Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

372 d nemzetgyűlés 537. ülése 1926. évi április hó 24-én, szombaton. nak, amelyek nagyon sokszor nem állami érdeket szolgáinak, — mert állami érdeknek tartom pl. azt, hogy az általam nagyrabecsült és e pillanatban jelenlévő külügyminister ur autóba üljön és hamar bejöjjön néhány percre a nemzetgyűlésbe (Derültség.) — mondom, ezt állami érdeknek és állami szolgálatnak tartom, de méltóztassanak megengedni, hogy megállapítsam azt, hogy nagyon sokszor igénybeveszik az állami költségen fentartott állami autókat, az adófizető polgárság, az állam dolgozó polgárainak keserves filléreiből fentartott állami autókat olyanok is, akik — nem azt mondom, hogy semmi közük hozzá, de akik — az autó használatával nem szolgálnak állami érdekeket. Csak méltóztassanak megfigyelni az urak, amikor az utcán mennek, hogy Budapest utcáin hány állami autó fut és szaladgál anélkül, hogy abban maga a minister vagy más erre illetékes ur ülne. Nem nehéz felismerni az állami autókat, hiszen ez a rendszám mellett hátul fel van tüntetve és ha ezt a megfigyelést teszik t. képviselőtársaim, akkor meg méltóztatnak állapítani, hogy különösen vasárnapi napon, szép ünnepnapon, amikor az időjárás kellemes, Budapest egész környéke el van lepve állami autókkal. Nagyon sokszor nagyon kedves társaság ugrik ki az autóból, van velük egy-két nagyon élénk és nagyon szimpatikus fiatal ur is, ezeknek társaságában azután ott tartják az autókat, fogyasztják a drága benzint, koptatják a kocsik drága alkatrészeit anélkül, hogy ebből az államnak bármi haszna volna. Ez az egyik, amit t. képviselőtársaimnak elöljárójában bátor vagyok szemléltetővé tenni. (Héjj Imre : Egy kis költői túlzással.) Hogy elvegyem t. képviselőtársam jogát attól, hogy engemet költői túlzással vádolhasson meg, ezennel tiszteletlel meghívom önt most vasárnap délután három órakor a hűvösvölgyi országútra. (Héjj Imre : Nem érek rá ! — Szabó István (sokorópátkai) Ha volna pénze akkor elmenne ! De csak maguk mehetnek I) Most elsőbben ennyit akarok erről mondani. Kérdezem önöket, vájjon nem bűnös könnyelműség, nem bűnös könnyelmű játszás-e az ország dolgozó népének adófilléreivel ez az egyetlen eset is, hogy akkor, amikor szegények vagyunk, amikor az özvegyet, a hadiárvát elutasítják a ministeriumban, ha kérvényével odamegy, mondván, nincsen fedezet arra, hogy százezer koronát, adjon az állam, annak a nyomorgó, éhező, meztelen gyermeknek, ugyanakkor az állami autókat az állam terhére luxusra olyanok használják, akiknek ez a ténykedése az állam szempontjából sem nem kívánatos, sem nem hasznos. Erre a célra, ismétlem, az elmúlt esztendőben hat milliárd koronát irányozták elő, hat milliárd koronát, amely úgyszólván 75%-ig ki lett dobvaHát kérdezem : ezzel a hat milliárddal — vagy hogyha egy milliárdot elengedünk belőle, hogy a t. külügyminister ur vagy a kormány többi tagjai autón eljöhessenek ide a nemzetgyűlésbe, akkor ezzel az öt milliárd koronával, — amelyet elpöfögíétnek luxuscélokra az ország pénzéből, mennyit lehetett volna alkotni, mennyit lehetett volna szociális téren segíteni, mennyit lehetett volna a hadiözvegyeken, árvákon és hadirokkantakon segíteni, Ha ezt az urak a túlsó oldalon át tudnák, vagy át tudják érezni, ezt iparkodnának magával a kor^ mánnyal is megértetni. (Héjj Imre: A frank vit a is sokba került, meg ez a beszéd is sokba kerül \ —Perlaki (iyörjjy ; No, és ez a sok beszéd mennyibe kerül ? J) Ne méltóztattak volna azoknak az urakénak hamis frankot csinálni. Én nem akarok a frankról beszélni, jól vigyázzon t. képviselőtársam, nem akarok róla beszélni, de ha Katót táncra hívják, Kató elmegy táncolni. (Berki Gyula : Katalin talán, nem Kati, ne fiatalítsa