Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-548
A nemzetgyűlés 648. ülése 1926. évi május hó 10-én, hétfőn. 97 hogy Magyarországon gyakorlatilag is minden állampolgár egyenlő volt a törvény előtt, az állami élet minden ágazatában; nem ismertünk első- és másodrendű polgárt, (ügy van! a jobboldalon és a középen.) T. Nemzetgyűlés! Ha ellenségeink annyit szédelegtek és hazudoztak magyar elnyomásról, bízvást remélhettük, hogy nem fognak beleesni azokba a hibákba, amelyekkel bennünket és a magyar uralmat rágalmazták országvilág előtt. Csalódtunk. Soha, egyetlen hatalom nem élt vissza annyira a nyers erő eszközeivel, mint ezek a kis népecskék, akidet egy példátlan konjunktúra és hallatlan szerencse felkapott és nyeregbe ültetett; sohasem dühöngött az irtó szándék és az üldözés a nemzetiségekkel szemben annyira, mint a tőlünk elszakított testvéreinkkel szemben, akik semmi más vétekben nem találtattak, mint abban, hogy az Isten magyaroknak teremtette őket. Nem sorolom fel kálváriás életük minden állomását. Nem foglalkozom azzal a kegyetlenséggel, amellyel őket birtokaiktól úgyszólván minden ellenérték nélkül megfosztják azzal a cinizmussal, amellyel őket az alkotmányos életből kizárják. Megelégszem azzal, hogy két súlyos sérelmükre mutatok rá. (Halljuk! jobbfelől.) Az egyik az, hogy lehetetlenné teszik számukra a Magyarország kultúrájával való összeköttetést s megfosztják őket ama Istenes természetadta joguktól, hogy államuk keretén belül saját nemzetük kulturéletét szabadon élhessék. Azt még megértem valamiképen az ő szempontjukból, hogy irredenta irányú hazafias lapokat nem bocsátottak át határaikon, ellenben cinikus megsértése a kisebbségi jogvédelemnek és valóságos kultúrai barbarizmus az, hogy elzárják őket a magyarországi tudományos és szépirodalmi termékektől és igy lelki, szellemi éhínségre kárhoztatják őket. (Fekete Lajos: Csak a Világot ós a Népszavát engedik be!) A másik sérelem a cseh állami biróságoknak ama helytelen joggyakorlata, melyet a kisebbségi kérdésben tanúsít. Ez száz- meg százezer testvérünk existenciáját érinti és módot, lehetőséget nyújt a cseh lakosságnak és a cseh kormányzatnak arra, hogy könnyűszerrel megszabaduljanak azoktól az elszánt és lelkes magyaroktól, akik a nagy nemzeti katasztrófa után is ott maradtak, hogy küzdjenek az erősek ellen, gyámolitsák a gyengéket és buzdítsák a bátortalanokat. Elég csak KörmendyÉkes Lajos példájára hivatkoznom, aki húsz éve lakott a Felvidéken, birtokot szerzett, adót fizetett, de mert becsülettel, férfiasan, Ízléssel és ellenfeleire nézve szinte félelmesen gyakorolta törvényhozói kötelességét, kiutasították a cseh-szlovák köztársaság területéről. így becsülik ők az úgynevezett békemű rendelkezéseit s igy tisztelik az uralmuk alá vett nemzeti kisebbségek jogait. Ám, t. Nemzetgyűlés, bármennyire is fájó az a brutális bánásmód, amelyben a csehek magyar testvéreinket részesitik, nem csodálkozunk azon, amikor látjuk, miképen kezelik a tótokat, akiket testvéreiknek neveztek. A pittsburgi egyezményt, amely autonómiát igért a tótoknak és a tót nyelv jogait garantálta, Massaryk és Benes tudatosan, szándékosan vasárnapi napon irták alá, csak azért, hogy azt később érvénytelennek deklarálhassák, arra való hivatkozással, hogy Amerikában a vasárnapokon kötött szerződések nem jogerősek. A turócszentmártoni deklarációt, mely a tótokról, mint külön nemzetről emlékezik meg, és