Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

390 À nemzetgyűlés 537. ülése 192t. éli április hó 24-én, szombaton. Engedelmet kérek, csak az egyik szempontból elbirálni ezt a kérdést még sem lehet, hanem ennek igenis, minden vonatkozását meg kell nézni. Ebből kifolyólag csak azt akarom megállapítani, hogy a szeszkartel tulajdonképen az érdekeltségek kény­szertársulása volt. (Huszár Károly : A monopólium érdekében !) A szeszkartel nem egy külön vállalat, s nem önmagának állapitja meg az árakat, mert az összes termelők is benne vannak. (Huszár Károly : Bele vannak kényszerítve !) Mondottam, hogy kény­szertársulás, az érdekeltségeknek az idők folyamán megszületett kényszertársulása épen a termelés érdekében Ezt állilottam mindig. Megengedem, hogy a termelők egyrésze is azt mondja hogy jobb lenne, ha nem volna kényszertársulás. Félek azonban, hogy tévednek, mert lehetetlenség, hogy jobb lenne, ha nem volna kényszertársulás, mert egymással versenyezve nem tudnának olyan ár­politikát folytatni, amely az üzem rentabilitását biztosithatná. Ezek nagyon mélyreható gazdasági okok következményei. Ha a képviselő ur egy kissé jobban át fogja gondolni azt, amit költségvetési beszédemben mondottam, amikor arról beszéltem, hogy egy gazdasági átszervezésről van szó, akkor rá log jönni, hogy nem kell annyira ijedezni a koncentráció szótól, mert minden attól függ, hogy e,z a koncentráció milyen célt szolgái és mit tervez. Én el tudom képzelni, hogy hasonló módon ilyen kényszertársulási formák születnek meg a gazdasági élet erős nyomása következtében. Csak azért világitottam meg ezt a kérdést, hogy ne méltóztassék mindig ugy beállítani a dolgot, hogy van itt egy társaság, amely vissz.él a hely­zettel. Méltóztassék végignézni a szeszgyártás nem­zetét az utolsó években, méltóztassék számitást csinálni és megkérdezni bármely gazdát — nem beszélek az ipari szeszgyárakról — hogy, ha világ­piaci áron kapnák a szeszt, a szeszkartel képes volna-e fentartani üzemét? Nem kellene-e beszün­tetni az üzemet, ha pedig beszüntetnék, ez végzetes kár volna egész mezőgazdasági életünkre, mert nemcsak sok ezer ember veszítené el kenyerét, hanem a mezőgazdaság belter,essége íolytán tulaj­donképen az egész termelés óriási csökkenése következnék be az egész vonalon. Az igen t. képviselőtársammal szemben én csak egypár tényt akarok kiemelni a sárvári vállalatot illetőleg, hogy lássa mindenki másik oldaláról is ezt a kérdést. (Halljak! Halljuk!} Ki akarom eze­ket a tényeket emelni, hogy lássák, mennyire nem helyes irányba terelődik ez a kérdés. Felállítják azt a tételt — a lapok nyomán be­szélek és nem tudom mennyire helyes ez a meg­állapítás — hogy a vállalat, amint a t. képviselő­társam mondotta, ráfizetett 60 milliárd koronát, tehát ezt az összeget fizesse vissza a szeszkartel. (Huszár Károly: Ez tévedés! A lapokban azt írja a szeszkartel, amit akar ! Hamis híreket helyeztek el, a vállalat nevében 1) A képviselő ur felvilágosítását tudomásul veszem, azonban ezekkel a hírekkel szemben bekértem az adatokat, hogy mit fizetett a gyár a szeszért. Nem fogom az adutokat végig fel­olvasni, csak azt az adatot hozom fel, hogy 1921 október 13-a óta az üzem igénybevett 100.000 hek­toliter szeszt s össze-vissza fizetett ellenérték gya­nánt 53.691 millió koronát. (Huszár Károly : Külön­böző értékű koronákban !) Bocsánalot kérek, ezt nem lehet igy összehasonlítani. Ezzel szemben azt mondották, hogy 60 milliárd koronát fizettek rá. Hogyan lehetséges 60 milliárdot ráfizetni, akkor, amikor csak 53 milliárd volt az egész szeszmennyi­ség értéke '? Ez mutatja, hogy milyen erőszakos" a magyarázat akkor, amikor különböző koronákról beszélnek, mert hiszen az igen t. gyár is Vülószi­nüleg ugyanolyan koronákban adta el az ő termé­keit, ,tehát ilyen