magát ! — Derültség.) Ha at. urak a túloldalon ezt ugyanúgy éreznék, vagy ha érzik, ugyanúgy iparkodnának, ha talán nem is a nyilt ülésen, hát legalább azokon a kedélyes és bőteritékü vacsorákon a kormány tagjainak megmondani, ha este, amikor már a nagy felköszöntők is elhangzottak, félrehívnák István gazdát, vagy egy másik ministertársát és azt mondanák : nézzétek, még sem helyes az, hogy az ország adózó polgárainak, az ország népének filléreiből ilyen irtózatos felesleges kiadást csináljatok •— akkor meg vagyok róla győződve, hogy maga a kormány is megfontolás és tanulmány tárgyává tenné ezt a kérdést és gondoskodnék arról, hogy legalább ilyen feltűnően ne pocsékolják, ne pazarolják az ország pénzét akkor, amikor a fővárosi tűzoltóknak úgyszólván nap-nap után ki kell vonulniok a turulmadár oszlopához és leszedniök az őrülteket, vagy a hadirokkantakat. (Héjj Imre : Meg a hírlapírókat, akik oda felmásznak !) Akkor egy szerencsétlen hadirokkantnak nem kellene végső nyomorúságában eljönnie ide a karzatra, hogy onnan ledobáljon valamilyen papirosokat, hogy felhívja a nemzetgyűlés figyelmét határtalan, végtelen nyomorúságára. Ez csak egy pici kis rész, kóstoltató, illetőleg idegerősitő arra az útra, amelyen remélem, most felszólalásom keretében el fognak kisérni t. képviselőtársaim. . De ha nem is azokról beszélek, akik ma már joggal nevezik magukat az állam mostohagyermekeinek, ha nem is a hadirokkantakról beszélek, hanem átmegyek az ipar terére és megnézem, hogy a kormány a múlt évi költségvetésben mit tett és mennyit adott a romokban heverő és pusztuló kisipar megmentésére, akkor is nagyon élessé és nagyon szeirdéltetővé válik ez a tétel, ha rögtön szembehelyezem az állami gépkocsiszolgálat céljaira adott 6 milliárd koronával a kézmű- és kisipar támogatására fordított mondd és ird 43 millió koronát. 43 millió koronát irányzott elő a múlt évi költségvetésben a ^kormányzat a magyar kisipar támogatására. És méltóztatnak emlékezni, hogy amikor erről szó volt, összeszedték az összes állami dobokat, összeszedette a kormány az összes állami kürtöket és végigharsogtatta az országon mindenütt, amerre élő ember van, hogy a magyar kormány eleget óhajt tenni az ő nemzeti, keresztény, fajvédő politikájának s ime, a magyar kisipar felsegitésére, a rombadöntött magyar kisipar talpraállitására 43 millió koronát adott. Hát nem érzik az urak a túloldalon, amikor ezt a politikát támogatják, hogy pir fut végig arcukon, nem méltóztatnak egy kis forróságot érezni e pillanatban arcukon, amikor ezt a két tételt szembehelyezik egymással ? (Szabó István (sokorópátkai) : De a 43 milliós tétel aranykorona, ugy-e ?) Nem, csak papírkorona 1 (Héjj Imre ; Hozhatnék egy kisiparost, aki többet vett fel ! — Berki Gyuía : Ez csak adminisztrációs kiadás !) Hagyjuk csak, t. képviselő ur, én ismerem a dörgést. Nekem ne méltóztassék ezt mondani. Nagyon örülök, hogy sikerült a lelkek felébresztése, különösen sokorópátkai Szabó képviselőtársamnál, aki maga megdöbbenve alapítja meg, hogy a magyar kisipar részére csak ennyi van felvéve a költségvetésbe (Kabók Lajos : Azt hitte, hogy a papir arany !) és ezért méltóztassanak megengedni nekem, hogy különösen sokorópátkai Szabó képviselőtársamat kérjem meg arra, amit az imént feltételes módban mondottam az egységespárti képviselő urakról ; annál is inkább kérhetem ezt képviselőtársamtól, mert tudom, hogy a kormány egyike-másik tagjával nagyon j-ó, nagyon kellemes baráti viszonyban van, Méltóztassanak megengedni, hogy őt kérjem fel arra, hogy majd a legközelebbi pártvacsora után, amikor már fesztelenül beszélgetnek, (Szabó István (sokorópátkai): Itt voltam, amikor ezt az előbb elmondotta ! Újra ismétli ?) méltóztassék megkérni majd a minister-