Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-539
A nemzetgyűlés 539. ülése 192ß. évi április hó 27-én, kedden, 23 napi elzárás főbüntetésre és 3—3 millió korona mellékbüntetésre Ítélem.« A népotlhon be van zárva, könyveihez a munkásság nem jut hozzá a magyar Himnuszt otthonában nem énekelheii. Minden küldöttségjárás és könyörgő expedíció, amelyet az északi sarkra, oda fel a Várba vezettek, hiába való volt, azok a jéggleccserek ott fenn meg nem olvadnak. Amiért tehát Tótkomlóson a hősök szobránál leleplezésre készült a munkásság, amiért ilyen vakmerő cselekedetet mert elkövetni, 60 napi elzérásra és 3 millió korona pénzbüntetésre Ítélték vezetőit. (Hedry Lőrinc : Lehetett ott más is amellett ! Nem igy lesz ez! És jogerős ez a végzés?) Nem jogerős. Meg vagyok róla győződve, hogy a bel ügy minister ur ezzel az ítélettel el fog bánni és amint kezébe kerül haladéktalanul fel fogja függeszteni azt a szolgabírót, aki a maga hivatását ilyenmódon próbálja gyakorolni. (Esztergályos János MHyen naiv vagy !)Nem vagyok naiv. Elképzelni sem tudom, hogy egy államban, ahol jogrend, törvény, igazság és felelős kormány van, ilyen megtörténhessek (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! (Felkiáltások jobbfelől : Eredeti az a végzés f) Dro«dy Győző : Eredeti ez, nem másolat ; 60 napra ítéllek el őket. Mi az egy szolgabírónak ? Malasits Géza : Semmi, pláne ha ordót vár érte ! — Szeder Ferenc: Egész rakás ilyen ítélet van!) Elnök : Szeder képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Drozdy Győző: A közigazgatás dzsungelében ma szinte lehetetlen eligazodni. Hogy micsoda kálváriát kell végigjárni! egy szerencsétlen polgárnak, aki arra van utalva, hogy valamit elérjen a közigazgatásnál, erre vonatkozólag nem akarok a saját kerületemből példát felhozni, hanem önökre hivatkozom, akik együtt ülnek velem ebben a teremben és kérdezem, volt-e már önöknél egy magyar ember és kérte-e önöket arra, hogy szerezzék meg számára a visszahonosítási ? Ha nem volt még önöknél, akkor hallgassanak meg türelemmel, míg ezt a kérdést letárgyalom ; ha azonban volt már önöknél, akkor azt hiszem, rokon húrokat pengetek, amikor azt mondom, hogy a kerek nagy világ közigazgatásában annyi retortán, iróasztalfiókon, rosszindulaton, galádságon keresztül nem kell mennie senkinek, mint annak a magyar polgárnak, aki azt, akarja bizonyítani, hogy magyar. (MalasicsGéza: És véletlenül szegénynek születetett!) . A visszaiionositás kálváriájáról jobb nem is beszélni. Jönnek rendeletek, amelv ékben egyszerüsiiik az azelőtti eljárást. Ezekről a rendeletekről azonban kiderül, hogy az eljárást még jobban összekonfundálják, lehetetlenné teszik. Egy loholó képviselőtársam ütődött belém múltkoriban az egyik ministeriura kapujában és felháborodva újságolta, hogy nem birom tovább, három hete sem éjjelem, sem nappalom ; megyek a polgármestertől a rendőrséghez, onnan az anyakönyvvezetőhöz, az anyakönyvvezetőtől a belügyministerhez. Polgármester, anyakönyvvezető, belügyminister, igy megy ez hetek óta, nincs éjjelem, sem nappalom, pedig az illető, akiről szó van, magyar ember. Egy másikkal is találkoztam, aki egy egyetemi tanár visszahonosítási okmányait egy hónapon keresztül nem tudta kitalpalni. Mit szóljunk ezek után azokhoz a polgártársainkhoz, akik nem rendelkeznek egy képviselővel, aki dolgaikban eljárjon ? (Esztergályos János? Jankovichtóí kellett volna megkérdezni, hogy mit kell tenni ! — Láng János : Vagy Esztergályostól !) Bejelentem a következőket. Ezelőtt egy hónappal egy kebelbarátom megkért arra, hogj' édesapjának, aki 75 esztendős, Csehországban egy magánvállalat tisztviselője