztül kifejlődött parlamentáris élet van, ahol tehát legkevésbé szükséges erőszakos eszközökhöz nyúlni azért, hogy bizonyos igények kielégíttessenek. Mégis ebben az államban is a munka és tőke harca, a munka és tőke érdeke szembekerül egymással; s az állam most kénytelen ebbe a harcba beleavatkozni. Akármenynyire próbált a rendesen és állandóan liberális politikai rendszerben kormányzó angolországi törvényhozás lehetőleg semleges maradni a munka és tőke harcában, a helyzet mégis csak oda érlelődött, hogy miután ez a politikának is tengelye, most egy ilyen nagy krizis alkalmával a kormányzat minden erejét kénytelen megfeszíteni, hogy a munka és tőke harcából átmentse a közösség érdekeit, megakadályozza, hogy ez polgárháborúvá fejlődjék, megakadályozza, hogy ez az angol magántőke tönkrejutását eredményezze, szóval kénytelen ebből a rezerváltságból kilépni és kénytelen szabályozólag odaállni a két óriási hatalom közé, amelynek győzelme akár az egyik