Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-525

A nemzetgyűlés 525. ülése 1926. tatni, mert mindig- marad benne valami abból, j hogy talán a dolog nem felel meg' az objektiv igazságnak. Egyének, akik komolyan átérzik felelősségük tudatát, nem tehetnek könnyelmű kijelentéseket és kétszeresen kell, hogy megfontolják mielőtt ezeket megteszik, mert az vezet társadalmi életünk teljes aláásásához, ba mi ilyen hamis hirekkel próbáljuk a közvéleményt megmérgezni. Ami a vámhitelek kérdését illeti, Eckhardt Tibor t. képviselőtánsani, az adatoktól .eltekintve, egyébként igen objektiv interpellációban szóvá tett egy ügyet, amelyre vonatkozóan menten elismertem — mert hiszen azok ellen, akik benne szerepeltek, megindítottam már régen a fegyelmi eljárást — hogy nemcsak hiba, hanem visszaélés is történt. 0 ezzel kapcsolatban azt kérdezte tőlem, hajlandó vagyok-e a nemzetgyűlés elé hozni az adatokat, bogy a közvéleményt tájékoztassam. Igen röviden csak pár adatot kell előadnom. A vámhitelek a múlt félévig körülbelül 600 milliárdot tettek ki félévenkint. Én a magam részéről ezt az összeget txilsoknak találtam, habár elismertem azt mindig, hogy végeredményben vámhitel nélkül a gazdasági élet sehol sem funkcionál, mert tessék végignézni az összes államokon, mindenütt kivétel nélkül sokkal terjedelmesebb formában élnek vámhitellel, mint nálunk. Kénytelen voltam azonban számolni azzal, hogy bár megszoritom a gazdasági élet szempontjából a forgalmat, nekem kötelességem a lehető legteljesebb biztosítékot nyernem arra vonatkozólag, hogy csak azok éljenek vámhitellel, akik erre jogosultak. Ami az első félévet illeti, ez teljesen le van zárva; erre vonatkozólag tehát kijelenthetem, hogy egyetlenegy fillér vesztesége az államnak nem volt és nincs. Most következik a második félév. A második félévben az engedélyezett yámhitel a 653 milliárddal szemben — amely általában ilyen hitelkeret volt — csak 344 milliárd volt. Ez a 344 milliárd természetesen hat hónapon át engedélyeztetett, még pedig júliusban^ 43, augusztusban 77, szeptemberben 71, októberben 74, novemberben 47, decemberben 32 milliánd. Ebből máris befolyt 227 milliárd. Aszerint,^ hogy milyen hónapban engedélyeztetik a vámhitel, a lejárati idő is természetesen miás és más. A kintlevőség tehát ezidőszerint mindössze 117 milliárd, amely összeg természetszerűen szintén be fog folyni. Kétségtelen, hogy a mai nehezebb gazdasági életben sokan voltak, akik részletfizetésre kértek engedélyt. Engedelmet kérek, az állami pénzügyi adminisztrációban ez mindenütt elfogadott dolog. Az adóknál épugy vannak hátralékok és az adóügyekben épugy jönnek részletfizetési kérelmekkel. Kérdezem, nem az egyenes adóknál van-e a legtöbb hátralék! Vájjon akkor járnék-e el helyesen, — pedig ép olyan kötelezettség az állami adót megfizetni, mint bármi mást — ha a hátralékot kíméletlenül végrehajtanám és nem számolnék az illetők gazdasági exisztenciájával? Talán ez volna a politikus? Látva a nehezebb gazdasági helyzetet, igenis megadtuk ezt az engedményt, hogy az illetők a hátralékot bizonyos részletfizetésekben törleszthessék. Kijelenthetem, hogy ezidőszerint ebben a félévben sincs egyetlenegy fillér veszteségem sem. De különben is minthogy 227 milliárdot már befizettek és minthogy a lejárati idő szerint csak ezután esed'ékes a nagyobb rész, legfeljebb fantáziával lehet elképzelni a veszteség*et ugy, ha valaki talán inflációra gondol és egyszerűen megsokszorozza azt az összeget, amit kihiteleztünk és azt veszel'* március hó 24-én, szerdán. 