Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-548
102 A nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10-én., hétfőn. tálni kívánok. Griger Miklós igen t. képviselőtársam beszédére és annak egyes részleteire beszédem, folyamán fogok reflektálni. Szabó Imre t, képviselőtársam megjegyzéseire egykét mondattal beszédem elején akarok válasz.« lni. Szabó Imre t. képviselőtársam többek között hivatkozott arra, hogy az osztrák külpolitika jelentősebb eredményeket ért el mint a magyar diplomácia. Figyelmen kivül hagyja azonban t. képviselőtársam azt, hogy Ausztria és Magyarország külpolitikai helyzete teljesen más. Az utódállamok s kivált Csehország Ausztria fenmaradását mint Pufferstaat-ét kivánja elősegíteni, viszont Magyarországot illetőleg nem bánja, hogy ha ez a csonka ország még inkább lezüllik és tönkre megy, mert ez felel meg számitásainak és vágyainak. Ami a demokratikus beülső berendezkedés hatását a külpolitikáira illeti, arra vonatkozólag Szabó t. képviselőtársam messzemenő következtetéseket vont le, mert épéin a mai külpolitikai konstellációk, szerződések mutatják, hogy a legdemokratikusabb ál Hámok, a legabszolutisztikusabb államoikikal és viszont kötnek nemcsak biztonsági, hanem katonai egyezményeiket és szerződéseket is. Az 1918 őszi kudarc más belátásra taníthatná a szélsőbalt. Sok szó esett a költségvetések során a loearnói egyezményről. Töhb képviselőtársam optimisztikusan. mások ismét pesszimisztikusan fogták fel és birálták el a locarnói egyezmény után előállott helyzetet, illetve az egyezmény jelentőségét. Tény az. hogy a háború óta Lo earn óban jelentkezett először a béke szelleme. Igaz az is. hogy Locarnó az első állomás a béke revíziójához vezető utón. Az utódállamok is ilyen értelemben fogták fel a locarnói egyezményt, épen innét származik az az idegesség és nyugtalanság, amelyet az utódállamoknál Locarnó utáh észlelhetünk. Bár Locarnóban az ott társult hatalmak ünnepélyes deklarációban utasították vissza a béke re víziójának gondolatát, de már maga az a tény, hogy a Rajna-vonal garantáltatott, viszont a keleti határok nem garantáltattak, mutatja azt, hogy Franciaország érdekei a békediktátumok területi határozataival szembein erősen lecsökkentek, annál is inkább, mert minden területi revízió már nem prejudikálhat ElsaszLotharingia birtoklásait illetőleg, jnár pedig épen az Elsiasz-Lotharingia nyugodt birtoklását illető félelme volt az, amely Franciaországot arra inditotta, hogy görcsösen ragaszkodjék a békeszerződések betűjelhez és elháritson eleve magától minden olyan törekvést, amely a békeszerződések miegbolygatásáboz vezet. T. Nemzetgyűlés! Franciaország elérte mindazt, amit a békeszerződés neki hozott, és sikerült neki mindaz, amit a békeszerződés folytán kapott, biztosítania. A reparáció kérdését Németországgal rendezte, a katonai kontroll a Népszövetség körébe ment át, ElsaszLotharingia birtoklását a locarnói egyezmény részére garantálja, nincs tehát már mit félnie egy esetleges békeszerződési revíziónak bekövetkezésétől sem. Másként áll azonban a helyzet az utódállamokat illetőleg. Az utódállamok egész állami exiszteneiájukat a békeszerződések betű szerinti fentartásának köszönhetik és csak e béke-diktátumok fentartása mellett tarthatók fenn azok a határok, amelyeknek igaztalan voltát ma már a nyugat vezető államférfiai sem tagadják. Ezek a határok minden igazság, jog és okosság arculcsapásával vonattak