Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

À nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. 231. jára a magyar közönséget. A mai részvénytársasági törvény mellett tökéletes szabad kifosztásnak volt kitéve a magyar közönség és sajnos a magyar konzervatív közönség is túlnyomó részben áldozatul esett ennek a szerencsétlen spekulációnak és tőzsdei láznak. Már most ha mindezeket egybevetem, szeretném a konzekvenciákat is levonni, mert a jelenlegi helyzet — ezeknek a hibáknak és mulasztásoknak következtében azt kell mondanom — végtelenül sivár, és ha a jövőt keresem, úgyszólván látni sem tudom a javulás lehetőségét. Ha mégis azt keresem, hogy nem máról-holnapra, de céltudatos és komoly munkával hogyan lehetne ebből a mai helyzetből egy egészségesebb közgazdaságot kialakítani, akkor mindenekelőtt azt kell mondanom, hogy befelé, az ország felé szükséges demokratizálni azokat a gazdasági erőket, amelyek ma néhány fókusban összekoncentrálva lehetetlenné teszik az országban a szabad tevékenységet. Az ingótőke demokratizálása alatt értem azt, hogy állami ellenőrzést kell gyakorolni minden vonatkozásban a kartellek és trösztök felett. Erős törvényhozási munkára van szükség, amely ezeknek működését szabályozza, s amely lehetetlenné teszi az erkölcstelen konkurrenciát, lehetetlenné teszi a belföldi fogyasztók terhére az export fofytatását. Fel kell szabadítani a magyar hiteléletet néhány nagybank kizárólagos uralma alól és lehetővé keil tenni a mezőgazdaságnak, hogy olcsón, lehetőleg közvetlenül jusson hozzá a mezőgazdaság céljaira szánt hitelekhez. Látom azt is, hogy a temérdek baj és nehézség, amely az országra szakadt, szükségessé teszi a mielőbbi és sürgős orvoslást is e célból egy határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni, mely a következőképen szól (olvassa) : »Súlyos közgazdasági helyzetünk megjavítása céljából küldjön ki a nemzetgyűlés egy bizottságot azzal, hogy a bizottság maradjon permanenciában és a helyzetről, valamint a szükségesnek vélt intézkedésekről tegyen havonként jelentést a nemzetgyűlésnek.* Én egy ilyen — mondjuk — szanálási bizottságnak — természetesen nem a szanálási törvények végrehajtásával kapcsolatban, hanem a belső közgazdasági krizis szanálására szánt parlamenti bizottságnak — kiküldését szükségesnek tartom azért, mert ezekkel a kérdésekkel intenziven és behatóan kell foglalkozni. Az átalakulásra, főleg piacok teremtésének lehetőségére ismét és ismét fel kell hivni a kormány és a közvélemény figyelmét, mert az elmúlt év közgazdasági politikájában a legnagyobb mulasztásnak azt tartom, hogy akkor, amikor a t. kormány mindig a termelés intenzitását hangsúlyozta, elmulasztott gondoskodni arról, hogy az intenzív termelés produktumainak piacot is biztosítson. Szegeden járva, látom a paprikatermelők szörnyű nyomorúságát, Makón járva látom, hogy a hagymatermelők az útszélre öntik ki a hagymát. Mindenfelé az országban azt látjuk, hogy minél intenzivebben dolgozik egy gazda, annál súlyosabb nyomorúságba kerül és ha ez fovább így folytatódik, a Duna-Tisza köze újból birkalegelővé kell hogy váljék, mert az intenzív gazdálkodás intenzív költségei piac hiányában nem térülnek meg. Ebben látom én a legszomorúbb perspektívát. Amikor az intenzív, komoly munka produktivitása szűnik meg, mikor nem érdemes dolgozni, akkor nincs jobb jövő és nincs reménység a nemzet számára. A másik szempont, amely a kivezető utat jelöli meg, felfogásom szerint nem közgazdasági, hanem politikai természetű. A magyar nemzetnek minden erejével arra kell törekednie, hogy szabad utat kapjon és belekapcsolódjék a nemzetközi versenybe, hogy a magyar