Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

56 A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. hogy csak a Faluszövetség tagjai. Különösen, amikor olyan hangulat jelentkezik, hogy az illetők csak akkor kapják meg az épitési anyagokat, ha a választásoknál a Faluszövetségben szereplő képviselőjelölteket fogják szavazataikkal támogatni. Én nem félek ettől, mert akinek éles betekintése van Magyarország politikai életébe és a most megszavazott 10 millió aranykorona szétosztásába, annak gondja lesz arra és nekem is gondom lesz arra, hogy megtudjam, milyen igazság szerint történik a szétosztás; és ha azt látom, hogy pártpolitikai szempontokat fognak érvényesíteni, én leszek a legelső, aki a legélesebben és minden áldott nap ide fogom hozni ezt az ügyet a nemzetgyűlés elé. Arra kérem tehát azokat a képviselő urakat, akik benne vannak a Faluszövetsógben, hogy teljesen igazságosan igyekezzenek hi veket toborozni eszméik számára s ne tekintsék ellenséges hadállásnak az ellentábort, mert ott is falusi emberek vannak csoportosítva; igyekezzenek alkotni, de ne ugy, ahogy a sorsjegyakciót csinálták, amely borzalmas botrányba fúlt bele. Ezzel csak önmaguknak és az intézménynek csinálnak kárt és csak az ellenséges tábornak csinálnak óriási politikai hasznot. Még a honvédelmi tárcával kapcsolatban leszek bátor egy-két kérést intézni a kormányhoz. Morus Tamás Utopia című regényében azt mondja, hogy aki az állam dolgaival az arrahivatott gyűlésen kivül foglalkozik, halállal büntettetik. Ebben benne van, hogy politikai gyűlésen lehet politikai kérdésekkel foglalkozni. Nem szeretem, ha a mi drága, kedves kis katonaságunk dolgaiban politikai szempontokat érvényesítenének. Ez az intézmény, amely olyan szépen van elgondolva és amely a magyar vitézségben, régi magyar tradiciókban gyökerezik, olyan intézmény legyen, amely előtt minden polgár le kell, hogy vegye a kalapját. Azt látom, hogy Németországban, ahol a kormányzat egy nagyon erős szociáldemokrata párt támogatásával működik, fontos kérdésekben — pl. most is, az orosz-német szövetség megteremtésében — az összes pártok találkoznak egymással. Azt szeretném, ha nemcsak külpolitikai kérdésekben, hanem ilyen fontos védelmi kérdésben is mindannyian egyet tudnánk érteni. Azt kérem a minister úrtól, — nem tudom, mennyire tudja befolyását érvényesíteni — hogy a Vitézi Szék gyűlésein ne adjanak ki olyan jelszót, hogy aki fel van véve vitéznek, az nem mehet el ellenzéki képviselők gyűlésére, mert ott megmételyezik a lelkét. Én egyáltalában nem tudok róla, hogy mi mételyt hordoznánk zacskókban, vagy hordókban és baktériumokat terjesztenénk a magyar nép között. Katonai és védelmi tekintetben minden magyar embernek ugyanazon az állásponton kell lennie. Aki azt a felfogást terjeszti, hogy az ellenzéki képviselőket ördögöknek kell tekinteni, akinek beszédét nem szabad meghallgatni, az politikát visz ebbe az intézménybe, ahol pedig semmi szükség sincs arra, hogy pártpolitikai tendenciák harcoljanak egymással. Ennek az intézménynek szűziesen, tisztán honvédelmi célokat szolgáló intézménynek kell lennie és nekünk, kik megszavazzuk az adófilléreket és áldozunk erre az intézményre, erkölcsi kötelességünk vigyázni arra, hogy attól minden pártpolitikai szempont távoltartassék. Borzasztóan fáj nekem, hogy ma is olyanféle hangokat hallok magasrangu katonatisztek részéről, amilyeneket