Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

À nemzetgyűlés 540. ütése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. C7 nak az állampolgárságát, amely az elszakított területen ezután a szuverenitást gyakorolni fogja. Ezeket az állampolgársági kérdéseket két jogforrás is szabályozza. Az egyik jogforrás a kisebbségi szerződések, a másik pedig a békeszerződések s ezek között ránk vonatkozólag a trianoni békeszerződés. Maguk ezek a jogforrások is sok tekintetben ellenkező intézkedéseket tartalmaznak s természetes, hogy ezek a kérdések, amelyek különben is komplikáltak, a jogforrások egyes nem egyező intézkedései következtében még komplikáltabbakká váltak, amiből a viták egész serege származott. Hogy csak egy-két ilyen eltérésre utaljak, hivatkozom a főhatalmak Komániával kötött kisebbségi szerződésére, amely azt tartalmazza, hogy mindazok, akik a Románia által Magyarországtól elszakitott területnek állandó lakosai, megszerzik a román állampolgárságot. Ezzel szemben a trianoni békeszerződés azt mondja, hogy azok, akik a Románia által elszakított területen községi illetőséggel birnak, vesztik el a magyar állampolgárságot és szerzik meg a román állampolgárságot. Már most, aki gyakorlatban tudja, hogy jogilag milyen nagy különbség van az állandó lakás és a községi illetőség között, az megítélheti, hogy mekkora zavarok támadnak abból, hogy két különböző jogforrás kétféle módon intézkedik az állampolgárság megszerzéséről, amikor az egyik állandó lakást, a másik pedig a községi illetőséget teszi az állampolgárság megszerzésének kritériumává. Egy másik ilyen eltérés a következő: A főhatalmak részéről az: utódállamokkal kötött úgynevezett kisebbségi szerződésekben — cseh és szerb vonatkozásban — az az időpont van az állampolgárság megváltozásának időpontja gyanánt felvéve, amidőn az államhatárok megváltoztak, amidőn egyes területeket Magyarországtól elszakítottak. A trianoni békeszerződés tovább megy és felruházza a szerb és cseh-szlovák államokat azzal a joggal, hogy azok között az állampolgárok között:, akik 1910 január elseje után szerezték meg az illetőséget azon a területen, amelyre ezután kiterjed a cseh-szlovák, illetőleg szerb szuverenitás, válogathatnak és csak azokat ismerik el a maguk állampolgárainak, akiket elismerni hajlandók, azok pedig, akiket nem hajlandók elismerni, megtartják régi állampolgárságukat. Ismét egy másik eltérés tehát a joigforrások között. Ismét egy olyan szempont, mely ennek a kérdésnek a zavarossá: tételét nagyban fokozza. Ha még ezekhez az eltérésekhez hozzávesszük az elég nagyszámú többi eltéréseket, — amelyeket nem akarok felsorolni. — tekintetbe vesszük továbbá azt a mentalitást, amellyel ezeket a jogszabályokat alkalmazzák, teíkühtetbe vesszük azt a tendenciózus magyarázatot, amelyet az utódállamok a jogszabályokhoz fűznek, illetőleg ahogyan azokat végrehajtják, akkor világossá lesz előttünk, hogy ezekben a kérdésekben a legnagyobb konfúzió uralkodik, még pedig elszakitott polgártársaink hátrányára. Hogy ebből a nagy konfúzióból csak egyet ragadjak ki, hivatkozom a volt felvidéki polgártársaink állampolgárságának kérdésére. Csehszlovák vonatkozásban a községi illetőség a döntő kritérium a területelszakitásokkal kapcsolatos állampolgárságváltozás tekintetéiben. Meg kellett tehát állapítani, kik bírtak magyar községi illetőséggel az elszakítás idejében. Köztudomású, hogy a magyar községi törvény ismeri a községi illetőség hallgatólagos megszerzését. Ez egy olyan