Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

30é A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. pitalizinus tobzódását, falánkságát kormányzati intézkedésekkel a törvényhozás utján kill megakadályozni és lehetetlenné tenni. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy neesak a semmittevést honorálják, hanem a tisztességes és becsületes munkát is. Ebben az országban ezzel eddig még nem találkoztunk. Itt mindenki jól élhetett, aki nem dolgozott. Mentül többet dolgozott valaki, annál nyomorúságosabban élt, mert nálunk a munkát nem becsülik, nem fizetik. A társadalmi osztályok között növekedett az ellentét és ezért vált tulaj donképen lehetetlenné, hogy a társadalmi osztályok közeledjenek egymáshoz és közösen fogjanak össze a lerombolt, lerongyolt ország újraépítésének munkájában. Mikor mi ezeket a feltételeket hajszoljuk, rendszerint azt a választ kapjuk hogy nemcsak kint a közéletben, a gyűléseken, hanem bent a törvényhozásban is izgató munkát végezünk. Pedig nem ugy van. Maga a tény az izgató. Mi ezeknek a bajoknak csak hangot adunk s csirpán az illetékeseket figyelmeztetjük, hogy tessék ebben az irányban dolgozni. Beszédemnek végéhez értem. A már elmondott okoknál fogva, de azonkivül még száz és ezer ok miatt is bizalmatlanok vagyunk a kormánnyal szemben. A kormány semmiféle ténykedésével nem bizonyította be, hogy azoknak az elveknek irányában munkálkodik, amelyeknek magam is kifejezést adtam, ami végeredményben egyébként az ország egyetemes érdeke is volna. A finánc- és merkantil-tőke gyarapodik, napról-napra nagyobb és nagyobb hasznot tud ebből a nyomorult dolgozó emberiségből kisajtolni akkor, amikor százezrek a leglehetetlenebb nyomorúságban kinlódnak. Gazdasági téren a kormányzat részéről nem tapasztaltunk olyan intézkedéseket, amelyek lehetővé tennék, vagy legalább is kilátásba helyeznék a gazdasági helyzet megjavulását. Nem látunk olyan intézkedéseket, amelyek azt céloznák, hogy a halódó ipart és kereskedelmiét letargiájából ki akarnák emelni, nem alkalmaznak semmi ilyen módszert s olyan politikát folytatnak, mely egyáltalában nem felel meg a, modern állam követelményének. Ajz egész vonalon azt látjuk, hogy az államok Európa szerte a demokrácia felé haladnak, az állami berendezkedést demokratikus irányban kezdik kiépíteni s azok az államok, amelyek erre az útra tértek, gazdasági téren virágoznak, politikai téren pedig elérték a konszolidációs állapotokat. A magyar kormányzat részéről mindezt nem látjuk, ennek következtében mint előbb is emiitettem, ezer és ezer oknál fogva bizalmatlan lévén a kormánnyal szemben, számára a költségvetést nem vagyok hajlandó megszavazni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző: Jászai Samu! Jászai Samu: T. Nemzetgyűlés! Nemrégiben egy szociáldemokrata képviselő járt Budapesten, aki többek között a magyar parlamentet is meg akarta nézni. Elhoztam őt ide épen akkor, amikor szintén a költségvetést tárgyaltak. Magyarul nem tudott az illető, de csodálattal látta, hogy majdnem teljesen üres a Ház. Amikor este megint találkoztam vele, kijelentette, furcsának tartja, hogy mi olyan üres Ház előtt tárgyalunk, s hogy a magyar parlamentnek alig vannak tagjai. Kérdezte, hogy hány tagja van a magyar parlamentnek? Mikor megmondottam, azt felelte, hogy épen olyan ez, mint amilyen valamikor a poroszországi reakciós junker-parlament volt, amely