volt és utolsó nyugdijas éveit itt akarja eltölteni, a magyar államnak terhére nem lesz, mert van egy kis vagyonkája és Cseh országból kapja a nyugdijat, tehál még jó cseh valutát is hoz ide, — visszahonosítási kérésében járjak el. Az igaz, hogy az optálást annak idején elmulasztotta, de hiszen ez nem lehet ok arra, hogy egy magyarul beszélő, magyar szivü embernek Magyarországon való letelepedése olyan sokáig tartson. Miután csak egy hónapja járok az ügyben, már most az ügy elején bejelentem a t. Háznak ezt az esetet és majd ha befejeződik az illetékes hatóságnál és ennek a magyar polgárnak megadatik az a szerencse, hogy saját hazájában polgárnak érezhesse magát, szóval, amikor megtörténik az igazolás, ezt újra bátor leszek bejelenteni a nemzetgyűlésnek, — ha ugyan még együtt lesz ez a nemzetgyűlés, — (Hegymegi-Kiss Pál : Nem lesz együtt !) vagy pedig ha önökkel az életben találkozni fogok, mindenesetre hivatkozni fogok arra, hogy ezt a kérdést sikerült elintéznem (Szeder Ferenc : Az a kérdés, hogy sikerül-e! — Kiss Menyhért: Ha egy ellenzéki képviselő közben jár, akkor nem sikerül!) Én csak ízelítőt adtam a közigazgatás túlkapásairól, arról az eljárásról, amelyben az agj^onadminisztrált magyar közönségnek része van, ha a maga jogát keresi. (Zaj.} Bocsássák meg, hogy amig ilyen csend van és amíg a szieszta alatt a t. többségi párt képviselői nincsenek jelen, nem érdekesebb ügyekkel, nem panamákkal és frankhamisítással foglalkozom, hanem olyan dolgokkal, amelyek napról-napra szőnyegre kerütnek és amelyek nem olyan fontosak, mint pl. az, amiről most akarok szólani, és ami nem fontos téma : a közszabadságok ügye. (Kiss Menyhért : Ez harmadrangú ügye az államnak !) Amikor közszabadságokról beszélünk, meg kell cáfolnom azokat, akik azi mondják, hogy ebben az országban nincs elég szabadság ; szembe kell szállanom azokkal, akik azt mondják, hogy itt nem szabad minden cselekedet. Hivatkozom e tekintetben Gömbös Gyula t. képviselő ur legutóbbi nyilvános beszédére, amelyben bejelenti, hogy ők ezután katakomba-politikát fognak folytatni ; bejelenti, hogy amint az első keresztények katakombákban rejtőztek el a hatalmasok elől, mi fajvédők, ha kell, szintén katakombákba vonulunk el a kormányzat elől. Én erre csak azt kérdezhetem Gömbös képviselőtársamtól, hogy minek készülnek olyan útra, amelyet már régen megtettek ; minek akarnak katakombákba menni, hiszen azelőtt ha nem is ők, hanem a titkos szervezetek, amelyekkel ők mégis csak kapcsolatban állanak, a föld alatt dolgoztak, igaz, hogy nem katakombákban, hanem csatornákban. Az első keresztényeket a katakombákkal és ezekkel a csatornákkal kapcsolatban ne emlegesse, mert az első keresztények nem dobtak bombát, nem gyilkoltak és nem hamisítottak frankot, mint azok a titkos társaságok teszik, amelyeknek feloszlatásáról most szó van. (Szabó Zoltán : Nehéz lett volna abban az időben frankot hamisítani 1) Szóval Gömbös Gyuláéknak és azoknak a társaságoknak, amelyek Nádosy kedvében jártak és az ő politikai hitvallásának hivei voltak, szabai volt minden ebben az országban. Ezzel szemben napról-napra apró jelenségek merülnek tel, amelyekkel nem is volna érdemes idejönni. lit van a kerecsónyi eset Nagy Ernő t. barátom kerületéből, auinek neve említésekor nem mulaszthatom el a gratulációt, amely részére kijár minden demokratikus férfiutói, aki az üldözések tüzében volt. Panaszos levelet küldtek hozzám, hozzá és talán más képviselőtársamhoz is a tollfosztók és a fonóba járók. Amig t i. a katakombákban és titkos társaságokban szabad az élet, addig falun már tilos a tollfosztó. Meg van szüntetve a guzsalyozás. a tollfosztó, a fonó.
