Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

A nemzetgyűlés 535. iilësé ÏÔÊ6S évi április hó 22-én, csütörtökön. 297 legszerencsétlenebb ügyiéről is, nevezetesen a rokkantak ügyéről. Méltóztatnak bölcsen viszszaemlékezni, hogy az ősszel hoizott törvényt a nemzetgyűlés, amellyel a rokkantak segélyét 100%-kal felemelte. (Erdélyi Aladár: Sőt többel!) A törvény szerint 100%-kal t, képviselőtársam. Már a törvényjavaslat tárgyalásakor megállapítottuk, hogyha igy számszerűleg felemelnek valami járandóságot 100%-kal, ez igen szépen hángteó valami, viszont azonban, ha a való szeművegén át nézzük a dolgot, akkor megállapíthatjuk, hogy ez egy igen gyatra segélynek nevezhető járaldékfelemelés. Azt, hogy 8—10.000 koronás havisegélyeket felemelnek 20.000 koronára, igazán nem lehat komoly rokkantsegélynek nevezni. Én csak utólagosan meg akaróim állapítani, hogy mióta ez az úgynevezett 100%-os felemelt rokkantsegély életbe lépett, azóta a rokkantak rokkantságát mesterséges utón 50%-kai mesterségesen leszállították. (Erdélyi Aladár; Ezt igy nem lehet mondani!) De igen t. képviselőtársam! Méltóztassék csak a rokkantakat megkérdezni. (Erdélyi Aladár: Legyen egész nyugodt!) Tudom, hiszen az államnak is kötelessége, hogy időközönként a rokkantakat felülvizsgálja és a rokkantságukat revízió alá vegye. Hiszen van ugy-e bár olyan rokkant, akinél eleve meg lehet állapítani, hogy állandó rokkant, viszont van olyan, aki gyógyulhat vagy javulhat, ennél a reviziónál azonban nein szabad pártkérdést belevinni a dologba. (Erdélyi Aladár: Ebben igaza van, és nem is hiszem, hogy belevisz valaki!) Ezt én is nagyon csúnya dolognak tartom, mert hiszen tekintet nélkül arra, hogy milyen párthoz tartozik az a rokkant, végeredményben az ország védelmében érte szerencsétlenség, tehát a legundokabb cselekedet volna az államhatalom részéről, vagy azok részéről, akik a rokkantságot felülvizsgálják, ha ezt pártpolitikai szemüvegen át néznék. (Erdélyi Aladár: Ilyen nem lehet!) Bármennyire hihetetlenül is hangzik ez, mégis kénytelen vagyok megállapítani, hogy vannak ilyen esetek. Nem mondom, hogy általánosságban, — ezt nem is monídhatom — de előfordul, hogy lelkiismeretlenül és politikai célzatossággal állapítják meg a rokkantak rokkantminőségéit. Legutóbb Tapolcán egy rokkantat — aki 50%-os rokkantnak volt minősítve magyar orvosok részéről és cseh orvosok részéről is, s aki kapta az 50%-os rokkant járandóságot, egyik szemét vesztette el, és több helyen át volt lőve s ez a rokkantsága egyáltalában olyan természetű, amely idővel nem javulhat, hanem csak rosszabbodhatik — amikor ez a 100%-os segélyfelemelés megtörtént, felülvizsgálták s 50%-os rokkantságát 25%-os rokkantságnak minősítették. Nemcsak ez az egy eset, de száz és ezer ilyen eset van ebben az országban. Tudom, hogy ezzel a felszólalással ezt a szerencsétlen helyzetet megváltoztatni nem tudom, de kötelességemnek érzem a kormányzat figyelmét erre a visszás állapotra és helytelenségre felhívni és azt követelni, hogy minden bizottság, amelynek az a feladata, hogy a rokkantak minőségét revízió alá vegye, azt igazságosan, pártatlanul és a tényleg megállapított betegség arányának megfelelően állapítsa meg. T. Nemzetgyülüés! Most pedig olyan kérdést vagyok kénytelen felvetni, amelyről az utóbbi években szó nem esett a nemzetgyűlésen. Magyarországon két dalosszövetség működik kormányhatóságiiag jóváhagyott, tehát láttamozott alapszabályokkal. Van