Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

398 A nemzetgyűlés 538. illése 1926. évi április hó 26-án, hétfon. proletárjai már túlon-túl bosszú időre tudtak »egyesülni« és ahol a diadalmas szociális forradalom mindenesetre a legnagyobb sikert aratta, félek, hogy lelkében fájdalmas csalódással eltelve semmisítené meg egy tollvonással összes gondolatait és terveit, amelyeket a kenyérért való küzdelem érdekében papírra vetett. Szovjet-adatokat akarok ismertetni, még oedig hiteles forrás — á Gazetta Warszawszka Poranna — nyomán, amiből kitűnik, hogy hogy áll jelenleg a munkáskérdés Szovjet-Oroszországban. Tényként kell elfogadnunk t. Nemzetgyűlés, hogy a diadalmas szociális forradalom után az orosz munkások még mindig kisebb fizetést kapnak, mint á cári uralom idejében, holott abban az időben az orosz munkás kisebb fizetést kapott, mint a Világnak bármely munkása. Méltóztatnak tudni, hogy jelenleg a rubel vásárlóképessége a háború előttihez viszonyitva, felényire szállt alá. Mármost az orosz ipari munkasok fizetése a szovjethivatalnokok fizetéséhez a következőképen aránylik. A szovjethivatalnok legminimálisabb fizetése havi 40 rubel, a legmagasabb ennek körülbelül tizenkétszerese, vagyis 470 rubiel. Arról pedig: meg lehetünk győződve, hogy nem a legalacsonyabb rangfokozatban helyezkedtek el a szovjetbiztosok és nagyon 'kevesen lehetnek, akik havi 40 rubelből tengődnek. Ezzel szemben lássuk, milyen az ipari munkások helyzete! Havonta 36 rubelt kapnak és ez nem emelkedik még a duplájára sem, mert maximális fizetésük havi 70 rubel. (Esztergályos János: Miért nem fáj önnek a magyar munkások helyzete? A magyar munkások helyzetéről méltóztassék beszélni! — Györki Imre: A 15.000 koronás napszámokról! — Kováts Nagy Sándor: Nem akarjuk elvenni a maguk kenyerét !) Nem mondható tehát ideálisnak még Szovjet-Oroszországban sem a munkások helyzete. A legteljesebb tárgyilagossággal kívánok rámutatni ezekután a munkanélküliség jelenségére, amelyet természetesen én is nemzetközi betegségnek tartok. Néhány adatot óhajtok bemutatni, hogy fényszórót vetítsek arra, hogy a különböző európai államokban, sőt Ázsiában ís a munkanélküliség milyen döbbenetes, hogy ezzel is igazoljam azt, hogy a parlamentnek ide nem illő viták helyett ezekkel a kérdésekkel kellene hogy foglalkozzék, ami különben végső konklúziója lesz mai felszólalásomnak. Ausztriában 1925 januárjában 187.559 munkanélküli volt. Decemberben ez a szám 240.000-re emelkedett. 1926 januárjában számuk 212.278 volt, amely ebben az évben körülbelül 15 nap alatt 14.000 főnyi pluszt jelentett. Jelenleg 200.000-en alul van a munkanélküliek száma. (Esztergályos János: Jóval alul!) Ennek fele Bécsre jut, azonban a kimutatás, azt hiszem, felfelé egészítendő ki, mert azok, akik más oldalról kapnak segélyeket, nincsenek benn a ki111 111310 -S íl 3

II A kis Dánia 1925-ben 72.834, 1926-ban pedig 84.000 munkanélkülivel bajlódik. Lengyelországban az 1926 január 28-iki Dziermik Poznnnski jelentése szerint 300.000-et meghaladja a munkanélküliek száma, akiket a lap a szociális kiváltságok áldozatainak tekint. Olaszországban 1922-ben még 600.000 munkanélküli volt, iez a szám azonban erősen csökkent, s ma már nem számottevő. (Egy hang a jobboldalon: Alig van ott munkanélküli!) Legnagyobbmér vü a munkanélküliség Japánban. 1924-ben 500.000, 1925-ben 932.000 volt ott a munkanélküliek száma és a 'kamarák jelentése szerint, a munkanélküliek száma most 3

