Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. 49 tos érdek, egy egész társadalmi osztály létérdeke, nem tudom eléggé a kérdést a kormány figyelmébe ajánlani. A közoktatásügyi tárcával kapcsolatban is volna egypár kérésem, annál is inkább, mert a mélyen t. államtitkár ur is jelen van. Itt van a párbér ügyeneik rendezése, amelyre vonatkozólag tegnap közbekiáltás formájában Nagy János t. képviselőtársamtól arról értesültem, hogy már van egy rendelet, ugy látszik azonban, hogy ez nem jutott el minden községhez, mert sok helyen még mindig igen rendezetlen ez a kérdés. Szeretném, ha a leventeoktatás kérdését magunk között a legbékésebben és a legszebben intéznőik el, ugy hogy ezt a mozgalmat meigerősitsük ós erőssé tegyük. Örömmel hallottam három szociáldemokrata képviselőtársamtól is azt, nogy a leventemozgalmat ők is helyesnek és jónak tartják, amint ezt beszédeikben elmondották. Nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy egy olyan ország, amely le van fegyverezve, amely csak 35.000 puskát tarthat, rá van utalva, rá van kényszerűvé, hogy katonai nevelés helyett társadalmi utón igyekezzék hatni ifjúságára. Ezt a kérdést azonban a legnagyobb tapintattal kell megoldani és a . vezetést, az irányítást olyan emberek kezébe kell adni, akik nemcsak a katonaságnál tudtak eredményeket elérni, hanem akik a katonai erényeket a pedagógiai erényekkel tudják párosítani, egy személyben egyesíteni, mert ha ezt az intézményt ugy fejlesztik, — amint ezt sok helyen látjuk — meg tudjuk a néppel kedveltetni, akkor ez az országnak feltétlenül nagyon javára fog válni, és akkor semmiféle panasszal nem lehet majd a nemzetgyűlés elé jönni. Megemlíteni még, hogy nagy várakozással tekinthetünk az uj gazdlasáigi elemi iskolák tanterve elé, az elé, az építési akció elé, amelyet a kultuszminister ur bejelentett, hogy t. i. a magyar tanyai világ részére iskolákat fog építeni. A magyar tanyavilág valósággal Ázsiája volt a magyar életnek. Annak ellenére, hogy a legmagyarabb lakosság lakja az Alföldet, ez a terület volt az, ahol nem építettek iskolákat. A nemzetiségi vidékeken palotákat emeltek az idegenajka lakosság körélben, hogy a gyermeket magyarul tanítsák, de a magyar gyermekeket ugyanolyan mértékben elhanyagolták. Ugy látszik, pártpolitikai szempontokat érvényesitettek akkor, mert a nemzetiségi kerületek mindig kormánypárti, a magyar kerületek pedig mindig ellenzéki képviselőket választottak. Szeretném tudni az igen t. minister úrtól, vagy az igen t. államtitkár úrtól, hogy a tanítóképzésnek az az^ uj reformja, hogy öt esztendőben állapították meg a tanítóképzés idejét, valóban bevált-e és javára vált-e a tanítóképzésnek, mert adataim vannak arra nézve, hogy ez nagy megterhelést jelent a tanítójelöltek és a tanitónőjelöltek részére. Nagyobb gondot szeretnék forditani — s erre vonatkozólag nagyobb összeget szeretnék látni a költségvetésben — a felnőttek ^ oktatására. Magyarországon az angol mintát tartották szem előtt már 30 esztendővel ezelőtt, Annakidején mi egyetemi hallgatók Kolozsvárt saját elhatározásunkból siettünk segítségére az ottani hatóságoknak, amennyiben^ az összes kolozsmegyei községekben ilyen népegyetemi előadásokat tartottunk, amelyeken évről-évre azokat a tárgyakat, amelyekre a népnek szüksége volt vagy amelyek iránt érdeklődést mutatott, tanitottuk minden díj nélkül és igy az egyetemi ifjúság kebeléből alakult intézmény oda vitte a tudást a nép körébe. Lehetett látni, hogy milyen nagy hatása van a felnőttek ingyenes oktatásának. Szükséges volna, hogy a kultuszkormány még nagyobb összegeket forditson, nem a kérdés adminisztrációjára, hanem arra, hogy valóban kevés összeggel, de nagy eredményeket tudjanak a népoktatás terén elérni. Szeretném, ha a négyosztályos elemi iskolák helyett a nyolcosztályos elemi iskolát hoznák be. Én mint alapigazsághoz ragaszkodom ahhoz, hogy egy, országban sokkal fontosabb a népoktatás tökéletes kiépítése, mint az egyetemi rendszer kiépítése, (Ugy van! balfelöl,) mert valamint a házat nem lehet megépíteni ugy, hogy először a tornyokat rakjuk fel, hanem csak ugy, hogy először az alapokat, a fundamentumokat erősítjük meg, akkép egy nép, egy ország kultúráját csak ugy lehet megerősíteni, ha minél szélesebb alapokon és minél tökéletesebb módon építjük fel a nép műveltségét. Magyarországon e tekintetben óriási mulasztások voltak és én ellenzéki mivoltom dacára is elismerem a kultuszi kormányról, hogy meg van benne a szándék, hogy népiskolákat építsen, a tanítók ügyével kellőképen foglalkozzék s hogy olyan dolgokkal jött az igen t. minister ur, amelyeket évtizedeken át hiába sürgettek az egyes szakemberek, mert süket fülekre találtak a dologhoz nem értő kultuszministerek részéről. Most azonban azt óhajtanám, hogy a nyolcosztályos elemi iskolára méltóztassék áttérni és a tankötelezettséget a legnagyobb szigorúsággal behozni, hogy ne legyen Magyarországon analfabéta, és főleg, hogy ne legyen f analfabéta olyan nagy számban a tanyai világban. A tanítók fizetésrendezésére vonatkozólag is kaptam egy kérést, amelyet, azt hiszem^ a többi képviselő urak is megkaptak és ezért talán felesleges azt részletesen ismertetnem. Ez alkalommal csak arra kivánok a t. államtitkár ur előtt rámutatni, hogy a tanítók ezzel a fizetésrendezéssel nincsenek megelégedve. S minthogy a tanítóság Gárdonyi Géza szerint az a lámpás, amely a világosságot mutatja a falu lakosságának, hogy mely utón kell elindulnia, a kultuszkormánynak erre a lámpásra, erre a fénytterjesztő és a legsötétebb országutakon fénytadó testületre legyen gondja, igyekezzék anyagi igényeit, kielégíteni és státusrendezési ügyeit közmegelégedésre elintézni, mert a faluban a hangulatot tulajdonképen — akár politikai, akár szociális szempontból nézzük — a tanitó, a lelkész és a jegyző teremti meg. Amennyiben e három falusi tényező közül van egy, amelyik elégületlen, amelyik forradalmi szellemmel van telítve és amelyik érzi, hogy a kormányzat nem gondoskodik kellőképen róla, ennek a falu lakosságának lelkületében is nyomai lesznek, ami a békesség és^ nyugalom szempontjából egyáltalán nem kívánatos. " Most pedig leszek bátor áttérni a népjóléti intézmények bírálatára. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Megállapítom, hogy magam két alkalommal interpelláció formájában kértem a népjóléti minister urat, hogy a munkásbiztositásra vonatkozó törvényjavaslatával mielőbb jöjjön a nemzetgyűlés elé. A minister ur volt szíves mindkét alkalommal kijelenteni, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozik, hogy annak törvényhozási rendezésére szükség van, tehát elismerte, hogy azoknak a kapitalistáknak, akik akár földbirtokon, akár gyárban munká8*