Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

A nemzetgyűlés 536. ülése 1926. évi április hó 23-án, pénteken. Ml nézzen meg, hanem az egész gazdasági politikát. — Zaj.) Ez a cik'k a kereskedelmi szerződések és egyezrnélnyek megkötését követeli, mert az mondja, hogy különben nem tudjuk terményeinket értékesíteni, (Szomjas Gusztáv: Ez iglaz!) majd azt, hogy ennek nyomán a gondolat kezd kialakulni, hogy a termelést korlátozni kell, (Szomjas Gusztáv: Az intenzív gazdálkodást kell leszállítani, mert nem bírjuk! Üzemredukció 'kell!) hogy a termés értékesítése lehetővé váljék. Kevesebbet kell tehát termelni, hogy a kevesebbet jobban tudjuk értékesíteni. (Szomjas Gusztáv: Akkor elpusztulunk!) Az Országos Magyar Gazidasági Egyesület foglalkozott már a háború előtti időkben is ezzel a kérdéssel ás nagyon veiszedelmes jelenség, hogy most újra ilyoa hangokat hallunk. Az ország érdeke maist követel. Intenzivebb termelésről, többtermelésről beszélünk, de az értékesítés lehetőségét a 'kamarai értesítő szerint is kereskedelmi szerződésekkel, egyezményekkel kell a kormánynak megteremteni. (Szomjas Gusztáv: Ugy van! Ez helyes!) Ehelyett mit látunk'? Kereskedelmi szerződéseket és egyezményeket kötünk olyan államokkal, amelyek az ország kereskedelmi, de mezőgazdasági szempontjából is alig jöhetnek figyelembe. Viszont, akár politikai, akár más szempontokból, mellőzzük azokkal az államokkal a kereskedelmi egyezmények és szerződések megkötését, amelyek pedig ebből a szempontból számításba jöhetnek. (Szomjas Gusztáv: Melyik az?) Mert az, hogy a földmivelésügyi minister ur kimegy Egyiptomba (Szomjas Gusztáv: Nagyon helyesein cselekedett!) s hazajövet hirlapi nyilatkozatokban számolva be útjáról, azt mondja, hogy egy és más cikkben nagy értékesitéisi , lehetőség kínálkozik. (Malasits Géza: Például tökni ágban!) Ezt én kereskedelempolitikai szempontból túlságosan komolyan nem veszem. Nagyon örülnék, ha olyan naiv lehetnék, hogy el tudnám hinni, hogy például Egyiptomhoz fontos kereskedelmi érdekeink fűződnek. Nagyon örülnék, ha odáig tudnék emelkedni, hogy ilyesmibe hinni tudnék, de reálisan gondolkozva azt kell mondanom, hogy — akár burgonyát, akár mást akarunk is kiszállítani, mint ahogy a földmivelésügyi minister ur tervezi — azt oda kivinnünk nem lehet, mert Egyiptom tőlünk olyan messze van, a földrajzi távolság, amely bennünket elválaszt Egyiptomtól, oly nagy, hogy bármennyire is kívánkozunk Egyiptom felé, már ez eleve lehetetlenné teszi, hogy komoly ember komolyan foglalkozzék azzal, hogy olyan kereskedelmi szerződést csinálhassunk Egyiptommal, amely az országnak előnyére és hasznára válik. Elsősorban a közelfekvő államokkal kell megkeresni a barátságos érintkezést (Szomjas Gusztáv: Hol? — Perlaki György: Melyikkel? Ezt tessék megmondani! — Vanczák János: Felsőmagyarországnak niries termőföldje! — Szomjas Gusztáv: Kettőn áll a vásár! — Zaj.) és velük kereskedelmi szerződéseket kötni, kereskedelmi kapcsolatokat keresni, (Perlaki György: Ez megint kettőn áll!) hogy igy lehetővé váljék ebből a lehetetlen helyzetből a kivezető ut. (Gr. Hoyos Miksa: Beszédnek szép, de nincs eredménye! — Szomjas Gusztáv: A mi érdekünk volna,, hogy megcsináljuk! Ebben is Öngyilkosok vagyunk, hogy nekünk nem Ml kereskedelmi szerződés! — Zaj. — Elnök csenget.) A falvak szempontjából szóvá kell még tennem