évi április hó 22-én, csütörtökön. a legreakciósabb választójog alapján ült össze. Az olyan képviselők, akik nem törődnek választóikkal, akik nem felelősek nekik, azok a kötelességüket sem teljesitik a parlamentben. (Szomjas Gusztáv: Roppant népes az ellenzéki oldal most is!) Bâtiez képviselőtársam említést tett a nagybankok mérlegeiről. Ezek a mérlegek 8 milliárdtól kezdve egészen 40 milliárdig terjedő haszonnal záródnak. Hozzáfüz/hetem azt is, hogy körülbelül egy éve a parlamentben Rakovszky István t. képviselő ur fejtette ki

; hogy egy ilyen nagy ban]: az ő tisztviselőjének, aki 25 éven át szolgálta hűségesen az intézetet, 200, mond, kétszáz papírkorona nyugdíjat adott. Egyike ez azoknak a bankoknak, amelyek •' milliárd haszonnal zárnak. Hozzátehetem azt is, hogy ezerszámra dobálták ki a családos tisztviselőket a bankokból s ugyanakkor egy nagy bank felsőkereskedelmit végzett fiukat vett fel, akiket ugy szerződtetett, hogy három vagy hat hónapig ingyen kellett dolgozniok. így akart a bank pénzt megtakaritani akkor, mikor a családos embereket kidobta. A bankok mérlegeiből látni, hogy meglehetős konjunktúrájuk van ma is, és mégis kidobálják a tisztviselőket. Ennek a következménye az, hogy akik visszamaradtak a bankokban, azoknak éjjel is dolgozniok kell ingyen, mert a kidobottak munkáját is nekik kell elvégezni. Szóval ezek az állapotok azok, amelyek izgatnak és lázítanak. Nekünk nem kell izgatnunk. Lázit maga az, amikor egy nyugdíjas tisztviselőnek 200 papirkoronát akarnak adni nyugdíjképen. Az ilyen állapotok az egész vonalon tapasztalhatók. Ez alkalommal főleg szociálpolitikai kérdésekkel akarok foglalkozni. Megjegyzem, ezt tették már előttem szólottak is, s nem volt szükség az egységespárt néhány képviselőjének ösztönzésére, hogy foglalkozzunk szociálpolitikával és ne törődjünk egyébbel. Amikor pedig ezt tesszük, akkor viszont nem halllgatnak bennünket, vagy legalább is nem törődnek vele, nem tesznek semmit. Mindenekelőtt konstatálom, hogy az egységespártot támogató egyik párt részéről, Ernszt Sándor és Griger Miklós képviselő urak ajkáról két beszéd hangzott el, amelyekben mindketten hangoztatták a kiengesztelődés szükségét és azt, hogy az országnak a legnagyobb bajok között is egységesnek kell lennie az ellenséggel szemben, hogy visszaszerezhessük a régi határokat. (Upv van! a .jobboldalon.) A gyakorlatban azonban nem igy van. Már Baticz képviselőtársam rámutatott arra, hogy milyen nagy ellentétek vannak a kapitalizmus és a munka között, rámutatott arra is, hogy milyen kegyet! enségffel uzsorázzák ki a munkásokat. Ettől eltekintve azonban érdemes megnézni, hogy politikai téren mi történt. A képviselő urak valószinüleg figyelik a vármegyei közgyűlések lefolyását. Ott szabad politizálni, nem is tesznek egyebet, mint politizálnak folyton és közben a vármegyék majdnem tönkremennek. A vármegyékben senki nem törődik a szegényüggyel, a kultúrával, a közutakkal, csak a politikával; ez az ő foglalkozásuk. És milyen határozatokat hoznak? Az esyik vármegye elhatározta példáiul, hogy meg kell rendiszabályozni a sajtót, a másik, hogy el kell tiporni a szociáldemokráciát, a harmadik az egyesülési és gyülekezési szabadság' eMen hozott határozatot. Ezt csinálják azokban a vármegyékben, amelyekben a tradíció szerint a haladást kelene szolgálni és amelyeknek mindent meg kellene teniök, hogy haladhasson az or-