sajátosság, amely egyéb jogi rendszerekben alig áll fenn. Tudniillik a mi községi jogunk szerint a községi illetőséget meg lehet szerezni négy évi egy helyben való lakással és ezen idő alatt, habár csak egyszer is, a községi terhekhez való ho&zájárulással. Nálunk a községi illetőség megszerzéséhez nem szükséges, hogy a község kifejezetten elismerje az illetőség megszerzését» mert, mint mondottam van hallgatólagos községi illetőségszerzés is. A csehek konkrét vitás esetekben kezdetben teljesen helyesen értelmezték a magyar községi törvényt, ugy amint ötven éven keresztül a mi összes hatóságaink, kezdve az utolsó szolgabirótól fel közigazgatási bíróságunkig magyarázták és magyarázzák. Az első részt ezen a magyarázaton azzal ütötték a csehszlovák hatóságok, hogy két-három esztendővel ezelőtt felállították azt a követelményt, hogy nemcsak az uj községben való lakásnak kell négy évig tartani, hanem a község terheihez való hozzájárulásnak is folytonosnak kell lennie ezen idő alatt. Mint mondottam, a magyar törvény megelégedett azzal, hogy akár csak egyszer is hozzájárult. Ez az erőszakos elmagyarázás még eltűrhető baj volna, azonban egyenesen katasztrofális az összes csehszlovák hatóságoknak azon ujabb törvénymagyarázata, illetőleg törvényelferditése, hogy hallgatólag megszerezni nem lehet a magyar községi illetőséget. Ugyanis azt a teóriát állították fel & törvény különböző paragrafusainak mesterséges egybevetésével hogy még ha a négy évi helybenlakás és adózás által megszerezte is valaki a községi illetőséget, az befejezetté, jogérvényessé csak abban az esetben válik, ha a község kifejezetten elismeri a község kötelékébe való felvételt és erről valamin emü tanúbizonyságot tett, bizonyítványt adott. Minthogy pedig azok, akik nálunk hallgatólag szerezték meg a községi illetőséget, soha ilyen dokumentumot a községtől nem kaptak, természetes, hogy ennek a követelménynek eleget tenni nem tudnak és ennélfogva vitás esetekben egymásután tagadják meg a községi illetőség elismerését azoktól, akik hallgatólag szerezték meg az illetőséget, de dokumentumot a dolog természeténél fogva nem képesek felmutatni. így sok ezerre megy azok száma, akiktől megtagadták a községi illetőség elismerését és akiknek ennek alapján nem ismerték el csehszlovák állampolgárságát sem; ennek következtében, ha hivatalnokok voltak, megfosztották őket fizetésüktől, ha nyugellátást élveztek, nyugdíjuktól, megtiltották nekik az ügyvédi, orvosi vagy mérnöki magángyakorlatot, sőt még a testi munka vállalásában is minduntalan nehézségeket görditettek elébük és nem egy esetben egyenesen kiutasították őket a csehszlovák köztársaság területéről. Ezeket a hontalanokat Magyarország sem ismerheti el a maga polgárainak ama tilalom folytán, mely a trianoni szerződésben foglaltatik, mely szerint Magyarországnak a területváltozás folytán az utódállamokban szerzett uj állampolgárságot respektálnia kell és nem szabad azokat, akik a területváltozás folytán más állampolgárságot szereztek, továbbra is saját polgárainak tekinteni, így szerencsétlen volt honfitársaink teljesen hontlanokká lesznek, nem ismerik el állampolgárságukat seholsem, amiből a tragédiák egész sorozata folyik. Bizonyos előrelátás mégis jelentkezett az államok bürokráciáinak körében, mert 1922-ben Rómában az Osztrák-magyar monarchia összes utódállamai, beleértve Ausztriát és Magyarországot is, tehát mindazok az államok, amelyek a régi monarchia területéből részesedtek. — öt van ilyen magunkon és Ausztrián kívül: a