Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-541
À 'nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csütörtökön. léi vádeljárásban két alaposan gyanúsított egyén: Baross Gábor és Zadravetz püspök ellen is megszüntették az eljárást, noha a per ökonómiája szerint sem volt erre szükség. De nem is volt lehetőség erre, mert nem forgott fenn a Bt. 255. §-ában megirt ama feltétel, hogy nem várható, hogy a főtárgyaláson ellenük bűnösségre nézve bizonyitékok merülhessenek fel. Sőt az a valószínű, hogy fog felmerülni, mégis siettek ellenük megszüntetni a bűnvádi eljárást, holott ha ártatlanok, ráértek volna a főtárgyaláson elintézni ezt a kérdést, mint más egyéb ügyekben szokás. Sajnálom, hogy újra ki kellett térnem a frankügyre, de Gaal Gaston t. képviselőtársam vádjával szemben szükséges volt ezeknek az emlékezetbe idézése és ismétlése, mert nem is olyan egyszerű az a kérdés, hogy miért nem foghatjuk fel ezt a kérdést egyszerűen a mi belügyünknek. Szomorú, hogy nem foghatjuk fel ennek, jobb volna, ha annak foghatnánk fel; szomorú az is, hogy nem foghatjuk fel olyan kisrendü kérdésnek sem, amelylyel nem kell foglalkoznunk. Szomorú, hogy nem foghatjuk fel teljesen a magunk ügyének, mert épen a hazaszeretet, a nemzet érdeke kötelez bennünket, hogy ebben az esetben a legaggódóbb gondossággal és legnagyobb pártatlansággal, félretéve minden önzést, példásan és példátlanul büntessük meg azokat, akik ezt a bűncselekményt elkövették. Egyről sohasem szabad megfeledkeznünk; ezt a gaztettet bármilyen motívumokból cselekedték is, vele a háború, a megtorlás, nemzetközi súlyos rendszabály alkalmazása veszedelmének tették ki az országot. Tehát nem azt cselekedték, amit kellett volna: a hazáért mindent, a hazát semmiért se szabad kockáztatni. Tették mindezt eltekintve attól, hogy erről a társaságról teljes lehetetlenség hazafias motívumot feltételezni. Becsületes, éplelkü ember sohasem fogja megengedni, hogy nemes motívumokból gaztetteket lehessen elkövetni. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Arról volt szó, hogy ezek az emiberek a maguk zsebére akartak harácsolni, gazdagodni s a maguk önző, aljas, piszkos nyereségvágyából céljuk elérésére még ezen túlmenőleg a hatalom megszerzésére is törekedtek. A már hatalmon levő társaik támogatásán kívül még arra is szükségük volt, hogy pártkasszát gyűjtsenek céljaikra. A magyar nép elleni öszszeesküvés volt ez tulajdonképen, amelynek segítségéve] a saját individuális, egyéni alláispontjukra helyezkedve tulaj donképen nem is annyira Franciaország, mint inkább a magyar nép ellen intéztek támadást. Az Isten nem engedte meg tervük megtvalósitását; mert ha az akció technikai kivitele sikerült volna, a magyar nép sorsa meg lett volna pecsételve, hiszen megvolt már a gazda, hogy kit ültessenek a nyakába, csak talán még egypár hétig vagy hónapig kellett volna finanszírozni ezt a mozgalmat. Tény, hogly a szolidaritás megnyilatkozását, a konkludens együttérzést, együttcselekvést láttuk bizonyos hatósági személyek részéről a mozgalommal szemben. A magyar nép elleni összeesküvésről volt itt sző, arról, hogy végleg rabigába hajtsák, a lábuk alá törjék, mert hiszen egész uralmuknak az volt a jellegzetessége, hogy letiporják a magíyar népet, rabszolgaságban tartsák, itt uralkodjanak ( és ezt az országot, amennyire csak lehet, kiéljék. Itt