egy úgynevezett polgári dalosszövetség és van egy ugyNAPLÓ. XLI. nevezett magyarországi munkások dalosszövetsége. Akármilyen nevet visel is az a dalárda, végeredményében a dalkulturát, a zenét, a nemeset, a jót, a szépet kultiválja. (Pikler Emil: Sakkozni sem szabad, mint már tegnap emiitettem!) A dalárdák kezelésénél ugyanaz a jelenség mutatkozik, mint az úgynevezett sakkkörök kezelésénél, amit tegnap felemlített Pikler Emil t. képviselőtársam. Mondjuk, hogy valamelyik városban az iparosok dalárdát alapítanak és benyújtják az alapszabályt az illetékes ministeriumhoz, a belügyministerhez. (Kothenstein Mór: Jó cég!) A helyzet az, hogy a belügyministeriumban nem döntenek az alapszabály jóváhagyásáról, hanem először átküldik a kultuszministerhez. (Kothenstein Mór: Ez aztán jó firma!) Elnök: Kothenstein képviselő urat rendreutasítom! Baticz Gyula: Ez még rendben van. A művészet a kultusztárca keretébe tartozik. Természetesnek tartom, hogy a belügyministerium nem csinál belőle rendőri kérdést, hanem a kultuszministerium véleményét kéri ki és hallgatja meg. Semmiféle törvényes jogalap nincs azonban arra vonatkozólag, hogy egy kormányhatóságilag láttamozott alapszabállyal működő dalegyesületet olyan jogkörrel ruházzon fel törvény nélkül a ministerium, hogy ennek véleményétől tegye függővé, vájjon egy dalárda alapszabályát jóváhagyja-e vagy sem. (Szabó Sándor: Szakvélemény!) Szakvélemény! Akkor tegye a kultuszministerium székhelyét a polgári dalosíszöyetségbe vagy megfordítva. De a kultuszminister mielőtt átküldené az alapszabályt véleményezéssel a belügyministeriumhoz, először leküldi az úgynevezett polgári dalosszövetséghez és ennek véleményét kéri ki, hogy vájjon jóvá lehet-e hagyni az alapszabályt, illetve lehet-e annak jóváhagyását véleményezni, igen vagy nem? Ahogyan nem vindikálnám magamnak és nem vindikáb nók magiunknak a munkásoknak azt a jogot, hogy mielőtt egy polgári dalárdának alapszabályát jóváhagynák, a mi véleményünket kérjék ki, vájjon lehet-e azt jóváhagyni vagy isem, ép ugy igazságtalannak és helytelennek, sőt egyenesen törvényellenesnek és erkölcsbe ütközőnek tartom azt, hogy a másik oldalon a kormányzat, mielőtt ilyen alapszabályt jóváhagyna, egy úgynevezett konkurrens testületnek véleményét kéri ki, hogy vájjon jóváhagyhatja-e az alapszabályt vagy sem. (Pikler Emil: Hogyan is mondta Lessing: »Wo du Gesang hörst, dort lass dich ruhig nieder, Denn böse Leute haben keine Lieder.« Hát miért ne lehessen daloni? Fiaim csak énekeljetek!) Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék a közbeszólásoktól tartózkodni. Baticz Gyula: Amikor az egyesületek alapszabályt kapnak a kormánytól, akkor ezeknek az egyesületeknek szerintem egyenlő jogokat kell élvezniök az országban meglévő — ha erről egyáltalán beszélhetünk — szabadságjogokból. Lehetetlenség, hogy a kormányzat az egyik egyesületet favorizálja a másiknak rovására. Semmi köze az egyik szövetségnek a másikhoz egyéb tekintetben^ csupán a dal, a művészet, a kultúra szempontjából; de a működés szempontjából semmi köze egyiknek a másikhoz. Lehetetlenség tehát, hogy a kormány az egyik testületet a másik fölé helyezze. Mégis azt mondja az egyik dalosszövetség, az úgynevezett polgári dalosszövetség egyik határozatában, hogy csak az ő szövetségük van jogosítva arra;, hogy az ország bármely városában dalos hangversenyt rendezizen. (Pikler Emil: Miért?) Én nem tudom. A munkás dalosszövetség alapszabályai44