Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

A nemzetgyűlés 535, ülése 1926. é tumokkal rendelkező, tehát tőkés embereknél. Ez a kéményseprő ipar. Már egyszer voltam bátor rámutatni a magyarországi kéményseprő ipar és az ebben az iparban foglalkoztatott munkások helyzetére. Azt lehet mondani, hogy akkor, amikor ezt a kérdést felvetettem, majdnem az egész nemzetgyűlés nevetség tárgyává tette ezt az ügyet, vagyis nem fogadták azzal a komolysággal, amellyel kellene fogadni. A kéményseprő ipar jogügyi szempontból hasonló a patika joghoz. Itt is kötött rendszer van, a kerületek meg vannak határozva. Még Mária Terézia uralkodásának idejéből^ származó törvények adják meg alapját a kéményseprő iparnak, ami azt jelenti, hogy ez nem oly szabad ipar, mint bármely más ipar, hanem kinevezett vagy megválasztott egyének lehetnek tulajdonosai egy-egy kéményseprő kerületnek, akik azután mikor megkapják magát a kerületet, teljhatalmú urakká válnak. Azóta azonban, amióta a kéményseprő kerületeket törvényben szabályozták, mindenféle téren óriási nagy eltolódás mutatkozik, és igy természetesen a kéményseprő kerületekben is, úgyhogy ma már a régi beosztás a kerületek meghatározása idejét multa. Szükségessé vált tehát uj kerületi beosztás készítése azért, mert egyes kerületekben kevés a kémény a kerület tulajdonosának tehát kicsiny a foglalkozási köre, mig egy fejlettebb városi kerületben megszaporodott a munkakör, igy tehát a jövedelem is nagy mértékben eltolódott az egyes kerületekben. Az igazságtalan kerületi beosztást tehát meg kell változtatni. De a kéményseprési díjak is mások majdnem minden kerületben. A kommün bukása utáni időkben — ha jól emlékszem — ministeri rendelettel meghatalmazást kaptak a vármegyék, hogy a kéményseprési díjakat a kerületeikben szabályozzák. Ezek a szabályozások egyik-másik helyen meg is történtek. Nem kívánok annak bírálatába bocsátkozni, hogy ezek a szabályozások helyesen, vagy helytelenül történtek-e, csak leszögezni kívánom, hogy a kéményseprési díjak nem minden kerületben szabályoztattak, úgyhogy az egyik kerületben sokkal magasabb kéményseprési díjat kell a polgároknak fizetniök, mint a másikban. Ez azt idézi elő, hogy az egyik kerületben jobban meg tudnak élni a munkások s a kéményseprő mesterek mint a másik kerületben. Tűzrendésze ti szempontból tartom én fontosnak a kéményseprőipar rendezését. Ha a kéményseprőiparban nem fejlődhetik ki a verseny, — verseny pedig tökéletes munka szolgáltatásával fejlődhetik ki — ha ennek lehetősége nincs biztosítva, hanem kerületi kötöttség marad fenn, vagyis — hogy ugy mondijam — egy emberöltőn keresztül biztositva van a kerület valamely egyénnek; akkor ez lehetetlenné teszi a jó munka szolgáltatását;. Hogy ez igy van, ezt a sok tüzeset bizonyítja, amelyek a vidéki városokban, de Budapesten is előfordulnak. A tüzeseteknek, mondhatni, 90%-a kéménytüzből származik. Amikor a tüzeset megtörténik, akkor rendszerint hivatalos bizottság megy ki megvizsgálni és megállapítani, mi idézte elő a tüzesetet. Nagyon furcsa és jellemző, hogy kik vannak benne ebben a tüzvizsgáló-bizottságban. Először is maga a kerületi kéményseprőniester, azután a tüzoltófőparancsno'k, a kerületi mérnöki hivatal kiküldöttje és a rendőrség kiküldöttje. A^ kémányseprőmester tulajdoinképen mint szakértő szerepel ebben a, bizottságban. El lehet képzelni, hogy az a szakértő, akinek^ talán épen a maga hanyagságából, hibájából keletkezett az a 'kémény tűz, csak évi április hó 22-én, csütörtökön. 