Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-533
21f 3 A nemzetgyűlés 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, kedden. bet, a maga egyoldalii céljainak és érdekeinek, a maga diktatórikus hajlamainak használja fel, addig mi ezt feleslegesnek és céltalannak minősitjülk» Ez az oka annak az okok egész sorozata mellett, hogy mi a konferencián nem vehettünk részt. Az ellenzék nem teheti ki magát azoknak a meglepetéseknek, amelyekben a kormány részéről állandóan konferenciázás nélkül és konferenciázással ki van téve. Az elílenzék kénytelen saját maga meghatározni a maga taktikáját, azonkivül ezt a kormányt, amelyről azt a bizonyos deklarációt adta ki, — amelyet Schandl t. kénviselő ur a csongrádi piacon értelmetlen és megfelelőtlen módion egyoldalúan bírálat tárgyáivá tett, és amelyet még most is fentart — ezt a kormányt alkalmatlannak tartjük arra, hogy az országot mai zilált állapotából kivezesse. Mi tehát ezt a kormányt még egy konferencia erejéig sem vagyunk hajlandók támogatni*, nem vagyunk hajlandók alkalmat adni arra, hogy a kormány a maga sajtója utján holmi pártkiözi békékről kürtölje tele a világot, mi ezzel a kormánnyal szemben tiszta helyzetet és tiszta képet akarunk, ezért volt szükség arra, hogy a parlament birálati jogát magunknak fenntartsuk. Kérem a szünet elrendelését, két óra van úgyis! Elnök: Kérem, méltóztassék folytatni beszédét, én majd intézkedem!) Propper Sándor: Kérem! (Felkiáltások a .szélsőbaloldalon: Üres a Ház! Tanácskozóképességet!) T. Nemzetgyűlés! A továbbiakban leszek bátor rámutatni arra, hogy ez a megállapításunk min alapszik, mik azok a társadalmi, gazdasági és politikai sérelmek, kifogások, hiányok, problémák, amelyekkel a kormány nem tud, nem akar megbirkózni; nem akar vagy nem tud, vagy mind a kettő együtt, a kettő egymást kiegészitve. Tény azonban az, hogy a kormány a nemzetgyűlést megtette a maga rideg, száraz regisztráló eszközévé; a nemzetgyűlést okos, célszerű, szükséges javaslatokkal nem foglalkoztatja, csak a látszat kedvéért tartja még meg a parlamentarizmusnak azt az utolsó követelményét, hogy költségvetést és költségvetési felhatalmazást kér a nemzetgyűléstől. Ha valamilyen külső kényszer nyomása alatt nem volna, talán már ezt is régen feladta volna. De tény és bizonyítható az, hogy a kormány a parlamentet szükséges rossznak tartja, amelyet csak addig és olyan mértékig foglalkoztat, ameddig erre nézve kényszerhelyzete kötelezi és szőrit ja; nem foglalkoztatja a nemzetgyűlést azokkal a nagy problémákkal, amelyeknek megoldására az ország dolgozó népe vár. (Várnai Dániel: A nemzetgyűlés áttelepedett a büffébe ebben a pillanatban! — Klárik Ferenc: Éhes!) T. Nemzetgyűlés! Az én hiúságomat — különben sem vagyok hiu ember — nem sértik ezek az üres padok. Hiszen a nemzetgyűlés t., többségi pártja a saját pénzügyministerét sem hallgatta meg. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A pénzügyminister az expozéját 8—11 egységespárti képviselő jelenlétében tartotta meg teljes érdektelenség mellett, egyetlen ministertársa, még a kereskedelemügyi minister sem részesítette őt abban a figyelemben, hogy meghallgassa. T. Nemzetgyűlés, ugyebár egy egyszerű, igénytelen ellenzéki képviselő nem vindikálhat magának több jogot, mint az ország első pénzügyi diktátorai! (Várnai Dániel: Egyszerűen szégyenletes dolog! — Rothenstein Mór: Ha heccre van kilátás, akkor itt vannak az urak!) A pártiközi konferencia napirendjén volt többek közt