Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-543

27S À nemzetgyűlés 543. ülése lî volna a törvény szigorú alkalmazásával, vagy ha már-arra nem volt .elegendő erély, legalább is a kormányzati hatalom pártatlan kezelésével és a nemzeti szempontok mérlegelésével, évek lassú munkájával egyrészt megerősíteni azt a keresztény sa.itót. másrészt elfojtani és eltaposni a nemzet életére törő orgánumokat. (Rassay Károly közbeszól.) Igen t. képviselőtársam, a lóversenyeken is azt látom, hogy kétéves lóra nem tesznek annyi terhet, mint az ötévesre. Igenis, tekintet nélkül a pártállásra, azt a fiatal, most megindult keresztény sajtót kötelessége minden tisztességes kormányzatnak segiteni és támogatni, nem azért, mintha én hive volnék annak, hogy lapokat kitartsanak, hanem azért, mert a nagytőkének, nagy pénznek hatalmával szemben ez a kezdődő, fiatal keresztény sajtó jóindulat és támogatás nélkül nem tudja a konkurrenciát és a versenyt kiállani. (Rassay Károly: Azt hiszem, a képviselő ur sem merné mondani, hogy semmi támogatást nem kapott!) Én elmondottam; sajnálom, hogy képviselőtársam nem volt itt. (Peyer Károly: A Stádium valorizálatlan kölcsönei!) A Stádium nem újság. (Peyer Károly: De a Stádium valorizálatlan kölesönöket kapott a kormánytól!) T. képviselő ur, méltóztassék a fogalmakkal tisztába jönni. (Peyer Károly: Ne olyan finoman, hiszen az egy család! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés, a Stádium: nyomda és pedig olyan nyomda vállalat, ahol a részvénytöbbség szindikalizálva a kormány befolyása alatt áll. Igen t. képviselőtársam tehát alig tud velem szemben ebből a kérdésből kifolyólag vádat emelni vagy szemrehányást tenni, mert nekem ehhez a kérdéshez legfeljebb mint néhány kisebbségi részvény tulajdonosának van közöm. (Rassay Károly: Nem erről van szó, hanem arról, hogy hitelbe nyomják a lapot!) Az egész mostani sajtókrizisben igazolva látom azt a felfogásomat is, hogy nacionalista politikát ebben az országban nem lehet csinálni addig, amig a nemzet belső integritása valamilyen formában és módon helyre nem áll. Ez a belső integritás elsősorban sarkallik a becsületes közvéleményen és a közvélemény becsületes irányításán, mert méltóztassék tudomásul venni — és itt egy olyan férfiút fogok idézni, akivel szemben a t. baloldalnak sem lesz kifogása — Vázsonyi Vilmos annak idején, mikor a cenzúrát mint igazságügyinmister maga is alkalmazta, azt mondotta: inkább belelövök a papirosba, mint az eleven emberbe. (Peyer Károly: Csakhogy akkor háború volt! — Szabó József: Most is az van! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Ma sem élünk békés körülmények között. Én azt a félrevezetett munkást, azt a bajba jutott, nyomorgó, szerencsétlen félrevezetett magyar embert nem tudom hibáztatni akkor, ha egy forradalmi sajtó rettenetes félrevezetéseinek és izgatásainak hatása alatt törvénytelen vagy meg nem engedett cselekedetre szánja el magát. A sajtó a hibás és az a kormányzat, amely éveken keresztül kineveli, tenyészti, nagyra növeli ezeket az orgánumokat. Nem azt a nyomorult embert illeti a gáncs és vád, hanem egyfelől a hitvány sajtót, másfelől a gyenge kormányzatokat. Tudom, hogy politikai tekintetben a mai rendszertől várnom semmit sem lehet, de mégis teszek egy olyan javaslatot, amely politikától teljesen mentes lévén, és esetleg azért is, mert bizonyos külföldi analógia van benne, — melyet nálunk Magyarországon kormányzati részről