Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-533

A nemzetgyűlés 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, kedden. 215 a felhatalmazási javaslatokat; megkapta, sajnos, a szanálási javaslatokat s megkapta a költségvetési javaslatokat, Hát mi az, ami az urakat inkommodálja? Az, hogy itt kell lenni! Az, hogy vannak, akik elmondják igazságaikat; az, hogy vannak még, akik elmondják az ország bajait és fájdalmait; az, hogy vannak, akik követelik ezekre a fájdalmakra a megoldást? Ez inkommodálja az urakat, ezért kiabáltak rögtön a legelső napon obstrukciót és akarják letörni az ellenzéket és kürtölik tele a világot, hogy az ellenzék tagjai megállítják az ország vérkeringését? Ha keresem .ennek lelki inditó okait, hogy miért ez a türelmetlenség, miért ez a parázs, gyors vádemelés, a felelősség kérdésének felvetése, akkor én most egy pillanatra belehelyezkedem visszafelé az önök gondolatkörébe. A kormány elgondolja azt, hogy ha ő ellenzéki volna, akkor egy olyan kormánnyal szemben, mint amilyen ő, milyen eszközöket alkalmazna s a kormány a saját lelki világából kiindulva elképzeli, hogy. ha ő ellenzéki volna, egy olyan kormányzatot, mint ő, feltétlenül megobstruálna; (Várnai Dániel: Tintás üveggel!) tehát feltételezi azt, hogy az ellenzék is ismeri annyira a kötelességát, mint amenynyire ismerné a kormány, ha ellenzék volna, egy olyan kormánnyal szemben, mint amilyen ő„ és előre megkonstruálja azt, hogy itt ^ phstrukeiós esettel áll szemben, hogy itt a költségvetési javaslatot az ellenzék meg akarja obstruálni. Vagy a másik: a kormány érzi azt, hogy súlyos bűnökkel terhelten áll itt az ország előtt (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezt aztán nem!) a kormányt bűntudat gyötri (Derültség jobbfelől.) és el sem tudja képzelni, hogy létezik egy ellenzék, amely egy ilyen bűntudattal terhelt kormányt ne igyekezzék a maga helyéből kimozdítani akármilyen eszközzel, ha kell, obstrukciós eszközökkel is. A kormány ezzel az előzetes vádaskodásával, ezzel a mesterkedésével önmaga ismeri el, hogy rászolgált a legélesebb és legkíméletlenebb bírálatra. (Dréhr Imre: Melyek azok a mesterkedések?) Majd rá fogok térni t. képviselőtársam, tessék csak türelemmel lenni; azt az egyet én is kérhetem, hogy beszédem technikáját magam állapítsam meg. T. Nemzetgyűlés! Kezdődött a dolog a pártközi konferenciánál. ITn és mi, akik a parlamentarizmust komolyan vesszük és a parlamentarizmusnak komolyan hivei vagyunk, mi a parlament kisegitő módszereit elfogadjuk. Ilyen kisegitő módszer a pártközi konferencia is. Komoly parlamentáris országokban, ahol a kormányok az ország alkotmányát tisztelik és a parlamentarizmust nem rugdossák meg felülről, az ilyen pártközi konferenciák igen lényeges tényezők. Nem lehetne tehát kifogásolni normális viszonyok mellett azt, hogy a különböző pártok leülnek és megbeszélik a munkarendet, a tárgyalás menetét és biztosítják a parlament munkaképességét, de ez másrészt a kisebbség jogainak bizonyos elismerését jelenti. Nálunk azonban nem ez az eset; nálunk az az állapot alakult ki, hogy a ministerelnök m* megszokta a diktátori allűröket, felvette és megszokta ezeket. (Hajós Kálmán: Ezt igazán nem lehet állítani!) Diktál a pártjának és nem tud ebből a szerepkörből kivetkőzni akkor sem, amikor az ellenzékkel áll, vagy ül szemben, mert megszokta a diktandót. És a multakból az a tapasztalatunk, hogy a pártközi konferenciákon a ministerelnök ur egyszerűen diktál. Nem azt mondta, hogy ezt kellene^ vagy hogy igy kellene, hogy valahogy próbáljunk megállapodásra jutni, hanem azt mondta, hogy ez a kormány munkarendje, ennek ekkorra éis ekkorra meg keli lenni, és ha nem lesz meg, az ellenzéket teszi felelőssé a következményekért. Az ezt megelőző pártközi konferencián Peidl Gyula t. képviselőtársunk, pártunk képviseletében kijelentette, hogy ez a munkaprogramm nem munkaprogramm, ezt a mai nehéz időkben a nenizertglülés munkaprograimmjának nem lehet elfogadni, mert einnél sokkal messzebbmenő kérdések várnak megoldásra, de ugy-e bár természetesen a pártközi konferenciákon is többségi votuinmal döntenek, a pártközi konferencia ezt magára nézve kötelezőnek elfogadta, nem fogadták el azonban az ellenzéki pártok, mert természetesen, szabad kezük lévén, saját maguk határoztak a felett, hogy a parlament munkarendjébe miként illeszkedjenek bele. Erre aztán mi történt? A ministerelnök ur ezt kifogásolta; az ő diktandóját a pártközi konferencia határozatának tüntette fel s azt mondotta, hogy csodálkozik azon, hogy a szoeiáldemokraa párt, illetőleg az ellenzék, a pártközi konferencia határozatait magára nézve nem tartja kötelezőnek, holott nem történt megállapodás, mert Peidl Gyula t. képviselőtársunk ott a pártközi konferencián jelentette be, hogy ennek a munkaprogrammnak nem hajlandó magát alávetni és szabad kezet tart fenn a maga és pártja részére. A másik, ami lejáratta a pártközi konferenciák tekintélyét, az, hogy ezeket a pártközi konferenciákat bizalmasaknak nyilvánították. Még ez sem volna nagy baj ott, ahol a felek igyekeznek a kötött megállapodásokat magukra nézve kötelezőnek elismerni és megtartani, de amikor az a tapasztalat, hogy egyrészt diktandó alapon létrejött kinyilatkoztatásokat határozatoknak minősitenek, tehát egyoldalú szerződéseket kötnek és unbedingte Unterverfungokat követelnek az ellenzéktől, másrészt, amikor a tapasztalat az, hogy a bizalmas kötelezettség is csak az egyik félre kötelező, akkor a pártközi konferenciákat, mint ezidő szerint ennek a kormányzatnak a kezelésében alkalmatlan módszereket, mellőzni kell. Mi történik akkor, amidőn a pártközi konferenciák tárgyalásait bizalmasaknak minősitik? Az történik, hogy az ellenzék, hiven a maga elvi állásfoglalásához, a fogadott titoktartást kötelezőnek ismeri el, s a sajtóban a nyilvánosság előtt és egyebütt erről a kérdésről nem beszél többet, mint amennyi a nyilvánosságra való, a kormány azonban a maga sajtószolgálatával azt és annyit ad ki a pártközi konferencia tanácskozási anyagából, amennyi neki jólesik, illetőleg, amennyi az ő pillanatnyi politikai érdekeinek megfelel. T. Nemzetgyűlés! Az ember nem ad szívesen refus-t, ha arra különösen szükség

1 nincs, de viszont nem is szívesen megy bele olyan akciókba, melyekhek a meddőségre és hasznavehetetlensége már eleve tisztán áll előtte. Ez történt ebben az esetben. Ha majd valamikor más lesz a kormány, — ezt azért hangsúlyozom igy, mert ettől a kormánytól én javulást nem várok, ezt a kormányt én javíthatatlannak tartom — ha mondom, majd egy másik kormány jő, amely az alkotmányosságot és a parlamentarizmust tiszteletben tartja és elismeri azt, hogy a parlament kisebbségének is vaunak bizonyos jogai a kötelezettségek mellett: mondom, egy ilyen más kormány mellett, egy ilyen más politikái atmoszférában mi is szükségesnek és célszerűnek tartjuk a pártközi intézmények kisegítő módszerét, addig azonban, amig * a kormány ezt is csak ugy, mint minden egye-