a munkaprogramm megállapításán kivül — amely már, ismétlem és hangsúlyozom, előre meg volt állapítva és akármilyen igényt jelentett volna be az ellenzék, a munkaprogramm az maradt volna, amit a ministerelnök megállapított — a titkos társaságok ügye. En nem tudom, hogy a délelőtti esemén3 r ek után erről a kérdésről, amelyet . mint megtárgyalandót és megvitatandót vettem fel a beszédem jegyzeteibe, beszéljek-e még. Vájjon lehet-e a siker reményével ezt a kérdést szóvá tenni akkor, amikor a kormány másrészről nem mutat hajlandóságot arra, hogy a nemzetgyűlésben elhangzott vád folytán a saját maga szerepót tisztázza a titkos társaságokkal szembeni Vájjon az a kormány, amelyet ilyen módon részességgel megvádolnak alkalmas-e arra, hogy a titkos társaságok rákfenéjét az ország közéletéből kiirtsa? Mert hogy ezeket a titkos társaságokat, ezeknek a működését meg kell szüntetni és lehetetlenné kell tenni, az, azt hiszem, vitán felül áll. Ezt elismeri maga a kormány is, noha, ismétlem és hangsúlyozom, kényszerhelyzetben mégis elismeri azzal, hogy a pártközi konferencia napirendjére tűzte ki. De itt ismétlődik az a régi játék, az a régi komédia. Nem sok szivárgott ki a pártközi konferencia tárgyalásaiból, csak az, hogy a kormány le akar. számolni a titkos társaság-okkal és elsősorban, amint olvastuk, a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket és egyéb hivatalos funkcionáriusokat akarja kiválogatni és kiválasztani a titkos társaságokból. Valahogyan ugy alakul a helyzet, amidőn ez a kormány nyúl hozzá ehhez a fájdalmas kérdéshez, a titkos társaságok kérdéséhez, s midőn ő akarja feloszlatni a titkos társaságokat, hogy akkor tulajdonképen önmagával kerül összeütközésbe. Önmagát senki sem oszlathatja fel. nem is lehet kivánni senkitől, hogy önmagát oszlassa fel. Sőt feltéve, hogy a kormány már kihasználtnak tartja a titkos társaságokat s ezentúl, mondjuk, nincs reájuk szüksége és szeretne tőlük szabadulni, — mint minden diktátor, amidőn már kihasználta azokat az erőket, amelyek igy rendelkezésére állottak — akkor sem tudja ezt megtenni, mert hiányzik hozzá a megfelelő erkölcsi alap. Ahhoz, hogy valaki valamit lehetetlenné tegyen, kell, hogy felette álljon, kell, hogy azzal semmi nexusa ne legyen; az kell, hogy parancsa maradék nélkül teljesíttessék, hogy annak ne legyen olyan rezonanciája, hogy »hát az akar engem feloszlatni, akivel én még nem régen baráti viszonyban voltam, akinek én politikai szolgálatokat teljesítettem!!« T. Nemzetgyűlés! Méltóztatnak tudni, hogy az ellenzék részéről már igen sokszor hangzott fel az az óhaj és kívánság, hogy az illegális, rejtett erőkkel a kormány számoljon le. Volt is egy idő, amikor a ministerelnök ur határozott ígéretet arra nézve, hogy bizonyos ilyen alakulatokat fel fog oszlatni és meg fog szüntetni. Tudjuk nagyon jól, hogy ez nem következett be. Ha másból nem tudjuk, tudjuk onnan, hogy most került a titkos társaságok kérdése napirendre. Ha a ministerelnök ur akkor, azon a pártközi konferencián tett igéretét beváltotta volna, ha akkor a határozatot végrehajtotta volna, akkor ma egészen bizonyosan nem volna szükség arra, hogy a titkos társaságok kérdésével akár pártközi konferencia, akár törvényhozás^ foglalkozzék, mert akkor már a múltkori pártközi konferencián tett bejelentés alapján elintézte volna aministerelnök ur a titkos társaságokat; de nem intézte el, mert itt vannak, jelentkeznek most mint kor: mányprogramm. Nem oszlatta fel tehát őket