301 nem fog ott. a bizottság előtt olyan szakértői véleményt adni, amelyből a bizottság azt állapithatná meg, hogy a szerencsétlenség kéménytüzből keletkezett, a kéménytüz kitörésének pedig épen a hiányos munka volt az oka. Természetes tehát, hogy ezt a tüzvizsgáló-bizottságot is másként kell összeállítani, ha tökéletesíteni akarju'k és meg akarjuk akadályozni a kéménytüz-esetek sokaságát. De a munkások szempontjából is igen sok panasz merül fel a kéményseprőmesterek 'ellen. Megvan a kerületük, amelyet senki sem vonhat el tőlük, munkást azonban nem alkalmaznak, a kéményeket nem takaríttatják, aminek következménye — mint emiitettem — a tüzesetek^ sorozata. Ebben a kisiparban tehát a munkások százai hosszú hónapokon keresztül kereset-, kenyér-, munkanélkül vannak, a munkát pedig nincs, aki elvégezze. Például a fővárosban a szabályok értelmében havonkint kellene a kéményeket takarítani. A fővárosban lakó képviselő urak bizonyíthatják, hogy félév, sőt egész év is elmúlik anélkül, hogy egyetlenegy kéményseprőt is lehetne látni a házakban, legfeljebb csak akkor, ha a háziasszony takaréktüzhelyét akarja kisöpörtetni, ami tehát külön jövedelmet, külön fizetést jelent. A segédek, minthogy vagy kevés fizetést kapnak, vagy egyáltalában nem kapnak fizetést a mestertől, a cégtől, rá vannak kényszerítve, hogy ne a közmunkát végezzék, hanem inkább az ilyen mellékfoglalkozást, mellékkereseteket hajhászszák, ugy hogy a szabályzattal szemben — amely,^ mondom, előírja, hogy havonkint kell a kéményeket kezelni — félévek, sőt egész évek is elmúlnak anélkül, hogy a kéményseprő feléjük nézne, ami azt jelenti, hogy valódi nemzeti ajándékot adunk annak a kéményseprőmesternek, akjnek birtokába egy kerületet juttatunk. A kerületek elosztása szintén nagy mértékben a protekción épül fel. (B. Podmaniczky Endre: Azért dobtak engem ki! —- Szeder Ferenc: Az ilyen kéményseprők megérdemlik, hogy kidobják őket! — Derültség.) Van valami rendelet vagy törvény, — nem tudom biztosan — amely azt mondja, hogyha egy kéményseprőkerület megüresedik, akkor a legidősebb és arra legérdemesebb segédnek kell a kerületet juttatni. Egyszer már ugyancsak itt a nemzetgyűlésen felsoroltam egy csomó olyan helyet, ahol a szabályzatnak ezt a részét teljesen figyelmen kívül hagytak és arra egyáltalában nem érdemesített és szakszempontból jogosultságot nem szerzett egyének kapták meg a kerületet, csupán azért, mert jó pártfogójuk, jó^ protekciójuk volt. Emiatt a kéményseprősegédek között állandó forrongás, állandó elégedetlenség van, amint számtalanszor olvashatunk a gyógyszerészsegédek közötti elégedetlenségről is, azért, mert nem juthatnak patikajoghoz, minthogy ott is inkább a protekciósok kapják meg ezt. Ez a betegség, ez a baj mutatkozik a kéményseprőiparnál is. A kéményseprősegédeknek egyelőre egy kívánságuk van az illetékes ministeriumtól, nevezetesen az, hogy a kéményseprőipar körül mutatkozó, már felhalmozódott bajok megszüntetése és a helyes irány megtalálása szempontjából egy ankétet hívjon össze, amelyre azután ne csak a kéményseprőmestereket, hanem az alkalmazottakat, a segédeket is hivja meg, hogy közösen keressék meg annak lehetőségét és módját, hogy ezeket az anomáliákat ebben az iparban megszüntessék. Eladnak, felosztanak maguk között házilag reáljogu kerületeket a városokban, ami ellen a kéményseprősegédek szakszervezete panasszal fordult az