Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

À nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfő) 125 pítani. Én csak azt szeretném, hogy mindaddig, amig a hatalmat boldogan a kezükben tartják, kövessenek el mindent a Népszövetségnél, hogy a pénzügyi és katonai ellenőrzést végre már szüntessék meg. Ehhez igazán nem kell nacionalistának lenni, hanem csak igazságszerető embernek. A legszélsőbb gondolkozású ember is meg kell hogy állapitsa, hogy Magyarország nem tart több katonát, mint amennyit a békeszerződés megenged, s semmiféle cselekedetet nem látunk a kormányzat részéről, amelyből, sajnos, azt lehetne kiolvasni, hogy mi meg akarjuk dönteni a trianoni békediktátumot. Szóval semmiféle olyan jelenség nem merül fel a magyar közéletben, amely indokolttá tenné a külföld szemében azt a pénzügyi és katonai kontrollt, amelynek vastag számláját a magyar adófizető polgárok zsebéből kell kiizzadni és amely megszüntetésének szorgalmazására nem tudom eléggé kérni az igen t. kormányt. (Gaal Gaston : Smith nem csinál nagy számlát!) Neki is elég szép számlája van; az ő és irodája számlája is egészen jelentékeny. (Gaal Gaston : Nagyon érdemes megfizetni azt a számlát !) Ha Ausztriában és Belgiumban meg tudják szüntetni a katonai és pénzügyi ellenőrzést, nálunk is meg kell ezt csinálni — igazán már csak Magyarországnál van meg az összes legyőzött államok közül, mert Magyarország sem ad több okot arra, hogy ne szüntessék meg, mint amennyit adhatott Bulgária és Ausztria annak idején. Ha az osztrák és a bolgár kormány ki tudta eszközölni a Népszövetségnél, hogy velük szemben enyhébb eljárást tanúsítsanak, akkor a magyar kormánynak is össze kell fognia és mindent meg kell tennie, hogy az osztrák és bolgár mintára ki tudja vinni az ellenőrzés megszüntetését és azt, hogy azokat az óriási terheket, amelyeket az ország adófizetői viselnek, azoknak válláról leemeljék. (Forster Elek : Nem vagyunk elég demokratikusak.) Teljesen aláirom és ki is fogom fejteni, amit Forster t. képviselőtársam mondott, hozzácsatolva egy külső tekintélynek, Hegedűs Lóránt volt pénzügyminister urnák véleményét is, aki a Pesti Hirlap két hét előtti vasárnapi számában leirta, hogy mibe kerül az országnak az EgyesültÁllamokban lévő követsége. Kifogásolja, hogy a felvonulásoknál túlsók diszmagyart látott és megállapitotta, hogy Amerikában az embereknek három dolog imponál : a tudomány, a művészet és a szerénység. (Egy hang jobb/elől : Talán nem is volt ott !) De igenis ott volt, sőt egy könyvet is irt az amerikai kivándorlás ellen. Egészen bizonyos tehát, hogy ezeket a megállapításokat személyes tapasztalat és tudás alapján tette meg. Nem én vagyok az első, aki kifogásolom azt, hogy az amerikai követség költekezése olyan nagyarányú, hogy erőinket meghaladja. Mi csak örömmel vehetjük, ha a magyar arisztokrácia kebeléből vállalkoznak megfelelő tehetségű emberek arra, hogy az ország külpolitikáját képviseljék, de ezeknek mindig tudniok kell azt, hogy Magyarországot teljesen tönkretették, hogy a Dunára nemsokára hivatalt kell felállítani, amely megakadályozza az öngyilkosságok számának növekedését, hogy a B-listára tett tisztviselők és munkanélküli munkások olyan tömege éhezik és nyomorog, hogy ebben a tekintetben Magyarország az összes többi országok között az első helyet foglalja el. Ennek az országnak tehát nincs pénze luxusra, drága követségi palotákra és berendezkedésekre. A Pesti Hirlap tegnapi számában láttam egy fényképet a varsói magyar követség házáról és berendezéséről. (Erdélyi Aladár: Az bérelt palota ! A berendezése sem a mienk !) Rendben van ! (Kováts-Nagy Sándor : Alá van irva a kép alá hogy bérelt palota ! — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Kiss Menyhért : Én feltétlenül kifogásolom a követség személyzetének nagy számát és azt, hogy nagy dinéket és löncsöket adnak és olyan arányban tartják fenn a nemzetközi érintkezést a diplomaták között, amit esetleg a gazdagAnglia vagy Franciaország megtehet, de ilyen lerongyolódott ország, mint Magyarország, erre nem képes. Varsóban történt meg az a botrány is, hogy az egyik követségi titkár számtalan millióval megugrott,^ ma sem tudják, hogy hová ment. A pénkezelés annyira szabálytalan volt, hogy ez a sikkasztás a külügyi hivatalban megtörténhetett, Ezt nem lehet védelmezni. (Erdélyi Aladár: Ki védelmezi?) Az ilyen dolgokat a külképviseleteknél el kell tüntetni. Ugyancsak kifogásolom azt is, hogy több volt minister fogad el követi megbizást, s igy olyan szinezete van a dolognak, mintha az illető, aki egyszer ministerré volt kinevezve, továbbra is meg akarná tartani ministeri fizetését. A követségi személyek megválogatásánál azt kell nézni, hogy feltétlenül arra való, 13 próbás emberek kerüljenek oda, akik amellett, hogy több nyelven beszélnek, világpolitikai ismeretekkel is rendelkezzenek és — amit különösen hangsúlyózok — meg kell követelni a mostani követségi emberektől azt is, hogy kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi ismeretekkel is rendelkezzenek; hogy szakitsanak azzal a Ballplatz-i hagyománnyal, amely valamikor az osztrák-magyar monarchia követeit jellemezte, hogy csak reprezentálni tudtak, csak oroszlánvadászatokra és egyéb zsőkre jártak el, de az illető ország gazdasági, politikai és egyéb természetű mozgalmaival nem törődtek. Elég nagy hiba volt az is, hogy annak idején, amikor az annexiót kimondották, hogy egyetlen barátunkat Törökországot felosztják — hiteles könyvekből olvastam erre vonatkozó megállapitást — arról a szerződésről, amely a balkáni államok között öt év óta fennállott, s amely arról szólt, hogy szét fogják osztani Törökországot, mondom erről a szerződésről a kitűnően fizetett osztrákmagyar diplomáciának egyáltalában nem volt tudomása. Ez ugyanolyan hiba volt, mint amilyenhez hasonlót a világháború kitörése alkalmával lehetett konstatálni a németeknél. Ott is nagy tüntetéseket, felvonulásokat láttunk a japán követség előtt; a nemetek

( ugyanis abban a véleményben voltak, hogy a japánok ő mellettük állanak, meg fogják üzenni a háborút Angliának. Ezzel szemben pedig kisült az, hogy Angliának már körülbelül 7—8 éves szerződése volt Japánnal, amely a háborúban való részvételre is kiterjedt. Az ilyen diplomáciával, amely kizárólag csak mulatságokra, rókavadászatokra rendezkedett be, de amely annak a feladatnak, amelynek elvégzésére az államhatalom odaállította, megfelelni nem tud, szakitani kell, és Magyarországnak olyan embereket kell a követségeknél alkalmaznia, akik több nyelvet tökéletesen beszélnek s a jogászi ismereteken kivül pénzügyi és gazdasági szakismeretekkel is rendelkeznek. Sajnos, Magyarországnak 400 esztendőn keresztül nem volt semmiféle külpolitikája, amint nem is lehetett, mert hiszen Bécsből, a Ballplatzról irányitották az ország külpolitikáját. Magyarország most olyan, mint egy madár, amelynek levágták a szárnyát s azután elengedték, hogy repüljön, mivel azonban repülni nem képes, inkább visszamegy a kalitkájába. A magyar diplomácia sajnos, semmiféle érzékkel nem bir az öncélúság iránt. Sajnos, nem halljuk, hogy akadnának