Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-546
lő À nemzetgyűlés 546. ülése 1926 részen maradna, akár a másik részen, az állam egész jövőjére nézve rendkívül jelentős lesz. Ha ugyanis a munkásság marad felül, ez az egész állami struktúra átszervezését fogja eredményezni, ha pedig a magántőke marad felül a munkássággal szemben, akkor is nagyon hosszú idő fog beletelni, mig rendes, normális szociális élet lesz újra Angliában. Ez a sztrájk tehát kell, hogy minden kormányzatnak mementó legyen arra, amire legutóbbi beszédemben is iparkodtam a figyelmet felhívni, hogy itt van a 24-ik órája annak, hogy a tőke és munka problémájával az állami törvényhozás a lehető legkomolyabban foglalkozzék s tegye meg mindazokat a törvényes intézkedéseket és szabályozásokat, melyek módot és lehetőséget adnak az állami hatalomnak arra, hogy alkotmányos és törvényes formában avatkozzék bele ezekbe a harcokba, mindig az igazság érdekében és a gyengék javára. (Helyeslés balfelől.) Magyarországon is iparkodjanak tehát azokat a szociális törvényeket, amelyeket már régóta várunk, végre a nemzetgyűlés elé hozni, hogy komolyan beszélhessünk a gyülekezési és egyesülési jogról, szervezkedési jogról, a sztrájktörvényről, beszélhessünk a munka és tőke vitájának valamelyes elintézéséről, szóval azokról a törvényekről, amelyeket nem rendkívüli alkalmakkor, mint rendeleti intézkedést léptetnek életbe a kivételes hatalom igénybevételével, hanem tudja mindenki, a tőke épugy, mint a munka, az állam és a közigazgatás csakúgy, mint a szakszervezetek legyenek tisztában vele, hogy van itt olyan törvény, amely minden oldalra kiosztja a jogot és kötelességet s kiosztja az állam számára azokat a lehetőségeket, amelyek módot adnak arra, hogy a szociális harcokba beavatkozzék. De mementó kell, hogy legyen ez nekünk is. Ha a legrendezettebb nyugateurópai államban az ipar és kereskedelem ilyen krizisben van, akkor jó lesz nekünk is szemlét tartanunk iparunk és kereskedelmünk felett, mert én azt hiszem, a válság jelenségeit mi is kénytelenek vagyunk Magyarországon konstatálni. Ennek a tárcának költségvetése tényleg arra való, hogy akármilyen röviden, de mégis szemlét tartsunk az ipari és kereskedelmi állapotok felett ós próbáljuk megállapítani, vájjon hol és minő gyors segítségre volna szükség. > Peyer t. képviselőtársamnak teljesen igaza van abban, amit mai beszédében elmondott, — és itt elkésetten bizonyos fokig nekem is elégtételt ad, pedig engem a numerus clausus miatt sokszor szokott támadni — t. i., hogy az ipari és kereskedelmi válság azért is katasztrofális erre az országra, mert hiszen a szellemi és fizikai munkás elhelyezkedését teszi lehetetlenné, szellemi és fizikai proletariátust fejleszt és szaporit állandóan. Márpedig ugy a szellemi, mint a fizikai proletariátus, amely sehogyseni képes elhelyezkedni, természetesen az idegességnek, a keserűségnek egy rezervoarja, és igy a forradalmi szellemnek is, mert az, akinek nincs vesztenivalója, legyen az szellemi, vagy fizikai munkás, nagyon természetesen nem barátja annak a stabil rendnek, melyben ő nem tud elhelyezkedni, amely neki nem ad kenyeret, amely az élet asztalánál neki helyet nem biztosit. A konszolidációnak, stabilitásnak, a meglévő társadalmi és gazdasági rendnek tehát nem lehet barátja az a szellemi és fizikai proletár, aki nem képes elhelyezkedni. Az» ipari és kereskedelmi válság ebből a szempontból is kell, hogy az