a közigazgatás magatartását a hozzáforduló egyszerű emberekkel szemben. Azon az állásponton vagyok, hogy a közigazgatásnak be kell látnia, hogy milyen helyzetben vagyunk, milyen körülmények között élünk. A közigazgatásnak le kell szállania arról a magas lóról, amelyen a háború előtt ült. Sajnos, az a szellem, amelyet én itt szóváteszek s amely a közigazgatáshoz forduló felekkel szemben nyilvánul meg, megnyilatkozik a különféle ministériumokban is, ahonnan a közigazgatást irányítják. Hiszen, ha nem is ismerném ezt a szellemet, elég volna csak arra utalnom, hogy maga a belügyminister is kénytelen volt rendeletet kibocsátani olyan irányban, amely figyelmezteti az alárendelt hatóságokat, hogy emberségesen bánjanak a hozzáforduló felekkel. Akik a falusi életet ismerik vagy ott élnek, tudják, hogy most is az a háború előtti szellem jelentkezik a közigazgatásnál, amely csak parasztot és urat ismer, ahelyett, hogy ennek eliminálására törekednének és megértést teremtenének a közigazgatás és a hozzáforduló felek közt. Nagy mértékben hozzájárul ehhez az állapothoz az, hogy a községi képviselőtestületek életében minden változatlan évtizedek óta. Ha a nemzetgyűlés összeül két évre vagy öt évre, következik egy uj választás, felfrissítik a parlamentet, megkérdezik a nép akaratát, míg a községek életében ez nem történik meg. Vannak községek, amelyekben a képviselőtestület 15 év óta együtt ül, mert azóta nem volt uj választás. Ez nemcsak ebből a szempontból hátrányos, a község fejlesztése szempontjából is. (Perlaki György: Községi választás volt, csak törvényhatósági nem!) Én nagyon jól tudom, hogy községi választás sem volt. Az előbb emiitettem és most egy konkrét eset kapcsán teszem szóvá azt, hogy milyen magatartást tanusitanak sokszor magasabbrangú tisztviselők is a hozzáforduló felekkel szemben. Ez csak egy kis epizód, de hűen jellemzi azt a helyzetet, amely jelentkezik ott és jelentkezik a községek és a közigazgatás részéről, k Egy levelet olvastam a Magyarország tegnapelőtti számában, Petri Pál államtitkár úrhoz címezve, ebben többek között azt írják (olvassa): »Egy barátommal kérettem önt, egy pillanatra. Nem nyilt meg az ember, akihez fordultam. Nem villant fel az arcán az öröm, amihez már ugy hozzászoktatták a jó, kedves olvasók. Háttal állt, háttal maradt s a válla elkezdett rángatózni. Barátom kétségbeesve lep hozzám, hogy önt mentegesse, arra ön megfordul és elmegy előttem s bádogarccal valami olyat mond: Délután ötkor. — Parancsoljon velem. — A hivatalban. És el. Egy szó köszönés, kézfogás, egy pillantás, semmi... Ki volt ez, — kérdeztem. — Ez tényleg egy magyar államtitkár? — Uram, nem adok önnek alkalmat rá, hogy az előszobában megvárakoztasson és a szoboszlói embert eljátssza nekem ... A debreceni adoma szerint egy illuminait társaság megy kivilágos kivirradatkor, az utcán megszólítanak egy embert: »Mondja, bácsi, mi az az égen? A nap, vagy még a hold?« Azt mondja rá az ember: »Nem tudom én, édes uram, nem idevalósi vagyok, hanem szoboszlói.« (Szomjas Gusztáv: Nem tudom, miért van igy elkeseredve ez az ember!) Móricz Zsigmondot soha életemben nem láttam. (Szomjas Gusztáv:, De mi láttuk Petri Pált! Szelídebb, szívélyesebb és kedvesebb ember nincsen nála!) Móricz Zsigmondot, aki ezt a levelet intézte Petri Pálhoz, csak az írásai nyomán ismerem. Eégóta olvasom írásait és