Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-537
A nemzetgyűlés 537. ülése 1926. egy-két százalék, amelyhez a kiutasitási ügyek tartoznak, vág egybe teljesen a belügyminister ur szellemével. Kérdezem én, szabad-e becsületes magyar embereket, akik 40 év óta élnek itt, bün tetve soha sem voltak, akik egszisztenciát teremtettek, hosszú éveken át itt adót fizettek, itt katonáskodtak — a legtöbbje vagy a 4 es tüzéreknél, vagy pedig az első gyalogezrednél szolgált, — most kitoloncolni az országból ? ! Gondolják-e az urak, hogy a belügyminister urnák ez a ténykedése, ezek a kitoloncolások kellemes fényt vetnek a külföldön a magyar közállapotokra és a magyar viszonyokra? Nem méltóztatnak azt gondolni, hogy a magyar belügyi kormányzat ezért a ténykedésért a legsúlyosabb kritikát kapja? Én tehát ezekről a padokról is élesen tiltakozom a belügyminister ur azon eljárása ellen, hogy itt lakó becsületes polgárokat, családapákat, akik évtizedek óta itt laknak és itt adót fizetnek, kiutasít az országból ! (Az elnöki széket Zsityay Tibor foglalja el.) Exisztenciákat, családokat tesznek tönkre ! Tiltakozom ez ellen, és tiltakoznia kell minden józan eszű embernek, mindenkinek, aki még az ország jó hírnevére valamit ad ! Vég^felé közeledem. Méltóztassék megengedni, hogy az igazságügyi tárcával ez alkalommal ne foglalkozzam, miután az idő kevés, (Erdélyi Aladár : Rendben van !) bár Frühwirth Mátyás t. képviselőtársam délelőtti felszólalása nagyon kényelmessé tette számomra a helyzetei, hogy erről a kérdésről is beszéljek. ($zijj Bálint: Tessék csak összesűrítve elmondani !) Én tehát az igazságügji tárcával nem foglalkozom, csak azt kérem a nemzetgyűléstől, azt kérem a kormánytól, hogy ezen a téren is szűnjék meg a bosszú-politika, azt kérem a kormánytól, szakítson végre a bosszupolitikával, elég volt ezen a téren is az, ami történt, elégedjék meg azzal a szenvedessél, amelyet azok az emberek átéltek és átélnek, akik hazájuktól távol lenni kénytelenek, elégedjék meg az igazságügyi kormányzat azzal, hogy azokért a politikai cselekményekért, amelyek 1919-ben elkövettetlek, a különböző, bíróságok, a gyorsított bíróságok több, mint kétezer esztendő börtönbüntetést szabtak ki, több, mint kétezer esztendőre Ítéltek el embereket, fosztottak meg a szabadságuktól azért, mert politikai felfogásuk más volt, mint a mai kormányzati rendszeré, elégedjék meg a kormány, elégedjék meg az igazságügyi kormányzat azzal, hogy több, mint 120 halálos ítéletet mondtak ki, legyen vége a bosszú politikájának, nyissák ki a börtönök ajtaját, (Élénk derültség és felkiáltások jobbfelől : A kommunisták is ezt tették '.) engedjék haza azoka az embereket, akik, ha bűnt követtek el, keservéén megbűnhődtek, azért, hogy politikai felfogásuk más volt, mint ezé a kormányzati rendszeré ! Legj r en béke ebben az országban, értsék meg az emberek, hogy a boss/.u politikája ahhoz a katasztrófához fog vezetni, amelyről délelőtt beszéltem. Hozzátartozik még mai felszólalásomhoz, hogy röviden a kultusztárcához tartozó egyik olyan intézkedésről is beszéljek, amely egy hajszálnyival sem segiti elő ennek az országnak jó hírnevét. Számtalan esetben felemliiettük és megmondottuk, hogy egy ország kulturális fejlődésének alapja a tanszabadság. Számtalan esetben kimutattuk ezekről a padokról, hogy a tanulás szabadságának korlátozása előbb vagy utóbb meg fogja magát bosszulni. A tanulás szabadságának korlátozása nem méltó egy olyan nemzethez, amely szeret azzal kérkedni, hogy kulturnemzet, amely szereti hirdetni, hogy az egész világ civilizációjának, kultúrájának hosszú évszázadokon keresztül hasznos, dolgozó tagja volt. A tanszabadság korlátozásának fentartása csak egy olyan nemzetnél lehet, amely nemzet megbékült évi április hó 24-én, szombaton. 