összehasonlítást tenni nem lehet. Én mindent el tudok képzelni, csak azt nem, hogy egy termelési ágat arra lehessen kényszeríteni, hogy ingyen álljon egy másik termelési ág rendel­kezésére. Ezt a gazdasági tantételt elfogadni nem lehet és ezt soha magamévá nem teszem. Hozzá­teszem ehhez még azt is, hogy a kartel és a gyár között mindig megállapodás alapján jött létre az árfizetés és pedig ugy, amint a kereskedelmi mi­nister kiküldöttje a gyárral megegyezett. Felteszem, hogy egy gondos, előrelátó vezetőség nem is fizetett többet, mint amennyit az üzem folytathatása szem­pontjából fizetni tudott. Egészen világos dolog, hogy meg tudta fizetni, mert hiszen az igen t. képviselő­társam is rámutatott arra, hogy annak idején a konjunktúra igen magas volt, de most leesett. Annak idején 21 svájci frank volt a selyem ára, ma pedig csak 8—9, tehát az akkori időkben abban az összegben igen könnyen meg tudott férni a szesz ára is. De ha tovább megyek és kutatom, hogy vájjon a szeszt ma hogyan fizeii, a helyzet az, hogy ugyan­úgy fizeti, mint annak idején, tehát sem többet, sem kevesebbet, A gyár berendezkedésében kell tehát va­lahol lenni a hibának. Most (elállították azt a tételt, hogy a konjunk­túra rosszabbodott és nincsenek tartalékok. Enge­delmet kérek, ,a mélyen t. képviselőtársam ennek utánanézhet. Én sohasem láttam a gyárat, de értesültem arról, hogy közben óriási építkezések, túlnagy invesztíciók történtek. Ez is rámutat arra, hogy voltak olyan idők, amikor a konjunktúra kielégítő volt. Ugy látszik, hogy a gyárnál ímmobi­lizálás következett be, ami, sajnos nagyon sok ipari vállalatunk nagy hibája volt. Nem vették észre az időket és immobilizálták magukat olyan invesztí­ciókká', amelyek később nem nyilvánultak jöve­delmezőknek. (Huszár Károly: Tévedés !) Enge­delmet kérek, ez nem lehet tévedés, de ha tévedés, akkor a termelési módszerben is hiba van. Az igen t. képviselőtársam egész helyesen mutatott rá azokra a lényegbevágó dolgokra, amelyek a mai helyzetet előidézték. A lényegbevágó okok ott vannak, hogy a gyártási szisztéma meg­változott. A külföldön a legtöbb gyárban egy sokkal olcsóbb eljárási rendszerre tértek át és ennek következtében természetesen nagy nehézséggel küzdenek azok a gyárak, amelyek a régi gyárlási rendszert űzik. Ami pedig a világpiacot illeti, igen helyesen mutatott rá Kenéz igen t. képviselőtársam Olaszországra. Mindenki tudja, hogy ott nem csak a selyemtenyésztés óriási nagy gazdasági funkció, hanem emellett sehol a világon nincs annyira előre­haladva a műselyemgyártás, mint ott és ezenkívül ott használják az úgynevezett Viskoze rendszert, amely nem szesszel, hanem sokkal olcsóbb vegyi utón faecettel dolgozik. Ez azután az egész világon kiélezett versenyt támaszt a többi gyárakkal szemben, különösen amikor a 'világpiacon ezeknek az áruknak meg­romlott a elhelyezési lehetősége. Ha túlproduk­cióval állok szemben, ami a mostani adott esetben világos, akkor ezzel szemben a megoldást ott kell keresnem, ahol lehet. A túlprodukcióval szemben a versenyképességet kell fentartani. Engedelmet kérek, nem született még meg az a gazdaságtudós, aki üzemeket tud ma fentartani, ha azok verseny­képesség szempontjából nem tudnak exisztálni. Ebből a szempontból kell tehát az egész kérdést megítélni. A magam részéről arra az álláspontra helyezkedem ebben a kérdésben, hogy mindent meg kelt tennünk, ami lehetséges és elsősorban meg kell vizsgálnunk azt, hogy ennek az üzemnek milyen a berendezkedése, tud-e átmenni uj terme­lési formára és azután mik annak az előfeltételei. Miért nem említette igen t képviselőtársam a a villanyerő felhasználását amely ma igen jelen­tékeny tétel? (Huszár Károly : Elmondtam, beszé­demben. Azt mondtam, hogy havi 500 millió. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom