Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. 95 .ion. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez a pénzügyi politika vezetett a szanáláshoz, ahhoz az.intézkedéshez, amely tulajdonképen kettős, mert egyrészt a nemzetgyűléssel a kormány megszavaztatott magának egy tökéletes pénzügyi diktatúrát, a rendeletekkel való intézkedés jogát; a dolog másik oldala pedig az, hogy alávetette magát a külföldi ellenőrzésnek és ilyen módon az ország gazdasági és .pénzügyi függetlenségét feláldozta. Tette mindezt annak ellenére, hogy a szanálási javaslatok tárgyalásakor mi nagy erőkifejtést végeztünk e törvényjavaslatok komplexuma ellen, mert hitünk és az az aggodalmunk volt, amelynek kifejezést is adtunk, hogy ezek a törvények, ezek az óriási adóterhek nem fogják meghozni azt a vélt eredményt, amelyet rózsaszínű papirosban tálalt fel az ország előtt a pénzügyi kormányzat. Azt mondották, hogy rövid átmeneti nehézségek után a szanálás uj lendületet fog hozni az iparra, a kereskedelemre, a földművelésre, s nemcsak a koronát fogja stabilizállni, hanem olcsóbbá teszi a hitelt, munkaalkalmat fog teremteni és a munkaadóktól kezdve egészen a munkanélküli munkásosztályig pezsgő gazdasági élet fog megindulni és ezeket a súlyos adóterheket a szanálási idő előtti állapotnál sokkal könnyebben fogják tudni teljesíteni, ezeket az adómilliárdokat sokkal könnyebben fogják tudni megfizetni az adóalanyok, mint annak előtte, (Horváth Zoltán: Csak az öngyilkossági ipar fejlődött! — Rupert Rezső: Egész gyárüzemmé! — Zaj.) Mindezek a remények abszolúte nem váltak valóra. A szanálás nem hozta meg az állapotok megegészségesedését, gyógyulását, sőt olyan uj teherpróba állott elő, olyan uj terhek tömegét rakta az adózók vállára, hogy most már nem azt mondhatjuk, hogy az összeroppanás veszélyével játszik a magyar közgazdasági élet és annak minden termelő kategóriája, hanem az összeroppanás stádiumában van és szemeink előtt játszódik le ezeknek az értékes termelő osztályoknak rohamos tönkremenése. Természetesen nagymértékben járul hozzá a gazdasági összeroppanásíhoz a szanálási adóterheken kivül az a helyzet is, hogy a kormány nem volt abban a helyzetben, nem volt meg az a külpolitikai 'kapacitása, hogy a szomszédos államokkal kereskedelmi szerződéseket köthessen. A vámtételek magas volta involválta volna, hogy közgazdasági életünknek erőteljesebbé tételére, fogyasztópiacunknak megerősítésére és az általános drágaság* leszorítására minél hamarább kereskedelmi szerződéseket kössünk a szomszédos államokkal, hogy a vámtarifatörvény maximális vámtételeit lejjebb szállítva a kereskedelmi szerződésekben, megindulhasson az a gazdasági csere, amely egyrészről olcsó és jó iparcikkekkel látja el a hazai piacot és így a fogyasztóközönséget ellátja a mai nagy drágaság helyett az életszükségleti tárgyaikínak olcsóbb és jobb kiszolgálásával, másrészről pedig — és itt egy nagyon fontos politikai cél is 'kellett volna, hogy a kormány szemei előtt lebegjen — a Magyarország anyatestétől elszakított és a trianoni békéivel a szomszédországokhoz csatolt területeknek régi magyar állampolgáraival? — és itt nem teszek különbséget magyarnyelvű és másnyelvü testvéreink között — legalább á gazdasági kapcsolatot fel tudta volna venni és ha megindult volna a gazdasági vér- | keringés