}

400.000-re emelkedett. Angliában, mint méltóztatnak tudni, tavaly egyszerre 415 bányát zártak be és igy máról-holnapra 68-500 bányász maradt kenyér nélkül, A munkanélküli bányászok száma 120.000 lett. A Times 1925-ben 1,291.200-ra teszi a munkanélküliek számát. (Györki Imre: Ott állami támogatást kapnak! — Kováts-Nagy Sándor: Angliának van pénze! — Györki Imre: Akkor minek az összehasonlítás ?) Ez egy negyedmillió emelkedést jelent az 1924. évi állapottal szemben. 1925 végén 1,277.000 volt az angol munkanélküliek száma. Ezek olyan kérdések, amelyek például Angliában az egész sajtót, a parlamentet s a kormányt s az ellenzéket is igen erősen foglalkoztatja. A sajtó, mint mondottam, nagyon melegen és elég szigorú kritikával tárgyalja ezt a kérdést. Nálunk például nem lehet elképzelni, hogy valamely lapban olyan cikk jelenjék meg, mint amilyen a Morning Post-ban megjelent, amely cikk határozottan mutat rá arra, hogy mi a tulajdonképeni oka annak, hogy Anglia ipara ilyen veszedelembe került. Ha nálunk valamely lap ilyen cikket hozna, mindenesetre azt méltóztatnának mondani, hogy osztálygyülölet jelentkezik az ilyen újságcikkben. Ez a cikk a munkások szemébe mondja, hogy a legmagasabb a fizetésük, de ezzel szemben alacsony a szolgáltatásuk. Lithgow ezredes cikkében van pl. egy kimutatás, amely szerint a belga munkások 48 órát számítva hetenként 1 font 18 shillinget, vagyis 38 shillinget, a francia munkások 48 órára 1 font 13 shillinget kapnak, ami 33 shillingnek felel meg. A német munkások 60 órát számítva, 2 font és 2-5 shillinget, tehát 42-5 shillinget kapnak s ha ezt átszámítjuk 48 órára, ez 34\5 shillingnek felel meg. Ezzel szemben Angliában 48 órai munkáért 3 font 3 shilling és 7 pence-t munkadíjat számítanak fel, ami több mint 63-5 shilling! Ezek a kérdések, mindenesetre olyanok, amelyekkel hazai vonatkozásban is szükséges foglalkoznunk!. Angliában nem szégyenlik bevallani, hogy ez az oka annak, hogy Németország ipara olyan fejlődést mutat, mert olcsóbban tudja a szükséges dolgokat Anglia is német erővel előállítani, mintha saját másra állítaná elő. Magyarországon a munkanélküliek száma a szakszervezetek kimutatása szerint, amint azt egy ellenzéki forrásból olvastam, 1923. januárban 36.641, 1923. áprilisban 36.360 és . 1924. januárban "oedig 17.643 volt. Nagyon érdekés cikket olvastam a Nemzeti Újságban nemrégiben arról a kérdésről, hogy »Miért fokozódik a munkanélküliség?« A cikk többek közt a következőket irja (olvassa): »A legnagyobb ipari államok, az amerikai Unió, Anglia és Németország még mindig nem tudták békeformára változtatni hatalmas ívben magasra szökkent háborús termelésüket, mert az ottani leszegényedett fogyasztótömeg nem képes foglalkoztatni a munkások millióit; annál kevésbé tudták átformálni ezt a folyamatot a háboruvesztes, tehát jobban sújtott és iparilag amúgy is gyengébben álló országok.« Itt sürgeti, miként különben a szociáldemokrata szakszervezetek is többször sürgették már, a közmunkáik megindítását, a kivándorlásnak a kormány részéről való szabályozását, a munkanélküliség esetére való biztosítást. A cikk azután rátér arra, hogy a nagymérvű munkanélküliségen sokat enyhitene az egységes munkaközvetítés, ilyen azonban nincs. Itt megdöbbentő adatokat találunk, azután az egyes szakiniáik szerint. Azt mondja a cikk;