nemzet ne legyen az az elzárt oázis, melyet a külvilágtól az idegen és ellenséges államok korlátja tökéletesen elzár. Olyan külpolitikára van szüksége ennek a nemzetnek, amely legalább is az Adria felé biztosítja a szabad mozgást és garantálja a biztos utat a magyar nemzetnek. Passzív és kizárólag a népszövetségre épitő külpolitikával nem tudunk magunkon segíteni s be fog zárulni a nemzet nyaka körül az a hurok, amely ma még talán Ausztrián keresztül járható, de amely — ugy lehet — egy-két év múlva, ha Ausztria teljes gazdasági csődje bekövetkezik, szintén be fog zárulni. Nekünk meg kell találnunk valamelyik szomszédunkkal a közvetlen érintkezés, megértés és együttműködés módját és lehetőségét, (Ugy van! jobbfelöl.) mert sem a magyar termékek számára piacot, sem a magyar értelmiség számára munkalehetőségeket teremteni másképen, a Népszövetségen és a nagyentente-en keresztül, soha sem fog sikerülni. Nemzeti kisebbségeinken is csak így tudunk segíteni, mert a népszövetségi politikától, amely ebben a vonatkozásban is teljesen csődöt mondott, semmiféle javulást várni nem lehet. Az egyetlen ut az, amelyet a romániai és szerbiai kisebbségek is ma már megmutattak. Közvetlen megállapodásokkal kell megkeresni a módját annak, hogy az illető államok kormányai a magyar kisebbségnek legalább is minimális jogait garantálják és biztosítsák. A ministerelnök ur Genfben mindig boldogságtól és megelégedéstől csepegő beszédekben szokott beszámolni. Legutóbb azonban a Tiszaemlékmű bizottság lakomáján olyan beszédet mondott, melyet felfogásom szerint minden magyar ember elmondhatott volna, csak ő nem. (Ugy van! a balközépen.) A magyar ministerelnöknek nem lehet feltennie azt a hamleti kérdést, hogy merre megyünk — quo vadis Domine? A magyar ministerelnöknek tudnia kell, hogy merre viszi az országot és ha a magyar ministerelnök ur szolgálatot akar tenni az országnak, legalább is meg kell tennie, hogy azt a beszédet, amely az érem valódi oldalát is megmutatja, amely már nem csepeg a boldogságtól és megelégedéstől, hanem az ország mai szörnyű lesujtottságát és nyomorúságát is beismeri, mondja el egyszer Genfbén, mert ott illetékes tényezőknek mondhatja el. Mondja el Genfben, hogy ez az ország nem ér rá várni, ennek az országnak nincsenek elkártyázható vagy elhazárdirozható hónapjai, hetei vagy napjai. (Kiss Menyhért : Öngyilkosok országa !) Ez a nemzet a végromlás küszöbén áll : a csődök, kényszeregyességek, öngyilkosságok rekordját érjük el. A magyar ministerelnöknek ezzel a helyzettel szemben nem lehet egy hamleti kérdést felvetnie és azt kérdeznie, hogy : hová megyünk? (Lendvai István : Hamlet nem ment el ministerelnöknek, ha Shakespeare-től jól értesültem ! —- Derültség.) Sajnálattal vagyok kénytelen megállapítani, hogy ez a nemzetgyűlés és ez a kormányzat mai összeállításában nagy feladatok elvégzésére alkalmatlan. Öt esztendő van a hátunk megett és a jelenlegi kormányzat levizsgázott abból, hogy mit tud a nemzet érdekében produkálni. Nagy alkotások helyett nagy botrányokat kaptunk. A ministerelnök ur működésének mérföldkövei azok a különböző súlyos botrányok, amelyeket végeredményben száraz lábbal tudott megúszni és amelynek száraz lábbal való meguszása következtében providenciáls államférfinak jelentették ki. (Lendvai István: Legalább a Vörös-tengeren ment volna, át száraz lábbal !) A részvényügy, Eskült-ügy Döhmel-ügy, Bethlen-udvar-ügy, frankügy — ez az öt^ mérföldköve az ötéves kormányzásnak. Én a franküggyel kapcsolatban is kénytelen vagyok az igen t. ministerelnök úrral szemben komoly és súlyos kifogást felhozni. Semmi körülmények között nem tartom sem helyévalónak, sem 32*