kapcsolódom bele a költségvetés érdemleges bírálatába, illetve ama kérdések taglalásába, amelyek a költségvetéssel szorosan összefüggenek. Magyarországon egy sajátságos furcsa divat van: folyik az állandó kisajátitási eljárás. Itt ahány párt uralomra jut, mindegyik magáénak vallja, deklarálja az országot és még csak a lehetőségét sem tudja elképzelni egy politikai váltógazdaságnak, hogy helyét át kell adnia, hogy az ország sorsának intézését esetleg mások kezébe kell letennie. Sőt nemcsak így vagyunk, — és ez a magyar politikai kulturálatlanság bizonyítéka — hanem ugy, hogy a hatalmon levő párt a többi pártoknak még a hazafiasságát sem hajlandó elismerni. Elnéztem Németországban és mais országokban, — a most folyó történelemből tanultam ezt — hogy ha még alap volna is hasonló s talán indokolt magatartásra, még akkor sem nevezi egyik párt hazaárulónak a niáisikat. Németországban még a kommunistákat sem nevezik hazaárulóknak. Látjuk, hogy a francia kamarában nagyon sokszor kommunista indítványt is elfogadnak, ha az különben önmagában józan, észszerű és jó. Csak níáilunk van az, hogy a mindenkori uralmon levő párt a többi pártot — kivéve az olyan pártokat, amelyek őt mindig támogatják, amelyek vele tulajdonképen egy testet, egy lelket képeznek — mindig le akarja tiporni.. Nemcsak a mai idők jellemvonása ez, hanem az elmúlt évtizedeké« sőt évszázadoké is. Talán Mohácstól datálódik ez, hogy az uralmon levő párt és osztály — egész végzetesen — abban kereste a maga hatalmi érdekeinek s talán életének is biztosítását, hogy az ország másik részét kiirtotta. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azóta ez a recept megismétlődik; a hatalmon levők mindig igyekeznek letiporni, megfojtani, elpusztítani a velük szembenlevőket ahelyett, hogy elismernék azok magyarságát, hazafiasságát és ne vonnák kétségbe jóhiszeműségüket, ha más utakon járnak is, mint ők, ha jót akarnak. Ez vezetett oda. ahol most vagyunk, de ez vezetett elsősorban a háborúhoz s ahhoz a kétségbeejtő helyzethez is. amely megfejtése a mi tragikumunknak, hogy t. i. ez a nemzet évszázadok óta tényleg nem a maga életét éli, nem maga intézi a maga sorsát, nem maga ápolja a maga érdekeit, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) hanem mindig idegen érdekekert kellett mindenét: vagyonát, lelkét, vérét odaadnia. Most is igy vagyunk, pedig csak pár éve annak, hogy szörnyű áldozatok révén végre magunkra maradtunk, önmagunkéi lettünk; de azóta is ugy van. hogy a nemzet, mint nemzet nem éli a maga életét, hanem egyszerűen arra van kárhoztatva, hoery egy hatalmi csoportnak érdekében, néhány, a megszállott területről menekült mágnásnak és még egynéhány másnak érdekében, akiket a végzet és a sors borzalmas megpróbáltatása anélkül, hogy a lelki nagyság és az érdemek őket erre predesztinálták volna, ennek a nemzetnek nyakába sodort, a hatalom nyergéhe segített, ezek érdekében dolgozzon, szenvedjen, pusztuljon. (Zaj bal felől.) Nem éli ez a nemzet a maga életét, nincs meg itt a nemzeti önkormányzat. Itt jutok ellentétbe megint Gaal Gaston t. képviselőtársam felfogásával, aki azt mondja, hogy neki nem kell a demokrácia. Nem tudom, minek képzeli a demokráciát a t. képviselőtársam, akit igen művelt és igen tájékozott embernek tartok. Ugylátszik azonban, nincs tisztában vele: mi tulaj donképen a demokrácia és mi an24*