Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

A nemzetgyűlés 537. ülése 1926. éTÍ április hó 24-én, szombaton, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Az 1926/27. évi állami költségvetés általános tárgyalása. — Felszólaltak : Frühwirth Mátyás, Esztergályos János. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Interpellációk : Huszár Károly a kereskedelemügyi- és a pénzügyniinisterhez, a sárvári műselyemgyár üzembeszüntetése tárgyában. — A pénzügyminister válasza. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: Rakouszky Iván, Bud János, Walko Lajos, gr. Csáky Károly, Vass József. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 40 perckor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Perlaki György jegyző ur ; a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Bodó János jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Petrovics György jegyző ur. Napirend szerint következik az 1926/27. évi állami költségvetés (írom. 1042.) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Perlaki György jegyző : Frühwirth Mátyás ! Frühwirth Mátyás : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! A modern világban a. háború utáni időkben három nagy krízis mozgatja az emberiséget. Az egyik a parlamenti válság, a második a gazdasági krizis és a harmadik az erkölcsi krizis. Mind a három probléma egyenként egymagában is elegendő volna ahhoz, hogy egy országot, egy népet, egy népnek minden kiváló fiának erejét igénybe vegye, hát még ha mind a három egyszerre vetődik fel és mind a három probléma egyszerre hat és nyomj a a nemzet kulturális, gazdasági és szociális fejlődését. A három válság közül az alkotmányos válság, illetőleg politikai válság, a parlamentarizmus válsága, ugy látszik a legsúlyosabb, a legfeltűnőbb, amely úgyszólván egész Európán végigvonul. A parlamentarizmusnak, amely a demokráciának melegágya és felnevelője, a válsága azok előtt a férfiak előtt, akik előtt a demokrácia szent és nagy eszmény, kétségtelenül súlyos megitélés alá esik. Előkelő államférfiak megállapítják minden téren a válságot a parlamentarizmus életében, történetében is, de azok a szimptomák, azok a bajok, amelyek a parlamentáris életben mutatkoznak, azt gondolom, mégis csak külszint jelentenek, lényegében azonban a parlamentarizmusra szükség van, mint olyan ideára, amelyhez az emberiség hosszú évszázados fejlődés következtében érkezett el. A parlamentarizmus hibáinak, úgy gondolom, csak annyi közük van a parlamentarizmushoz, mint egy biró vagy biróság téves Ítéletének a törvényhez, egy tanitó tévedésének az iskolai rendszerhez, vagy pedig — hogy egészen gyakorlati legyek, — egy organizáció tagjának az organizációban uralkodó szellemhez. Szóval ez is csak olyan szimptoma, amely leküzdhető és ha a baj megszűnik, a parlamentarizmus ismét elfoglalhatja azt a nagy szerepet, amelyet a világtörténelemben el kell foglalnia. A gazdasági válságok sokkal súlyosabbak, mintsem azt gondolnók. A gazdasági válságok, amelyek tele vannak tűzdelve még a gazdasági válságnak egyéb alkérdéseivel is, talán az emberiség történetében sohasem voltak úgy összetömörrLve, sohasem voltak olyan egyszerre felvetve, sohasem voltak annyira egyszerre megérve arra, hogy megoldhassanak, mint épen a mai időkben. Egyes nemzetek keresztülestek már ilyen nagy problémák megoldásán. Itt van a francia példa! A nagy francia forradalom után, azt mondhatnók, közel olyan nagy méretet öltött a gazdasági válság, mint amilyen méretekben az ma a magyar nemzet életében, de más európai nemzetek életében is jelentkezik. A francia nemzet körülbelül tiz esztendeig küszködött a nagy francia forradalom után, pedig pénze nem romlott le annyira, mint a magyar pénz, nem volt akkora munkanélküliség, nem volt annyi más baj, mint ahogy ez most a magyar nemzet életében észrevehető. Nem is volt megcsonkítva az ország. A francia nemzet teljes erejével vette fel a küzdelmet, sőt a külföldről rengeteg aranyat és pénzt hoztak be Napóleon katonái. De még igy is tiz esztendeig tartott Franciaország küzdelme a régi helyzetért, amig elérte pénzének, gazdasági erejének régi, illetőleg a forradalom előtti fokát. Érdekes dolog, hogy a francia nemzet küzdelmében ez alatt a tiz év alatt 37 kormány vérzett el, a legkiválóbb államférfiak véreztek el a nemzet nagy küzdelmében és 10 év után, 1810-ben, amikor lezáródott az első nagy kampány a nemzet életéért, akkor a francia parlamentben csak 166 olyan képviselő volt, aki sem államtitkár, sem miniszter nem volt azelőtt. Kérdés azonban, hogy a parlamentarizmus válsága és a gazdasági válságok mellett a harmadik válság, az erkölcsi válság nem nagyobb-e és a világtörténelem szempontjából nézve a kérdést, az erkölcsi válság nem okozott-e nagyobb károkat az emberiségnek, mint a gazdasági válság vagy parlamentarizmus válsága. Az erkölcsi válságok úgyszólván termőtalaja a különböző bajoknak és rosszul gondolták azok az urak, azok az államférfiak, hogy ha az emberek kimennek a háborúba és a lövészárokban élik életüket és ha az ember, Istennek a teremtménye, látni fogja azt a sok vért, azt az indokolatlan emberöldöklést, akkor az az NAPLÓ. XLI. :..