Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

300 A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. Jellemzésül még csak vagy két adatot. A Magyar Le számitoló és Pénzváltó Bank kimutatása szerint az intézet kimutatott tiszta nyeresége az 1924. évi 11.051,270.577 koronával szemben 1925-ben 12.248,081.143 korona. Azután még egy. Itt van a Magyar-Olasz Bank R.-T. Az 1925. évi üzleti eredmény 887.392 pengő és 61 fillér, ami körülbelül 11 milliárd stb. millió koronának (felel Imeg. Osztalék fejében |részvé-< o yenként 1500 koronát fog az előző évi 1000 koronával szemben kifizetni. Amint láthatjuk ezekből a le nem tagadható adatokból, azok az emberek, akik jól megválogatták értékpapirjaikat, nem panaszkodhatnak még a rossz gazdasági évadban sem a magyarországi közgazdasági állapotokra. Ezt szintén kénytelen vagyok a kormányzati politika rovására irni, mert olyan állapotok és körülmények között, amilyen körülmények között ebben az országban a lakosság nagyobbik része tengődik és szenved, lehetetlenség tűrni azt, hogy egyes vállalatok számára olyan lehetőség adódjék, hogy ilyen tetemes jövedelmet vághassanak zsebre ugyanakkor, amikor a másik oldalon azok, akik fizikailag vagy szellemileg kénytelenek dolgozni, hogy a mindennapit megkeressék, százával, ezrével, sőt tizezrével mennek tönkre, kénytelenek kivándorolni és kénytelenek a halálban keresni menedéket. Ez a kimutatás még nem tükrözi visisza tökéletesen azt a gazdasági eltolódást, amely mutatkozik. Ott, ahol egy vállalat 41 milliárd korona tiszta hasznot mutat ki hivatalosan mérlegében, el lehet képzelni, hogy az igazgatók milyen fizetést élveznek, el lehet képzelni, hogy az igazgatósági tagok miféle honoráriumokat vágnak zsebre, micsoda milliárdokat keresett és zsarolt ki az ország dolgozó lakosságából az a vállalat, amely ilyen összeget tud kimutatni ilyen lerongyolt gazdasági állapot mellett. Igazán nyugodt temperamentumra van szüksége az embernek ahhoz, hogy az ilyeneket nyugodtan és sértő kifejezések mellőzésével tudja elmondani. Amikor azt látom, hogy dolgozó munkásemberek sirva, könyörögve jönnek egy kis alamizsnáért, segítségért az emberhez, ugyanakkor pedig ugyanebben az országban egyes emberek vagy egyes kis csoportok jogtalanul, igazságtalanul, termelő munka végzése nélkül milliókat, százmilliókat, sőt milliárdokat vágnak zsebre: ez még sem megengedhető! Ez a kép mutatja azt az eltolódást, amelyre mi állandóan hivatkozunk, ez a kép mutatja azt a szerencsétlen kormányzati politikát, amely lehetővé teszi, amely elősegíti és nem akadályozza meg azt, amit it bemutattunk. S ennek oka a demokrácia hiánya. Elnök: Az ülést délután három óráig felfüggesztem. (Szünet titán.) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. À szó folytatólag Baticz Gyula képviselő urat illeti. Baticz Gyula: T. Nemzetgyűlés! Belekapcsolódva beszédem végébe, melyet az előbb kénytelen voltam félbeszaki tani, meg kell állapitanom, hogy a bankokrácia helytelen gazdálkodása általános, országos közgazdasági szempontból annál is inkább veszedelmes, mert hiszen ha a bankvállalatok ilyen rossz gazdasági körülmények között olyan hasznokat tudévi április hó 22-én, csütörtökön. nak kimutatni, amilyeneket a nyilvánosság előtt bevallanak, akkor nagymértékben tudtak volna hozzájárulni az ország gazdasági életének konszolidációjához az esetben, ha a bankokrácia helyesen kapcsolódott volna bele az ország közgazdasági életébe és nem csupán az uzsora szempontjából fogná fel hivatását. Emiitettem már, hogy a nyilvánosságra hozott nyereségeken kivül nem kerül nyilvánosságra annak kimutatása, hogy az igazgatók és részvényesek miféle hasznot vágnak zsebre ezekből a vállalatokból. De ha megmaradunk a nyilvánosságra hozott haszonkimutatásnál, olyan közgazdasági élet mellett, melyet a közelmúltban leéltünk, elképzelhetjük, hogy ha ezek a bankvállalatok tényleg belekapcsolódtak volna a gazdasági életbe, ugy amint bele kellett volna kapcsolódniuk, akkor még nagyobb hasznot tudtak volna felmutatni. A jelen körülmények között sem merik kimutatni a tulajdonképeni hasznukat. Ezt mutatja az a körülmény is, hogy — amint az előbb egyik szemelvényből felolvastam — az egyik vállalat olyan objektumot, amely békeidőben 7 millió aranykorona értékben volt felvéve évi mérlegébe, most csak 2*5 millió pengőre értékel. Ezt teszi részben azért, hogy az adóztatás elől elvonja, részben pedig azért, hogy a részvényesek elől eltüntesse a vagyonmennyiséget, hogy ezáltal a részvényesek kevesebb részjegy uíáni hasznot kapjanak a vállalatból. Bár nem tartozik a szakmám körébe és nem az én hivatásom, hogy a kereskedelmi és magánvállalatok alkalmazottainak helyzetével foglalkozzam mégis megemlítem, hogy épeai a költségvetés tárgyalását megelőző időben volt kénytelen a nemzetgyűlés egyelőre le venni napirendiről a magánalkalmazottak nyugdíjának valorizációjáról szóló törvényjavaslatot, amely ellen a magánvállalatok tisztviselői és alkalmazottai már eleve tiltakoztak, még pedig azért, mert maga a törvénytervezet sem biztosítja a nyugdíjas tisztviselők nyugdíját, járadékait, De nem tesznek eleget a vállalatok a létező alkalmazottaikkal szemben való kötelezettségeiknek sem. Állandóan hivatkozás történik arra, hogy a vállalatok nem mennek, nem dolgoznak haszonnal, sőt ráfizetéssel dolgoznak, s ezzel a jelszóval vezetik félre egyrészt a közvéleményt, másrészt a kormányzatot, harmadsorban pedig magukat az alkalmazottakat, holott épen az előbb emiitett jövedelmek bizonyítják, hogy legalább az alkalmazottaikat még alz ilyen rossz, viszonyok között is kellőképen dotálhatnák, ha errenézve meg volna bennük a hajlandóság. Ezek a kérdések mind olyanok, amelyekkel a kormányzatnak is foglalkoznia kell, még pedig behatóan, mert hiszen ez is egyik láncszeme az ország közgazdasági, életének. Nem lehet közömbös a kormányzat szempontjából, hogy a magánvállalatok; hogyan gazdiáikodnak, milyen haszonra tesznek szert, hogyan kapcsolódnak be az ország közgazdasági életébe és hogyan dotálják a tisztviselőiket. A kormányzatnak ezen a téren is helyesebb, tökéletesebb és a kapitalistákkal szemben nem olyan elnéző pénzügyi politikát kellene folytatnia. Ezek után legyen szabad egty pár percig kitérnem egy oly foglalkozásban levő munkások ügyétre, amelyről ebben a nemzetgyűlésben nem is igen esik szó. Ugy tűnik fel, hogy ez a közgazdasági életben semmi jelentőséggel nem bír, de viszont a nemzet vagyonának védelme szempontjából igen nagy mértékben ' jön számításba, még pedig különösen az objek-