országot s a nem. évi május hó 7-én, pénteken. zetgyülést mélységesen érdekelje, mert itt kell levezetni azokat a fenyegető erőket, amelyek meg'vanŒiak, amelyekkel számolni kell, amelyek gyülekeznek akkor, ha kenyeret ós munkát nem tudunk nekik aidini. Az ipari 'eis kereskedelmd válság kérdése tehát kell, hogy fog" lalkoztasson mindeinkit — (foglalkoztassál az agráriust épugy, mint az iparban köavetlenül érdekelteket — azért, .mert ez az ország nyugalma szempontjából rendkívül fontos kérdés. Ha! végignézünk nagyjából a kereskedelmen, azt vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy válságban van és <&z egészen természetes. A magyar kereskedelem 18—20 millió ember számára fejlődött ki. Ebből a 18—20 millióból azonban mindössze 8 millió maradt meg. Budapest kereskedelme 18 millió embert látott el és mai elláthat 8 milliót. És ha még legalább ez a 8 millió ember maradt volna az, aki volt! Azonban ez a 8 millió ember is a maga vásárló és felvevő képességében mélységesen leszállott, azt lelhet talán mondani, hogy a felére fedukálóldott. Áll ez különösen a középosztályra, amely békében az iparnak és a kereskedelemnek mégis elsőrangú fogyasztója volt, miután az ő igényei voltak azok, .amelyek kielégítésére súlyt helyezett és a kielégítést a legnagyobb áldozatok árán is megkísérelte. Ma maradt tehát egy nyolcmilliós vásárlóközönség. Ha a kereskedelem abban az állapotban és helyzetben maradhatott volna, mint volt, á krizisniek természetesen, akkor is he kellett volna következnie. De nemcsak ez törtéint. A 8 millióra lecsökkent fogyasztóközönséggel szemiben igen erősen meggyarapodott kereskedői osztály áll. Nem vagyonban gyarapodott, hanem számban — s azt hiszem, ezt úgysem érti félre senki. Például Budapesten kézmű- és rövidárukereskedés volt 1914-ben 1207, 1925-ben 2447, vagyis a szaporodás 100%; divatáruüzlet volt 1914-ben 835, 1925-ben 1096; cipőkereskedő 1914-ben volt 132, 1925-ben 426, a szaporodás 220%; bőrkereskedő volt 259, ma van 443, tehát a szaporodás több, mint 70%. Eibből érthető az, hogy ennek az esztendőnek első három hónapjában 1003 kénysizeregyességi tárgyalás volt épen á kereskedelem körében. Hiszen egész természetes dolog, hogy lecsökkent fogyasztótközönséggel szemben állván a megszaporodott kereskedő osztály, nem képes a rezsit sem megkeresni; de nem képes azért sem, mert végeredmiéinyben a kereskedő ma szűkös és drága hitellel dolgozik, amelyet nem is képes kellőkép kihasználni, mert sokkal nagyobb' hitelt kénytelen nyújtani, mint amit ő kap. A kereskedő kap drága, 12—46% -os hitelt három hónapra és kénytelen ma már a részletüzlist keretében a maga tőkéjét kihelyezni 6—8. sőt 12 hónapra is. Egész, termélszetes dolog tehát, hogy kell fenn akarásnak bekövetkeznie, amely azután maga után hozza a kényszerfelszámolásokat. A t. képviselőtársaim arra utaltak, hogy Magyarországnak a tranzitókereskedelmet központosítani kellene és ezáltal a kereskedelemnek nagyobb megélhetési Lehetőséget nyújtani. Teljesen igazuk van. Én azonban azt hiszem, hogy ebben, a tekintetben az első feladat mégis magát, a kereskedelmet illeti. Épen ezért en a nemzetgyűlés, illetőleg a kormány figyelmet arra hivnám fel- hogy a jövőben, amennyiben lehet, a kereskedelem fejlődését oda terelni, — hiszen erre sok módja és lehetősége az államnak nincsen, de valamelyes lehetősége mégis van — iparkodjék a kereskedelmet arra az útra vinni, hogy a nagykereskedő ne akarjon