ezeken a mai mesterséges határokon NAPLÓ. XLTT. belül,-bizonyos, hogy az meghozta volna a kulf turális és szellemi vérkeringés frissebb ütemét is. Ilyen módon a szanálás teljes eredménytelenséggel végződött. Nem hozta meg a 'különböző foglalkozási ágak gazdasági megerősödését, nem hozta meg azt a beígért eredményt, hogy a különböző üzemek, elkezdve a földmiveléstől az iparon és kereskedelmen keresztül, meg foknak erősödni és nagyobb adófizetési képességük lesz, ellenkezőleg, a gazdasági tönkremenésnek ijesztő lavinája indult meg, amelyet, ha a 'kormány legalább az utolsó órában nem fog egy sokkal okosabb, méltányosabb és demokratikusabb hitel- és adópolitikával megállítani, akkor ennek katasztrofális következményeit e pillanatban még be sem láthatjuk. Az általános gazdasági helyzetről reá kell térnem a gazdasági élet egyes részletkérdéseire. Többen foglalkoztak már felszólalt képviselőtársaim közül a hadikölcsönök yalorizáIci S cl ügyével és lehetetlen is ezt a kérdést a költségvetési vita során érintetlenül hagyni. Ha a hadikölcsönök egyforma arányban oszlanának meg Magyarországon a különböző vagyonú kategóriák között és mindenki meglévő vagyona arányában birná Wertheim-kasszájában vagy ládafiókjában a hadikölcsönkötvényeket, akkor igazságos volna, ha egy, a háborúban vesztességet szenvedett olyan állani, mint Magyarország, egy tollvonássaí', egy egyszakasos törvénnyel kimondaná, hogy a vesztett háború következményeként a háború során, ami költségeket kölcsön alakjában ez a nemzet kiizzadott magából, ha egyszer nem nyertük meg a háborút, ezeket, mint veszteségtételeket le kell irni és egy krajcár megtérítést sem kaphat meg senki, sem tőkéjében a hadikölcsöntőkéje után, sem pedig az évi kamatokban annak szelvényei után. Ezt a háború-elvesztés rezsiköltségének kellene elkönyvelni. De ha tudjuk, mint ahogy ugy van, hogy a hadikölcsönökkötvények nem egyformán oszlanak meg a vagyonok különböző tulajdonosai között Magyarországon, ha a hadikölcsönkötvények jegyzéseit és azoknak névsorát megnézzük és ha ma a bizonyos eltolódások után is ki akarnók tapogatni, hogy kiknek kezében vannak meg és milyen arányban meglévő egyéb vagyonukhoz képest a hadikölcsönkötvények, akkor azt látnók, hogy a kisvagyonu vagy a már: vagyontalanná lett legszegényebb osztály kezében és ládafiokjában vannak legnagyobb mennyiségben az elértéktelenedett hadikölcsönkötvények. Azt egyformán tudjuk, hogy a hadikölcsönkötvények jegyzésének propagandája kikre volt legnagyobb hatással, kikre birt az erkölcsi kényszer olyan hatásával, hogy vagyonuknak nagyrészét vagy talán az egészet odaadták az államnak kölcsön. Elsősorban a hazafiasságért könnyebben lelkesedő kispolgárok, mezőgazdák, kisiparosok és tisztviselők osztálya volt az, amely az első hadikölesöntől kezdve az utolsóig ereje megfeszitésével,, vagyonának eladósitásával is jegyzett hadikölcsönt. Azután jöttek a közületeknek, vármegyéknek, városoknak és községeknek kommunitásai, amelyek az árvák pénzeit hivatalos rendeletre fektették bele hadikölcsönkötvényekbe. Lehetséges-e az. hogy 1914-ben^ és a háború későbbi évei során kiskorú árváknak, akik vagyonukról nem is tudtak, hogy van-e vagy nincs, és hogy mennyi van és hogy miben fekszik, tudomása nélkül, róluk és nélkülök intézkedtek ugy, hogy jó aranykoronákat U