Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

214 A nemzetgyűlés 542. ülése 1926. És ezzel a szabadelvű felfogással találkozott a magyar nemzet minden egyes alkalommal a nyugati civilizáció részéről, amikor szabadságjogait, Ausztriától és a szolgaságtól való szabadulását akár erőszakkal, akár alkotmányos utón akarta kivivni. Semmi támasztékot, semmi segédkezést nem nyújtott a nyugati civilizáció Magyarországnak. Ez az ország tehát ma is csak azt láthatja, hogy a történelem folyamán mindig ürügynek kerestettek arra, hogy az országot vagy egyedül hagyják nyomoruságában vagy pedig hamis ürügyek szerkesztése által ennek az országnak romlását, bomlását idézzék elő. A háborús felelősségérzetnek ilymódon Magyarországra való oktrojálása ellen tiltakoznunk kell. Ennél a ténynél rá kell mutatnunk arra is, hogy igen ám, Magyarországnak is vannak olyan történetirói, akiknek műveiből szedi a külföld azokat az érveket, amelyekkel akarják ezen ürügyet konstruálni Magyarország számára s akarják bizonyítani, hogy igenis Magyarország egyenrangú tényezője volt az osztrák-magyar monarchiának ; mi azonban, akik átéltük a nemzeti felbuzdulás korszakát és akik ezen szervilis történetírást el kell hogy Ítéljük, mi igenis bizonyítékoknak a magyar nemzet, a magyar nemzet jogai számára ezen műveket el nem ismerjük. T. Nemzetgyűlés ! A szabadságnak, az egyenlőségnek, a testvériségnek az országa mérte rá Magyarországra a legnagyobb rombolást, amelyet idáig még ország elszenvedhetett. A szabadságnak, a testvériségnek és az egyenlőségnek az országa, úgyhogy ez annak a breton parasztnak mondását juttatja az ember eszébe, aki mikor először járt Parisban és egyik középületen látta felírva a XIX. század szabadelvű fellángolásának ezt a három nagy irányelvét : szabadság, testvériség és egyenlőség, nem az ötlött a szemébe, ami oda van irva, hanem az, hogy minden egyes elv után egy-egy pont van o daté ve, ami franciául annyit jelent : égalité point, fraternité point, liberté point, tehát : nincs szabadság, nincs testvériség és nincs egyenlőség. És igy vitte ki a nagy szabadelvű eszmék eme jelszavait a maga falujába és igy adta vissza ottani hallgató közönségének Parisban látott nagy élményét. Ez jut eszünkbe, amikor látjuk, hogy a legcivilizáltabb nemzet, a legkulturáltabb nyugaton a szabadság eszméjétől áthatott ország, amely vezető szerepet akar játszani a világ aeropagjában, a népek szabadságát, a nemzetek jogait, a törvényességet, az államok szuverenitását és a népek önrendelkezési jogát akarja védelmébe venni, ez az ország áll mint vezércsillag azon többi államok előterében, amelyek ma Magyarországgal szemben a trianoni békediktátumot örökélet ünek, petrifikáltnak akarják minősíteni. T. Nemzetgyűlés ! Hogy nekünk szavunk legyen a nagy európai közvélemény előtt, ez kell hogy képezze minden magyar embernek mai politikai irányát, mert ez képezi az alfáját és ómegáját minden politikai elgondolásnak. Ismétlem, ne áltassuk magunkat chimerákkal ! A mi szavunkat odakint meg nem hallják, magyar kérdésekkel odakint nem foglalkoznak, sivárak és üresek a külföldi lapok hasábjai, amelyeken még Paraguay dolgaival is foglalkoznak, de amelyekben Magyarországról csak akkor , olvasunk, amikor egy nemzetközi botrány vagy egy nagy bűneset fordul elő Magyarországon, hogy ezt az ő lapjaikban kiírhassák, részben azért, hogy a maguk közvéleményét kielégítsék, részben pedig — és ez a legnagyobb hiba — bizonyos sötét ujj aknák mutatása folytán, amelyek nagyon is vigyáznak arra még ma is, a békekötés ötödik esztendejében, hogy Magyarországgal szemben minden ürügy elhelyeztessék, amely alkalmas arra, hogy Magyarországot