hallottunk például akkor, amikor a régi Osztrák-magyar monarchia idején Kolozsváron katonatisztek az Ellenzék szerkesztőségében Bartha Miklóst, mert a magyar beszéd jogát megvédelmezte, összekaszabolták, levágták három ujját. És az akkori szoldateszka nem hogy megbüntette volna ezeket a katonatiszteket, hanem még magasabb állásokba nevezte ki, Bartha Miklós pedig csonkult kezével hirdette egész életén keresztül, hogy igy jár az, aki a régi osztrákmagyar hadseregben a magyar nyelv érvényesítéséért szót mer emelni. Nemzetgyűlési képviselőben rosszindulatú ellenséges embert nem szabad látnia magasrangu katonatiszteknek. Nekünk nem lehet rossz szándékot és intenciót tulajdonítani, aki pedig ezt teszi, az nem magyar ember, ha katonatiszti ruha van is rajta, hanem ellensége az országnak. Mi ebben az intézményben igazságot, etikát keresünk, azt akarjuk benne megerősíteni és alátámasztani. A t. minister ur igyekezzék a polgárságot a katonasággal összehozni, a köztük levő esetleges differenciákat eliminálni, mert egyik a másik nélkül nem tud megélni. Hiszen a polgárság adófillérei nélkül nem tudjuk a katonaságot fentartani és a polgárság hogyan adja oda adófilléreit ennek az intézménynek, amikor ellenséges hangulatot tapasztal magával szemben. Röviden foglalkoznom kell még azzal a nagy botránnyal, mely a honvédelmi ministerium révén pattant ki és amely olyan kellemetlen hangulatot váltott ki. Engem rendkivül bántott a honvédelmi minister urnák az a nyilatkozata, hogy (olvassa): »Az egész kérdésben leglényegesebb és legörvendetesebb momentum, hogy a kincstárt károsodás nem érte, mert még idejekorán rájöttünk arra, hogy visszaélések készülődnek.« Mondja ezt az igen t. minister ur az elemi iskolában, vagy dedóban, de ne nekünk. Hasonló beszéd hangzott el annak idején Vass népjóléti minister ur ajkáról is, amikor szóvátettem a Bethlen-udvar épitési költségeinek óriási arányait, s amikor a minister ur azt mondta: Kérem, én mint minister, átnéztem az összes számadásokat, minden számadást rendben találtam és megállapítottam, hogy a kincstárt semmiféle kár nem érte. Hogy érte-e, nem érte-e kár a kincstárt, erre nézve idézem a vele egy pártban lévő Petrovácz t. képviselőtársam beszédét, aki mint építész szakszerű adatokkal bebizonyította, hogy körülbelül 50 milliárd kár érte a kincstárt, mert ennyivel olcsóbban lehetett volna megépíteni a Bethlen-udvart. Ugyanez a felfogás érvényesül most a minister ur részéről a Munkácsy-utcai Steinmetz-féle házvásárlással és ráépítéssel kapcsolatban. Erre is azt mondja a minister ur, hogy: Átnéztem a számadásokat én is, a számvevőség is, és mindent rendben találtunk. A mérnök dolgait a mérnök-szakemberek találták rendben, a kincstárt károsodás nem érte. Ez mégis a legkönnyebb elintézési módja ennek, de ón megmondom, hogyan érte ennél a szénapanamánál károsodás a kincsárt. Mindazzal a pénzzel, amit megvesztegetésre fordítottak, drágábba került a szállítás, és ezt a pénzt az adófizető polgárok zsebéből emelték el. Mert ha az igen t. honvédelmi minister ur rendesen árlejtést hirdet, meghallgatja a kereskedők ajánlatait és az árlejtés után a szállítással a legolcsóbb ajánlattevőt fogja megbízni; ha semmiféle protekciót nem enged érvényesülni, ami az egyetlen feltétel ahhoz, hogy valóban a legolcsóbb ajánlattevő kapja a megbízást: ebben az esetben számtalan milliárd megmaradt volna. Be amikor nem tárta-