Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

48 A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. annakidején a pártközi konferencián nem igért többet, csak azt, hogy megcsinálja a reformot és megállapítja a maximumot, amelyet szükségesnek tart a hitbizomány fentartására. Ha azonban a ministerelnök ur mindenáron szükségesnek tartja, hogy a hitbizományok megkisebbített formában is fenmaradjanak, akkor óhajtanám, gondoskodjék pairjaszthitbizományok létesítéséről is, mert ha a nagybirtokosok fentartása nemzeti érdek, annál nagyobb nemzeti érdek a kisexiszteneiáknak nemzeti szempontból való fentartása. Ilyenirányú cikket már az irodalomban is sokat olvastam és érdekes vélemények jelentek meg errevonatkozóan. A ministerelnök ur mindenesetre rendkívül uj és népszerű dologgal jönne elő, ha ezt meg akarná valósítani; senki sem kifogásolná, ha ugyanakkor, amikor törvénynyel megvalósítják a hitbizomanyok reformját, gondoskodnának a kisemberek, kisgazdák, kisexiszttenciák hitbizományi reformja céljaira bizonyos birtokmennyiségről, amelyet szintén védelemben részesítene a törvényhozás. Kiirtani, hogy egyes vármegyék szerint hogyan oszlanak meg a hitbizományok. Nem olvasom fel, mert nem akarom az időt ezzel pocsékolni, csupán megjegyzem, hogy a hitbizományok helyzete ma a világháború után és Magyarország feldarabolása utáni még nagyobb mértékben fojtogatja a tisztán magyar lakosú vármegyéket. A magyar nemzeti és faji politika szempontjából feltétlenül szükséges a reformot megvalósítani és ezeket a nagy gazdasági területeket felszabadítani, hogy a kisemberek kezére kerüljenek. Magyarország népe ma a csonka területén színmagyar, tanulékony, szorgalmas, dolgos, erős, izmos, katonai tekintetben is legelső, a földje bőtermő, kövér, valóságos Kánaán. »Ha a föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta« nemcsak költői metafora volt Petőfi ajkán, hanem' élő valóság és ennek dacára a lakosság ma is kivándorol Kanadába, ennek dacára ^ a munkásság a salgótarjáni medencéből kétségbeesve vándorol az ország fővárosa felé kenyeret könyörögni. (Budai Dezső: A kapitalizmus dicsőségére!) Igaz, de ezt a kapitalizmust kellene a kormánynak a legnagyobb mértékben'megrendszabályozni! És ebben az országban, amelynek 8 millió lakosa van és 14 millió ember számára terem itt áldás, mégis vannak emberek, akik nem tudják a mindennapi kenyerüket megszerezni. Az ember falvakon megy keresztül — Zala megyében a legutóbbi választások alkalmával tapasztaltam, ahol a legnagyobb rongyban vannak az emberek — és már szó sincs arról, hogy vasárnapra ünneplőt tudnának felvenni, a gyermekeket nem tudják iskolába küldeni, mert télen nem tudnak nekik bakancsot, csizmát vagy cipőt szerezni, az aszszonyok nem tudnak öltözködni. A statisztikai adatok mutatják, hogy a magyar nép szaporasága megszűnt, mert a nyomorúság azt megakasztja. Rámutatok a budapesti statisztikai adatokra, hogy itt is óriási visszaesés van a születések számában. Ezzel szemben pedig sem az a nagy kapitalizmus, amelyet Budai képviselőtársam emiitett, az ipari kapitalizmus, sem oedig a földbirtok-kapitalizmus nem akar engedni a maga megszerzett jogaiból és nem akar valahogyan közelebb jutni a nagy néptömegek nyomorához, szenvedéseihez. Nem akarja belátni, hogy abban a. nagy harcban, amely a munka és a tőke között folyik és amelvre oly objektíve mutatott rá tegnap Haller