Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-525
26 A nemzetgyűlés 5:25. ülése 19:26. kormányzatot (Mándy Sámuel: Az lehetetlen!) Lári-fári minden t. képviselőtársam, ez közönséges korteseszköz. Tudok önnek példát mondani, amikor hiába küldtem oda gazdákat sirva utasították vissza ezt a kölcsönt, azt mondván : a lelkemet nem adom, még ha házat sem tudok épiteni. Ezenkívül semmit sem csinált a kormány. Az egész világon érdeklődnek most egy magyar találmány iránt, amely lalán a Later-részvény társaságé, az a Capax-gép, amelynek révén hidraulikus sajtolással állitják elő olcsón és egészséges mődon a vályogot, amely ugyanolyan egészséges, mint a tégla. Az egész világon érdeklődés van eziránt. Hol látok itt egy megmozdulást hogy a földmivelésügyi kormányzat legalább mintaképen leküldött volna egy-egy ilyen gépet azokba a községekbe, ahol uj házakat épitenek az igényjogosultak 1 Vájjon nem lett volna-e kötelessége a földmivelésügyi kormányzatnak, hogy egy ilyen uj találmányt, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a sárfalak helyett végre egészségesebbmódon és olcsón, talán 'Aoért építkezünk, mintha téglával építkeznénk, egy-egy felvilágositó akcióval a közönség körében ismertessen és igy hozzájáruljon ahhoz, hogy az igényjogosultak a maguk kis fészkét olcsóbban emelhessék fel. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a kormány teljesen ridegen elzárkózik az ilyen szociális kérdések megoldása elől. A kormánynak semmiféle érzéke nincs az iránt, hogy a nép bajain segitsen. (Mándy Sámuel: Dehogy nincs! Tévedés!), hogy egy kis felvilágosítással, jó példával, propagandával rávezesse ezeket az uj építőket arra, hogy miképen tudják egészségesen felépíteni otthonukat. A kormány részéről e tekintetben semmit sem tapasztaltunk. Más országokban, ahol tömeges építkezés van, bazárban árulják a házakat. Amerikában levelezőlapon rendelhet házat a bazárban bárki, egy hét alatt ott van s két hét alatt fölépül az egységes típusú ház. Magyarországon még azt sem tudják megérteni, hogy^ a népnek szakszerű előadásokat tartanak a százszámra épülő házakról, hogy azokat hogyan, mikepen csinálják. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy még^ egy perc áll rendelkezésére. Kérem, szíveskedjék a beszédét befejezni. Drozdy Győző : Röviden összegezve azt, amit mondani akartam volna. Lehetetlennek tartom, hogy Vác városának, egy Budapest környékén levő városnak hadirokkantjai, nincstelenjei, vagyontalanjai, törpebirtokosai és talán százan felüli magyar államvasuti alkalmazottai, akik a törvény értelmében házhelyre jogosultak, kinulláztassauak és lehetetlennek tartom, hogy ez a dolog egy olyan bíró kezében maradjon, akinek javaslatait már maga az Ofb. is nullifikálta és őt uj javaslattételre utasitolta. Lehetetlennek tartom, hogy ez olyan bíró kezében maradjon, aki minden váci látogatása alkalmával magas uraknak és földbirtokosoknak vendége, akiknek körében sokkal szivesebben tartózkodik, mint a nép között, az igényjogosultak körében. Tisztelettel kérem az igen t minister urat, hogy amikor át fogom neki nyújtani a váci igényjogosultak ezreinek aláírását a hadirokkantak névsorát és annak a 410 embernek névaláírását, aki kimaradt, az igen t. minister ur szóljon bele az ügybe és ne mondja kifogásképen, hogy a í'öldmivelésügyi kormányzatnak nincs semmiféle joga beavatkozni az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügykörébe. (Mándy Sámuel: Csakis interveniálhat !) Mert ha az igazságügyinmister ur elzárkózik ez elől, hogy az Ofb. ügyeibe beavatkozzék s a földmivelésügyi kormányzat is elzárkózik ettől, hát vájjon kihez menjünk ? Hát az Ofb. senki gyereke ? Egyik évi március hó 24-én-, szerdán. ministeriumnak hatáskörébe sem tartozik ? Sem az igazságügy, sem a földmivelésügy nem tud belenyúlni az ottani dolgokba í (Mándy Sámuel : Független bíróság !) Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék most már beszédét befejezni, mert különben kénytelen volnék a szót megvonni. Drozdy Győző : Tulajdonképen van-e az egyik ministeriumnak perseveranciája arra, hogy ilyen dolgot elintézzen ! Tegyenek valamit, hogy Vác városában 69 holddal és néhány házhellyel ne lehessen az embereket elütni a földreform áldásaitól. Elnök: A földmivelésügyi minister ur kivan szólani. Mayer János földmivelésügyi minister: T. Nemzetgyűlés ! Vác város megváltási ügyére vonatkozólag a következő adatok állanak a földmivelésügyi ministerium rendelkezésére : A múlt évi február 24-iki 8530/1924. Ofb. számú Ítélet szerint a bíróság megváltott a váci róni. kath. püspökségtől 227 katasztrális holdat a váci róm. kath. székeskáptalantól 20 kat. holdat, László Fülöp és feleségétől 8 kat holdat Ebből juttatott Kósd községbeliek részére 210 kat. holdat, váciak részére egyéni juttatásokra 71 kat. holdat, házhelyekre 54 kat holdat, esendőrőrsnek 9 kat. holdat, Vitézi Széknek 8 kat holdat, egy továbbszolgáló altisztnek 3 kat. holdat. Az ítélet Kósd község közlegelőhöz juttatása érdekében póttárgyalást rendelt el. Az indokolás nem tartalmaz adatokat arra vonatkozólag, hogy a birói eljárás során hány igénylő jelentkezett hánynak igénye állapíttatott meg és hányan maradtak meg, igy hát idevonatkozókig adatokkal nem rendelkezem. A váci házhelyigénylők kérelmére a Földbirtokrendező Bíróság szintén póttárgyalást rendelt el, amely tudomásom szerint most van folyamatban. A t. képviselő ur több kérdést intéz hozzám, nevezetesen, hogy van-e tudomásom arról, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák, vagyontalanok és törpebirtokosok már több izben panasszal fordultak az Ofb.-hez amiatt bogy a tárgyaló bírót, akiben a földigénylők ezernyi tömege nem bízik, kicserélje. Hajlandó vagyok-e intézkedni az iránt, — kérdi a t, interpelláló képviselő ur — hogy az OFB a váci igén y jogosultaknak a földreform áldásaiból való kinullázása történetét felülvizsgálja és a törvényes igényjogosultakat földhöz, .illetőleg házhelyhez juttassa ? Kérdi továbbá, hogy hajlandó vagyok-e az Ofb. elnökségét utasítani arra, hogy a fegyelmi vizsgálatot a törvény kijátszóival szemben megindítsam ? T. Nemzetgyűlés ! Nekem, mint földmivelésügyi ministernek a Föld birtokrendező Bírósággal szemben sem felügyeleti, sem utasítási jogom nincs. (Ugy van! a jobboldalon.) A törvény keretében csak bizonyos érdeklődési jogom van és hasonló esetekben kérhetem a Földbirtokrendező Bíróságot, hogy az elnöki tanács elé vigyen valamely sérelmesnek vélt Ítéletet, vagy ha azt magam is sérelmesnek tartom, és hogy az elnöki tanács módot és alkalmat adjon arra, hogy valamely tanácsülési ítéletet újra áthatározzon és a sérelmeket orvosolja. Nekem azonban nem áll jogomban sem utasítani, sem felülvizsgálni a Föfdbirtokrendező Bíróságot Annak, hogy a t. képviselő urak interpellációt intézzenek hozzám valamely sérelmesnek vélt földbirtokrendező birói ítélet miatt, alkotmányjogi szempontból semmi alapja nincs. Az ilyen interpelláció ugyanis azt a hamis látszatot kelti, mintha a földmivelésügyi ministernek volna ingerenciája, arra, hogy valamely Ofb. ítéletét igy, vagy ugy hozzanak meg. (Ugy