Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

Ôê 'À nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi mó

jus hó 10-ân, hètfoû. Ami különösen felháborító és a nemzetek lélektani törvényeivel ellenkezik: még* a magyar közvélemény és közérzületi désintéressement-ját is követeli a Magyarországtól csak pár évvel ezelőtt elszakított fajbeli testvérekkel szemben; azokkal a testvérekkel szemben, akik a magyar nemzeti kultúrának nemcsak részesei, hanem hatalmas tényezői is voltak, akik ugyanazon történelmi végzet terheit hordozzák velünk s abban a szinte nap-nap után megújuló lelki torturában szenvednek, amiben pedig bőven van részünk. A gyermeknek eltiltják, hogy anyanyelvén szólitsa szüleit, a felnőtteknek pedig eltiltják, hogy ezen a nyelven fohászkodjanak Istenükhöz ég sem egymásközt, sem Istenükkel soha nem lehetnek egyedül, sem otthonukban, sem az iskolában, sem a templomban, mert fegyvert állitanak és kémeket csempésznek közéjük. Mégis azt kivanják, hogy elforduljanak tőlük, hogy magukra hagyjuk testvéreinket és bedugjuk füleinket a közös magyar szivek dobogása és vonaglása előtt. És mivel igazolják eljárásukat! Azzal az állitással, jobban mondva azzal a rágalommal, hogy mi is mostohán bántunk

1 nemzetiségeinkkel és ezer éven át elnyomtuk őket,. Nos, ha Nagy-Magyarország nemzetiségi politikáját Összehasonlitom, illetőleg szembeállitom azzal a nemzetiségi politikával, amelyet az utódállamok az ottani magyarsággal szemben követnek, akikor a következő megállapításra jutok: Elismerem, hogy nemzetiségi politikánk elhibázott volt. A legnagyobb hibáit azzal követtük el, — erre Apponyi Albert gróf is utalt egy minap megjelent cikkében, — hogy bár a nemzetiségi törvény csak egyéni nyelv használati szabadságot ismer, nem pedig nemzetiségi alapon létesített jogi személyiséget és öhkormányzatot, az egyházi autonómia utján a románoknak, szerbeknek és szászoknak, tehát épen azoknak a nemzetiségeknek, amelyeknek lelki világa leginkább hajolt az egységes magyar állami gondolattal! való ellenkezésre, jogalanyiságot és öinkormányzatot adtunk*, ellenben a, tótnak, tehát annak, a nemzetiségnek, amely a leglojálisabb volt és az egységes magyar állami gondolathoz» a legközelebb állott, nyelvi és kulturális érdekeit eléggé nem respektáltuk. Ezt beismerem, de nem vagyolk hajlandó e beismerést a románokra, szerbekre és szászokra vonatkozólag? is kiterjeszteni, akik legkevésbé beszélhetnek elnyomásról és eltiprásról, mert őket eigyenesen favorizáltuk Abból se csinálioík titkot, hogy a magyarosi tás terén nem voltunk elég erélyesek. Egyáltaláiban főleg az utóbbi évtizedekben!, a) Bánffy-éra óta bizionyos öngyilkos sovinizmusba estünk és megfeledkeztünk arról, amire gróf Széchenyi István rámutatott, hogy »jó ha hódit a magyar nyelv és terjed a magyar beszéd, dei maga a magyar beszéd még nemi inindejm_ ha nincs meg hozzá az érzés és az érzést kifejező bátor cselekvés.« A jó, derék és becsületes tóttal szemben, ha nem tudott magyarul, valamiképen bizalmatlanok voltunké pedig egynek érezte magát a magyar nemzettel, áldozott és ha kellett vérzett a magyar hazáért, elleniben bizalmunkkal tüntettünk ki sokakat, akik magyarosított nevük, magyar beszédük és írásuk mellet is idegenek voltak tőlünk (Igazi Vgjj van!) s akik — mialatt a tótok öt éven át szenvedtek], küzdöttek és vérezték a magyar hazáért — a háta mögött magyar szóval és Írással) megölték. (Ugy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor a nemzetiségi politika terén elkövetett hibáinkat és botlásainkat beismerem, rá kell mutatnom arra az óriási és alapvető különbségre is, amely Nagy-Magyarország idegen ajkú lakóinak és a most tőlünk elszakított magyarságnak helyzete között megvan. A mi nemzetiségeink — mint ugyancsak gróf Apponyi Albert leszögezte ezt minap megjelent cikkében — az őslakóknak jelentéktelen és meg nem állapitható töredékmaradványától eltekintve, olyan bevándoroltak, akik saját elhatározásukból telepedtek le a már kiépített magyar állam határai között, akiktől tehát jogg-al el lehtett várni, hogy a saját akaratukból hazájuknak választott ország törvényeihez és politikai rendszeréhez alkalmazkodjanak. Ellenben az a 10 millió ember — akik Magyarországtól elszakittattak — közöttük 4

Va millió magyar és német akaratának minden megkérdezése nélkül csatoltatott el innen és csatoltatott át oda, Wilsonnal szólva mint ugyananynyi oktalan állat, amelyeket egyik istállóból a másikba terelnek. (Bogy a János: Ez volt a népek önrendelkezési joga!) Hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy a tőlünk elszakított magyarok és németek ama fajokkal szemben, amelyeknek uralma alá tereitettek, összehasonlíthatatlanul magasabb és fejlettebb kulturális egyéniséget képviselnek, úgyhogy alárendeltségük egyenesen természetellenes. Azután hivatkozhatunk arra is, hogy Svájc kivételével 150 esztendő óta az összes európai államok belpolitikájának jelszava az egységes nemzeti állam volt. A franciák az országuk északnyugati részén lakó flamandokat kíméletlen, nyers nemzetiségi politikával majdnem kiirtották. Az angolok pedig-, ugyancsak a nemzeti egység jelszavával, a legkegyetlenebb barbarizmussal, tüzzel-vassal, mesterségesen előidézett éhínséggel megsemmisíteni iparkodtak nemcsak az ír gondolatot és az ír aspirációkat, hanem fizikai értelemben az ir népet is. Ám mialatt e szörnyűségeken senki sem botránkozott meg Magyarországon, az agitáció minden erkölcstelen fegyverét igénybe vették, elnyomatásról, ezeréves járomról beszéltek, pedig ha Magyarország az egységles nemzeti államot minden áron meg akarta volna valósítani, azt néhány évtized alatt megtehette volna. Án nem tette meg, sőt mindenkinek, akinek ítélőképességét más érdek el nem homályosította, el kell ismernie, hogy Magyarországon a háborút megelőző évtizedekben a különféle nemzetiségek a magyarság hátrányára megnövekedtek; egész vidékek, melyeken a múltban virágzó magyarság élt, elvesztették magyar jellegüket, úgyhogy egyes nemzetiségek kifejlődtek, terebélyesedtek, nem pedig elpusztultak, elsorvadtak. (Kiss Menyhért: Bécsnek köszönhető !) Mindebből logikusan csak az következik, hogy a magyarországi nemzetiségek elnyomatásáról világgá terjesztett hírek a mesék országába valók. S ha előfordultak hibák NagyMagyarország nemzetiségi politikájában, ezeknek oka és magyarázata egyrészt ama politikai doktrínában és teóriában keresendő, melyre a nyugati államok berendezkedtek s melyet mi mindenesetre sokkal enyhébb formában, mint a nyugati kultúra fogékony .tanítványai átvettünk, másrészt a külföldről irányított és szított agitáció elhárítására irányuló törekvésben. Arra pedig mindig büszkén hivatkozhatunk, hogy Magyarország volt az egyetlen ország Európában, amely nemzetiségeit erkölcsi alapon iparkodott magához vonzani, nem pedig erőszakos birtok-kisajátítással és a szuronyok erejével elnyomni és