31 teségnek akarja tekinteni. De ismétlem, ezidőszerint sem mi veszteségünk ninss. Kénytelen voltam azonban megszigorítani a vámhiteleket. Jelzem, hogy erre a félévre a vámhitel keretét mindössze 148 milliárdban állapitattam meg, épen azért, hogy mentől kevésbé legyen meg a lehetősége annak, hogy az országot bárhol is veszteség érje. Még csak azt akarom kijelenteni, hogy a vámhitelek egy része árukkal, azonkivül ingatlanokkal fedeztetett, vagy pedig megfelelő bonifásu pénzintézetekkel. Sajnos azonban, megtörtént egy-két esetben, hogy a vámhitelek kiutalványozásánál nem törtéint meg a kellő gondosság, amint az kívánatos lett volna. De végeredményben méltóztassék tudomásul venni mindenkinek, hogy nekünk nincs évtizedekre vagy évszázadokra visszamenő vámszolgálatunk, nekünk most kell ezt kiépítenünk, rendkívül fáradságos munka ez, amig az lassan ugy ki fog épülni, hogy minden tekintetben kifogástalan lesz. Eléggé szomorú díolog, hogy nem volt megfelelő erélyes vezetés alatt a vámigazgatás, ugy, hogy ki kellett cserélni a vezetőket, továbbmenve bekövetkezett a visszaélések sorozata, aminek következtében ,több mint 50 ember elvesztette már állását. Én ígérem, hogy ahol a legkisebb visszaélést is tapasztaljuk, nem leszek hajlandó semmiféle kíméletet sem gyakorolni, és legyen bárki is az illető, mindig el fogja venni a méltó büntetését. Ez a tényállás a vámhiteleket illetőleg. Itt semmiféle veszteségekről beszélni nem lehet és nem szabad a közvéleményt helytelen adatokkal ok nélkül izgatni. (Pikier Emil: A franknyomó gépért sem fizettek vámot, amikor behozták!) Az igen t. képviselőtársam szóvátett egy tombolaügyet. Erre vonatkozólag ezidőszerint nem tudok felvilágosítást adíni; hiszen a postatakarókpénztárt méltóztatott megemlíteni, amely nem is az én ügykörömbe tartozik. Egyet azonban meg kell jegyeznem. Nem tudom, miért kell ebből oly nagy dolg'ot csinálni, hiszen abban az időben, sajnos, annyira szó-kososak voltak a különböző sorsolások, — én abban az időben távol voltam, a külföldön, — hogy az újságok is egymás után rendeztek sorsjátékot stb. Természetesen megtörtént, hogy ez az engedély is megadatott, de hogy hogyan és miként bonyolittatott le, arról tudomásom nincs. Ezidőszerint tehát erre vonatkozólag semmiféle álláspontot nem tudok elfoglalni. (Szabó József: Mások is kaptak engedélyt!) Mások is kaptak, majdnem az összes újságok;, méltóztassék csak_ utánanézni, mind hirdettek és rendeztek sorsjátékot. (Szabó Imre: Az a baj, hogy két miliárdot adtak neki!) Méltóztassék egyforma kritika alá vonni az eseteket. Én, amint hazajöttem, azt az álláspontot foglaltam, el, hogy hasonló természetű sorsjátékra semmiféle engedélyt adni nem szabad. Ezt megértem, de hogy egyoldalúan lehessen álláspontot elfoglalni, — az egyikkel szemben igen, a többivel szemben nem — ezt nem tudom soha megérteni. Igen t. képviselőtársam ezután áttért az Egyesült Fővárosi Takarékpénztár ügyére. Ami ezt a kérdést illeti, legyen szabad arra utalnom, hogy ő egészen objektive megállapította azt, hogy nemcsak nagyon régi jóhirnevü és az egyik legprímább hírnevű intézetről van szó, hanem egyben olyan intézetről is, ahol épen a kispolgárság és a munkásság nagy része érdekelve van. Ő ugy véli a kérdést megoldottnak, hogy itt politikai szolgálatok lennének megjutalmazva. Elsősorban kijelentem, hogy