mindig szívesen szeretnek követni — talán meghallgatásra talál. h évi május hó 4-én, kedden. Itt arra a borzalmas szenzációhajhászásra és annak orvosszerére akarok rámutatni, amely szenzációhajhászás épen az utóbbi hetekben és hónapokban az erkölcs terén is mérhetetlen pusztítást és rombolást visz végbe. A Haverda Máriák és Mágnás Elzák esete óta minden félvilági nő meggyilkolása Magyarországon valóságos sajtócsemege, (Ugy van! Ugy van a balközépen.) amiből szürcsölnek és kéjelegve táplálkoznak különböző lapok és tisztességes, jószándéku újság is a konkurrencia nyomása alatt sokszor kénytelen belemenni olyan dolgokba, amelyek izlése és becsülete ellenére valók. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Angliában épen most liberális indítvány alapján, — talán a ministerelnök urnák sem lesz eszerint kifogása ellene — liberális részről javasolták, hogy a különböző válóperekkel kapcsolatos törvényszéki anyagot a lapokban ismertetni tilos legyen és aki ezt megteszi, vétséget követ el. (Rassay Károly: Nem egészen ugy volt! Meg van mondva, hogy mit szabad irni! Ez nagyon fontos különbség! — Kuna P. András: Jöjjön az uj sajtótörvény! — Zaj. — Elnök csenget.) Én nem is megyek ilyen messzire. Mindössze azt szeretném indítványozni, méltóztassék gondoskodni arról, hogy a büntetőtörvénykönyvbe oly szakasz vétessék fel, amely vétségnek deklarál minden olyan sajtóközleményt, amely a törvényszéki eseményekkel, vagy egyáltalában bűnügyekkel kapcsolatban a lap terjedelmének több, mint egytizedét igénybeveszi s hogy ezek a közlemények csak a lap utolsóelőtti oldalán közölhetők és egy hasábos címnél nagyobb címet adni nem lehet. (Peyer Károly: Mit csinál akkor az Uj Nemzedék!) Minden sajtóorgánumnak módot kell adni arra, hogy mindent megírhasson. Meg lehet irni mindent egy ujságoldal épen elég hely a törvényszéki rovat eseményeinek. (Rassay Károly: Pl. a frankügy tárgyalásának ismertetésére!) De szenzációkat ne méltóztassanak csinálni; ne méltóztassanak szenzációkká felfújni a leghitványabb és a legobszcénebb dolgokat; ne méltóztassék a magyar ifjúság lelkét megmételyezni mérhetetlen reklámcímekkel és szenzációt hajhászó felírásokkal, mert igy már az a fiatal gyermek, aki gyanútlanul megy az utcán, kénytelen magába szivni azt az erkölcsi mételyt, amelyet a különböző lapok árasztanak. Pszihiáterek megállapítása szerint mérhehetetlen ragályozió befolyása van annak, hogy gonosztetteket, deliktumofcat — bármilyen eíitélő kommentárral is — pláne, egy serdületlen és éretlen lélek magába szívhat. Ezeknek a hitványsíáigoknak nap-nap mellett való szétteregetése, a hitványság és bűnözés gondolatának a lelkekbe való becsempészése olyan erkölcsi felbomlást idézhet elő, amelynek jeleit, sajnos, ebben az országban már kezdjük észlelni és látni. Ugy érzem, itt van az utolsó óra, hoigy ez ellen tegyünk valamit. Hogy analógiával éljek: ugy. ahogy 1918-ban a magyar társadalom politikai felbomlása vált egy katasztrófa okozóijávái, az az aggodalmam, hogy a magyar társadalom erkölcsi bomlása ma ugyanilyen vésztelties tünetekben jelentkezik. A minimum ,amat — ismétlem, minden politikát félretéve — az igen t. kormánytól meg kellene várnunk, az* hogy legalább ezekben a közönséges törvényszéki ügyekben, ezekben a közönséges bűnügyeikben méltóztassék módot találni arra, hogy a szenzáció bizonyos illő korlátok közé szorittassék és hogy a lelkeík!nek hasábokon, napokíon, heteken, sőt hónapoi