meg és épen ezért nem várhatja senki, hogy ezeket a -határokat a legyőzött államok most már szabad akaratból garantálják, ellenkezőleg: egy keleti Locarno terve a területi kérdések rendezése nélkül el sem képzelhető. Ezért jelentkezik CÜZ ct Jelelem a keleti Locarnotól és ezért az a görcsös ragaszkodás a békediktátumok betűjéhez. Miután lehetetlen a legyőző államoktól a mai határok garantálását várni, nem is tudott a keleti Locarno gondolata érvényre jutni. Mindazonáltal a keleti-locarnoi szerződés gondolata él és mindinkább konkrétebb formákban bukkan fel, mennél inkább szabadul fel Franciaország nyugat-észak felől és ha igazak azok a hirek, hogy egy németorosz blokk van kialakulóban, akkor Franciaországra nézve megszűntek azok az okok, amelyek őt a kisantant fentartására késztették. Már nem lévén szükséges észak felől a német veszedelem ellen hátvédre, megszűnik az az érdeke, amely őt a keleti államokhoz fűzte, annál inkább, mert a francia budget nehézségei is azt parancsolják, hogy a francia külpolitika lassan-lassan kihúzza lábát a keleti államokkal kötött szerződések drága hínárjából. T. Nemzetgyűlés! Ezzel a néhány vonással megfestettem azt a háttért, amely jobban kidomborítja az utódállamoknak a locarnói egyezmény utáni politikáját. így már érthetővé válik, hogy miért penget Benes külügyminister szelídebb húrokat, hogy miért egyezik meg a román kormány az erdélyi magyarsággal, hogy miért közeledett Jugoszlávia Olaszországhoz; viszont igy érthető, hogy miért járt Nincsics párizsi útja kudarccal és hogy miért hiúsult meg a francia-román katonai konvenció. Briand nagyon jól tudja, hogy Franciaországra sokkal előnyösebb, becsesebb, értékesebb és olcsóbb a locarnói paktum, még inkább a francia-német-orosz szövetség, mint az összes úgynevezett keleti biztonság szerződések, amelyek még Poincaré hagyatékából maradtak rá. Miután itt az utódállamoknak semmi kilátásuk sem volt egy keleti vagy középeurópai locarnói szerződésre, ezek a kölcsönös biztonsági szerződések rendszerére tértek át. amelyeknek majd tisztán döntőbírósági, majd katonai jellegük van. Döntőbírósági egyezmény köttetett Ausztria és Cseho-Szlovákia. viszont CsehoSzlovákia és Lengyelország között, miután a katonai konvencióra az óvatos csehek a németekre és az oroszokra való tekintettel kaphatók nem voltak. Ám mindeme szerződések agyaglábon járnak; két esszenciális hiba, amely hozzájuk tapad, akadályozza meg, hogy az őszinte bizalom és béke szelleme tényleg érvényesüljön: hiányzik a kölcsönösségi elvek érvényre juttatása ugy a gazdasági, mint a kisebbségi kérdés terén. Azok a szinte áthidalhatatlan ellentétek, amelyek a középeurópai államok között minden kereskedelmi tárgyalásnál jelentkeznek, mutatják, hogy minden utódállam főleg katonai okokból erős akar lenni és minden döntőbírósági egyezmény ellenére féltéke nyen a saját gazdasági függetlenségére törekszik, még súlyos gazdasági és szociális károk, válságok árán is. Az örökös súrlódások másik for kisebbségi kérdés. Itt utalok Griger Miklós képviselőtársam beszédére, amely dokumentumokkal igazolta, hogy a Nénszövetség égisze alatt kötött biztonsági szerződések teljesen elégteleneknek bizonyultak a kérdés igazságos és méltányos megoldására. Az utódállamok még most is minduntalan túlteszik magukat a szerződésileg vállalt kötelezettségeiken, pedig a kisebbségi kérdés igazságos megoldása volna legelső előfeltétele egy keleti Locarnonak.