Hodzsa tót árulók segítségével a nyomdában a cseh-szlovák etnográfiai egység érdekében meghamisitották. Ez már oly közismert dolog, hogy ők stem, merik tagadni. Sőt tovább meggyek: a cseh kormány a békeszerződés okmányának hivatalos szövegét is meghamisította. Ez az okmány ugyanis a cseh-szlovák államot kötőjellel Tschecho-Slovakiá-nak nevezi s ezt a kötőjelt a cseh kormány egyszerűen elsikkasztotta. (Lendvai István: Ajánlanék nekik más kötőjelet! — Derültség jobbfelől.) Hogy ez állami szempontból mit jelent, azt felesleges megmagyaráznom, de ezzel kapcsolatosan közbevetőleg rámutatok arra, hogy a frankhamisításon legkevésbé a cseheknek van joguk megbotránkozni — miként a mondottakból kitűnik — ők a hamisítás atyamesterei. (ügy van! a közéven.) Machiavelli leghüségegesebb tanítványai, ama tan követői, hogy a politikának semmi köze a morálhoz, hogy a politikában minden célravezető eszköz megengedhető. Ezért Briand ur Massarykot és Benest állítja a nemzetközi bíróság elé, mint akik becsapták, hamisítással félrevezették saját tót testvéreiket, (ügy van! jobbfelől.) Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék idegen ország államférfiairól parlamentáris kifejezéseket használni. (Szuhányi Ferenc: De igaz!) Csendet kérek. Mégis a magyar nemzetgyűlés mindig teljesítette azt a kötelességét, hogy olyan kifejezéseket használt, amelyek nem sértőek. A képviselő urat ezért a kifejezéseért kénytelen vagyok rendreutasítani. Griger Miklós: Az elnök urnák kötelessége ezt megtenni, nekem pedig kötelességein megtenni azt, amit lelkiismeretem diktál. Sőt továbbmegyek. (Várnai Dániel közbeszól.) Én nem is vagyok pacifista, addflg, míg a csehek nem azok. (Lendvai István: Legalább nem egy oldalú pacifista!) Ha még azt említem, hogy a cseh hivatalos statisztika felsorol magyarokat, németeket, lengyeleket, ruténeket, zsidókat, de tótot egyet sem, csak csehszlovákokat, ugy vélem, világos képet festettem arról a beolvasztási tendenciáról, amely a cseheket vezeti és 'di tótokat faji létükbien veszélyezteti, még pedig nemcsak de jure, hanem de facto is, mert a cseh kormány ós a cseh politika gondoskodik arról, hogy téjnyleg se legyenek tótok. A csehesités az egész vonalon folyik, a hivatalokban, hadseregben és az iskoláiban. A hivatalokat csehekkel rakták meg-, a hadsereghen vezető állásba csak csehefe juthatnak, az elemi iskolákat elözönlötték a cseh tanitók és tanítónők, és amikor képesített tanárok már ^ nem állták rendelkezésükre, pincérek, pincérnők, komédiások, köszörűsök és hintáslegények rövid kurzusokban kiépesittetteknek nyilváníttattak és a Felvidékre küldettek. (Várnai Dániel: Ugyan! Ugyan! — Lendvai István: A kultúrfölény nevében!) A cseh állam az összes felvidéki iskoláikat lefoglalta és a pozsonyi magyar egyetemből nem tót egyetemet, hanem cseh egyetemet kreált. Az elcsehesités veszélyét tisztán látják ma már azok a tótok is, akik Csehországhoz húztak; érzik» hogy fajiságuk a csehszlovák nemzeti fikció országaiban sokkal nagyoblb veszélyben forog, mint amilyent a magyar impérium résziéiről szenvedni véltek. Akkor ugyanis csak arról panaszkodhattak, hogy fajiságuk nem részesül a kellő támogatásban, ma azonban annak tagadásával állnak szemben, és tudják, hogyha az elesehesitésnek ez a folyamata néhány évtizedig tart, száz év múlva az utolsó tótokat a prágiai cirkuszban, mutogathatják. (Tetszés a balközépen. — Bogya János: Igy van!) H*