István képviselőtársam, csak ugy tudják a még* nagyobb katasztrófát elkerülni, ha megértéssel közelednek a nép felé és szociális törvényeket fognak hozni, ha szociális törvényekkel fogják rendezni a munka és a tőke viszonyát. Ez a nép nem akar kivándorolni. Ez a nép magyar földön született, ide van kötve, nem tud más nyelvet, csak a magyart és ha Amerikába kimegy, ott is drága pénzen vesz magának masinát és este munka után vagy munkaszünetben magyar nótás lemezeken keresztül hallgatja a magyar szót és a magyar muzsikát. Ez a nép minden idegszálával ragaszkodik ehhez a földhöz, a kormányzatnak tehát mindent el kell követnie, hogy szociális törvényekkel, szociális rendezésekkel ide kösse ezt a népet és ne kergesse ki az országból. Azt vártuk volna és várjuk ma is, hogy a hitbizományi földek reformjával kapcsolatban a kormánynak gondja lesz arra a körülbelül 2 millió magyar emberre, akik Amerikában vannak, mert ezek közül igen sokan akarnak visszajönni Magyarország területére és lesz majd akciója, amely ezeket a Magyarországba visszakívánkozó magyarokat vissza fogja telepíteni ide Magyarországra. Elvégre Európában a Duna—Tisza medencéjében, a Kárpátok övezte területen ezer esztendő óta a germánszláv tengerben ez a 12—13 millió magyarság megtudta tartani magyar nyelvét, nemzetiségét, egyéni gondolkozását, egyéniségét, karakterét, tehát érdeke Európának és a világ kultúrájának, hogy ezen a területen a kisnemzetek érdekében továbbra is megmaradjon egy erős, független Magyarország. Rámutatok a. földmivelésügyi tárca tárgyalásánál arra a lehetetlen helyzetre, amelyben ma Magyarországon a bortermelők vannak. Tudomásomra adták levelekben, hogy Szegednek egész környéke és óriási határa és Pestvármegyében is a szőlészettel foglalkozó birtokosoknak egész légiója nem tudott eladni egyetlen egy liter bort sem azért, mert a kormány nem gondoskodott róla, hogy kellő időben tudják értékesíteni a bortermésüket. Számtalan szőlőmunkás van, aki annak köszönheti kenyerét ezen a területen, hogy a szőlőt műveli, a kormánynak tehát mindenáron gondoskodnia kell szerződések kötéséről az egyes államokkal. Különösen rámutatok itt Németországra és Csehországra, de elsősorban ez utóbbira, mert borexportunk háromnegyed része annakidején Csehszlovákia felé irányult. A kormánynak engedményeket kell tennie a cseh ipar számára, hogrv a magyar szőlősgazdák a bortermésüket értékesíteni tudják, mert ha a múlt esztendő után, amikor nem tudták értékesíteni bortermésüket, még egy ilyen esztendő jön és ez a nagy borfelesleg együtt lesz, s azt továbbra sem tudják értékesíteni, akkor tényleg bekövetkezik az az idő. amelyre vonatkozólag Kállay Tibor volt minister ur annakidején fájdalmas cinizmussal mondotta, hogy a szőlősgazdák vágják ki a venyigéket, igyekezzenek krumplit és mást termelni. így elkövetkezik ez az idő, ez pedig az országnak, a munkásságnak nagy kára lesz, és Európának egyik leggazdagabb, legvirulóbb szőlőkulturáját fogja tönkretenni a Duna—Tisza medencéjében. Ausztriával, Jugoszláviával Romániával Lengyelországgal, Németországgal, Svájccal kellene a kormánynak ezt a kérdést rendezni». Jónak tartom azt is, hogy borpincét állítanak fel egyes városokban és igy akarják népszerűsiteni a magyar bort, azonban a kormánynak még nagyon sok olyan dolgot kell megvalósítani, amellyel a magyar bort a külföldön elfogadhatóvá tudja tenni. S mivel ez igen fon-