a világ megítélésében . évi április hó 30-án, pénteken. ferde és rossz megvilágitásba helyezzék. (Lovász János : Vannak Magyarországon is olyanok, akik ezt teszik !) Én, t. képviselőtársam, nem azokra célzok, akiket a ministerelnök ur megvádolt, sötét kezeknek nem azokat tartom, akiket a ministerelnök ur bizonyíték nélkül megvádolt itt a nemzetgyűlés előtt, azt mondva, tudja, hogy el kell következnie egy szembesítésnek, amikor azok kerülnek majd teritékre, akik informálták a külföldi lapokat. T. képviselőtársam, megvannak nekünk a mi természetes lelki ellenségeink, azokban az utódállamokban és azok népeiben, amelyeknek nagyobb érdekük, hogy a magyar kormányt és a magyar kormányon keresztül a magyar nemzetet becsméreljék és sokszor igazságtalanul a külföldi lapok hasábjain ferde megvilágitásba helyezzék. Nem szükséges ehhez egy eppozició az entente vagy a kisentente számára, hogy a maguk lapjainak hasábjain minket lebecsmérlő és Magyarországot ferde megvilágitába helyező cikkek helyeztessenek el, mert sajnos, az a helyzet, hogy ezek a hasábok ilyen cikkek elhelyezésére mindig rendelkezésre állanak, talán ugy is, hogy a hátuk mögött meghúzódik az az anyagi érdek, amely nem egészen idegen a lapok kiadóhivatalaitól. Annak az érzéketlenségnek, amely a külföld részéről ma Magyarországgal szemben megnyilvánul, egyik okát én a belpolitikai viszonyokban keresem és látom. Ha Magyarországon egy kiegyensúlyozott, megértő, becsületes társadalom egy becsületes összefogásban, egy becsületes megérzésben olyan politikai helyzetet teremt itt ebben az országban, hogy legalább is a Keleten, amelynek Locarnóját tervezik már furcsa kezek, vezető szerepet játszik a kulturális fejlettség és az államnak becsületes erkölcsi alapon való megszervezettsége szempontjából, akkor ez az ország — akár akarják, akár nem, — de igenis odakerül az európai érdeklődés középpontjába. Én igenis azt állítom, hogy a körülöttünk fekvő államokban annyi a baj, az állami igazgatási hiba s a kisebbségek jajszava olyan rettenetes romboló lelki hatást gyakorol azokban az államokban, hogy Magyarország, amelynek talán egyedüli előnye az, amit sajnosán kell megállapítanunk, hogy most már végre magunk maradtunk, mert Magyarországnak alig számbavehető nemzetisége van, ez az ország igenis vezetőszerepet játszhat a középeurópai kérdésekben és akár akarja azt á nyugati közvélemény, akár nem, mégis a tetteknek első vonalába kerül. De ehhez kiegyensúlyozott, egymást megértő és a belpolitikai kérdésekben a vitatkozókból nem ellenségekké vált magyar társadalomra van szükség, oly társadalomra, amely politikájában, elgondolásában, a nemzeti nagy céloknak kitűzésében nem hagyja magát mellékszempontok, álhazafias jelszavak, gyűlöletes jelszavak hangoztatása által eltérittettni, hanem amely a vitaanyagból csakis a nemzeti közvélemény vonalába tartozó kérdésekkel foglalkozik és ezekben egy becsületes megalkuvásra, becsületes megértésre és összefogásra törekszik, párt,- vallás- és nemzetiségi különbség nélkül. De ugyan hogyan követelhetjük mi azt, hogy bennünket megbecsüljenek, amikor az első törvényhozási szervünknek is már a gyökerében mélységes bajok húzódnak meg ? Igazán nem tudom, vájjon egyáltalán alkalmas-e erről a kérdésről ilyen »telt« Ház előtt beszélnem, mert nagyon félek a túloldalról tömegesen ellenem zúduló vádaskodásoktól, amelyeket az erről a kérdésről való fejtegetésem felvethet. (Lovász János : Meg is lesz !) De mégis kötelességem gondolataimat elmondani, mert szerintem a törvényhozó számára a parlament terme, tekintet nélkül arra, hogy hányan vannak jelen, olyan dobogó, amelyről köteles mindenki a maga politikai el-