385 a halál gondolatával. Már pedig délelőtti előadásom keretén belül megmondottam nyíltan, őszintén, (Felkiáltások a jobboldalon : Az délután volt ! Ebéd előtti) hogy ezt a magyar népet életrevaló, egészséges, józaneszü, jószívű népnek tartom, amely nem érdemelte és nem érdemli meg a pusztulás és a halál sorsát. Élni akarunk ! Ahhoz azonban, hogy élhessünk, hogy a második ezer évet megérhessük, szükség van arra, hogy mindazt a kelevény t, fekélyt és sebet az ország testéről lefaragjuk és kigyógyítsuk, amely kelevény, fekély és seb esztendők óta elborítja az országot. A "numerus clausus eltörléséről van szó. (Mozgás a jobboldalon.) Röviden akarok rámutatni arra, (Derültség. — Ivády Béla: Már csak öt perce van!) hogy nem egyedül a szociáldemokraták azok, akik súlyosan elitélik a numerus clausus behozatalát és fentsrtását. Nem egyedül a szociáldemokraták azok, akik a numerus clausus törvénybeiktatását nemzeti szerencsétlenségnek tartják. (Szijj Bálint : Kiss Menyhért is annak tartja !) Nem csak a szociáldemokraták és nem csak Kiss Menyhért képviselőtársam, hanem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunk is elitéli a numerus clausust, aki egy alkalommal a következőket mondotta (olvassa) : »Tapasztalatból tudom, hogy mennyire nehéz mostani helyzetünkben a numerus clausust a művelt i.emzetek képviselőivel megértetni már abból a szempontból is, hogy semmi ürügy se lehessen, amely útjába állhatna kulturális egyenjogúságunk, sőt Kelet-Európában elfoglalt vezető szerepünk elismertetésének. Ezért kívánnunk kell, hogy mindenben, tehát ebben is visszatérjünk a jogegyenlőség követelményeinek tiszteletbentartásához, nem is beszélek arról a hatásról, amelyet a numerus clausus fennallásn ifjúságunk lelkületére gyakorol és amely abban is megnyilvánul, hogy amióta fennáll, a jogállapottal szemben is elég gyakran fordultak elő erőszakos kihágások.« Nem szociáldemokratákat idézek, nem deslruktivokat citálok itt. Boldogult Grecsák Károly volt igazságügyminister a következőket mondotta : (olvassa): »Az egyéni szabadság szempontjából természetesen súlyos sérelmet jelent a numerus clausus.« Továbbá ezt mondja (olvassa) : »Elzárni a tanulástól embereket és ezeket félig nyers állapotban visszataszítani a további, képzéstől minden lehet, csak nem állami érdek.« Én barbarizmusnak nevezem. Haypál Benő, a budai reformátusok nagytekintélyű lelkésze azt mondja : »A numerus clausust embertelennek tartom.« Gyerünk tovább. Hültl Hümér egészségügyi főtanácsos a következőket mondja : (olvassa) : »Szelekciót egyedül a tanulmány alapján tudok elképzelni. Képtelenség, hogy valakinek hite, vallása szerint csináljanak rostálást.« Szász Károly is súlyosan elitéli, szintúgy Strausz István t. képviselőtársunk, akire a legrosszabb akarattal sem lehet ráfogni, hogj^ hozzánk, vagy a destruktiv párthoz tartozik (Derültség. — Szijj Bálint : Tehát maga is elismeri, hogy ott destruktivok ülnek!) Lukács György így nyilatkozik (olvassa): » Annál megokoltabb volna e törvény törlése, mert a külföld nem nézi jó szemmel ezt a megszorító törvényt, sötét reakciót lát benne. Amikor látja, hogy a nemzetközi érintkezésben mindenkor a kisebbség elnyomása ellen és a kisebbségi jogok érvényesítése érdekében küzdünk. Ez a numerus clausus törvény, amelyről a külföld nagyon jól van értesülve, eljárásunkban nemcsak szégyenitő, de sokszor egyenesen paralizálja azt a hatást, amelyet különben fellépésünkben elérhetünk.« Hogy azonban valakit ki ne hagyjak, méltóztassanak megengedni, hogy az egységespártnak olyan agilis tagját, mint pl. Csontos Imre képviselőtársamat is idézzem, (Éljenzés a jobboldalon.) aki a következőket mondotta: (olvassa): »Menjenek már azzal a numerus clausussal ! veszekedjenek azokkal
