Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-540
A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. -\ mert hétszer fizetünk többet, ugy, hogy eszerint bennünket a 123 millióból tulajdonképen csak 18 millió aranykoronának kellene terhelni. De az egészhez kell még számítani a szanálási törvénnyel időlegesen csökkentett nyugdíjrészt: mintegy 10—12 millió aranykoronát. A nyugdíjteherben van a mi sorvasztó bajunk. Ha a nyugdíj terhet nem tudjuk áthárítani az utódállamokra, akkor bármilyen sajnos a kijelentésem, ennek az országnak élete csak^ vergődés lesz. Különben sem élhet egy ország csak azért, hogy nyugdíjakat fizessen. A helyzet ma az, hogy mindaz a sok megtakarítás, amiről az államadósságoknál és másutt beszéltem és a személyi járandóságok mind a nyugdíj számlájára megy. Ha majd sikerül az, amiről még beszélni fogok, a szanálás keretében a nyugdíjteher mikénti megoszlása, akkor megvan adva a lehetőség és a kulcs ahhoz, hogy valorizáljunk minden államadósságot és mindenfajta államadóssági kötvényt. (Dréhr Imre: A képviselő ur is állami nyugdíjas!) Én nem ellenük beszélek, hanem az ország érdekét tartom szem előtt és pénzügyi helyzetének könnyítésére keresem a lehetőségeket. Nem azt mondom, hogy vegyék el a nyugdíjukat, ellenkezőleg, én még többet akarok nekik adni, a tisztviselőknek is, és ennek lehetőségét keresem. Keresem a hibákat, amelyek a békekötésnél történtek, és azt a mulasztást, ami a békekötés, helyesebben mondva a jóvátételi bizottság ilyirányu revíziójának elmaradásában mutatkozik. Végeredményében igy állunk. Több költségvetési javadalom 160 millióval az egyes ügyágazatnál, mint amennyit képesek lennénk viselni az adóképesség révén, de viszont más ágazatoknak a javadalma az adózó képességhez viszonyítva kevesebb 240 millió koronával. Ha a kettőt egybevetem. 80 millió aranykorona többlet mutatkozik. De analizálnom kell, hogy a 240 millió aranykorona többletet, mi idézte elő? Vissza kell térnem a nyugdíj kérdésére. 105 millió az adóképességet meghaladó többlet. Hát a többi talán beruházás vagy hasznos befektetési Számításokat kellett végeznem a költségvetés gyanúsabb része, a személyi járandóságok tekintetében. Itt a következő eredményre jutottam. A közigazgatásnál aranyban 213 millió, az üzemeknél 98 millió korona van személyi járandóságokra előirányozva. Ez öszszesen 311 millió korona. Az 1914/15. évi költségvetésben 402 millió aranykorona volt a személyi járandóság. Ennek négytized része 161 millió aranykorona^ Ezzel szemben nekünk a költségvetési előirányzat alapján fizetnünk kell 311 millió aranykoronát, vagyis 150 millió aranykoronával többet, mint amennyit az ország adófizető képessége megengedne. (Erdélyi Aladár: Sok a méltóságos ur!)- Ezek szerint a személyi járandóságok még mindig elviselhetetlenek. A költségvetési javadalmak 240 millió aranykorona emelése tehát nyugdíjra és személyi járandóságokra esik, ez kevés is. E miatt csökkentetett a dologi egyéb kiadás 15 millió aranykoronával. Mi itt a teendő 1 ? Tovább egyszerűsíteni a bírói eljárást, az általános közigazgatást és főleg az adóügyi igazgatást. Én azt hiszem hogy ha ezt okosan, rációval visszük keresztül, — mert ilyen egyszerűsítés eddig alig volt, — (Forster Elek: Azóta csak komplikáltabb az eljárás!) akkor lényegesebb megtakarítást fogunk elérni. Ami a legfontosabb reánk nézve, az a JÍAPIÍÓ. XLII. nyugdíjteher. Mit lehet itt tenni? Mindenki tudja, hogy a nyugdíjteher megosztása nem jogászi vagy közgazdasági kérdés. A laikus, a legegyszerűbb falusi ember is ugy itéli meg a nyugdíj terhet, mint az állam adósságát. A jóvátételi bizottságban egyezségre jutottunk, hogy az államadósságot meg kell osztani olyan arányok szerint, ahogyan az ország területét felosztották. Meg is osztották ezt a prágai és az innsbrucki egyezmények alapján. Ha megtörtént ez, meg kell történnie a másik megosztásnak is, mert lehetetlenség, hogy ha arra hivatott kiküldöttek vesznek részt a megbeszélésben eredményre ne vezessen a tárgyalás a nyugdíjteher megosztására nézve. Nem mondhatják azt sem, — hozzáteszem — hogy a nyugdíjak vállalása az illető suceessiy, utódállamokra nézve jogi kérdés. Ez csupán a becsületnek, a tisztességnek kérdése. Én azt hiszem, hogy amikor a jóvátételi bizottság tagjai leültek, hoe-y megosszák az államadóssági terheket, egészen megfeledkeztek arról, hogy nekünk nyugdijterheink is vannak, amelyeket épugy mes: kell osztani, mint az államadóssági terheket. (Erdélyi Aladár: Nem sokat okoskodtak, hanem ránk rótták a terheket és nem lehetett visszacsinálni!) Ezt nem lehet mondani. Ennél a kérdésnél nincs szükség a locarnói szellemre, nincs szükség a Millerand kisérő levelében foglalt Ígéretre. A kérdés megoldásánál csak annak a belátására van szükség, hogy a megosztás tévedésből maradt el. Nincs kételyem az iránt, hogy & helyzet iogi részének feltárása után követeléseink teljesíttetni fognak. (Erdeim Aladár közbeszól. — Zaj.) Igen t. Erdélyi képviselőtársam, ez olyan eset. mintha önnek velem szemben egyezménye, szerződése volna. (Erdélyi Aladár: Mi könnyen megegyezünk!) Önnel számolni valóm van. feljön hozzám egy este és elszámolunk, Aláirjuk az elszámolást, hazamegy és azt látja, hogy egy tényező kimaradt, amely tényezőnek kimaradása önre nézve a katasztrófát jelenti gazdaságilag. Erre feljön reggel és azt mondja: Pista barátom, kimaradt egy tényező. És ha én erre azt felelem, hogy aláirtad és punktum, akkor iosrgal mondhatja nekem, hogy: ön becstelen. Ez a helyzet a nemzetközi életben is nyugdiiterhünk megosztására nézve. Az engem, de senkit sem elégíthet ki. hogy Bud t. pénzügyminiszter ur jelentgeti, hogy a miniszterelnök ur Genfben a nyugdijak ügyét szóbahozta, ezekről a kérdésekről tárgyalt. Nem tárgyalni kell» hanem le kell szögezni a helyzetet, hogy a nvuediiterheknek meghagyása a mása nyerseségében. — ami csak tévedésből történhetett meg — (Felkiáltások: Rosszakaratból!) a magyar állam halálát jelentené, hogy itt nincs élet és hogy ha itt marad a nyugdíjteher. az oly destrukciót termel ki, amely megmételyezi a környező államokat is. (Erdélyi Aladár: Hát az ország feldarabolása!) Ez is egy érv. Ezt be kell látni: a szellemnek a javulásával, a helyzet jobb megértésével, hogy ezt a nyugdíjterhet megosztva kell viselni. A kivitel is nagyon könnyű, mert mindegyik, a nyugdíjteher megosztásában terhelt állam, amelyekben magyar nyugdíjas jelentkezik, fizet addig a percentig, ameddig vállalták a terheket, de fizethet többet is. de a többletet átutalják annak az államnak a terhére, ahol a nercent még nincs kimerítve. Ez csak leszámolás munkája. Itt télrek ki arra, hogy a nyugdíjteher ilyetén való megosztása lehetővé teszi a valorizációt. Olyan bevételek szabadulnak fel, amelyek kisebb-nagyobb, esetleg fokozatos valori12
