Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-533
A nemzetgyűlés 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, kedden, 205 megvallva — veszedelemben látom forogni. Én komoly veszedelmeket sejtek és látok, amelyek csakis azért léteznek, mert ami politikánkból hiányzik valami, ami a magyar politikából — sajnos — ősidőktől fogva mindenkor hiányzott s ez a »valami« a kor szellemének megfelelő, a mai idők követelményeihez mért helyes és intenziv szociálpolitika! Egy végzetes hibája ennek a nemzetnek, hogy sohasem okul eléggé, hogy sohasem tanul eleget az átélt válságos idők eseményeiből! Én teljes mértékben koncedálom azt, hogy az államháztartás egyensúlyának biztositasa nélkül nincs boldogulás és hogy a magánháztartások egyensúlyának ez az előfeltétele. Mióta azonban azt látom, hogy az állam költségvetése tekintélyes felesleggel zárul — amit különben nagy örömmel konstatálok — s ameddig másrészt azt látjuk, hogy ezzel az — ismétlem, örvendetes — jelenséggel nem tart kellőképen lépést a magyar társadalom fizikai és erkölcsi erejének gyarapodása, a társadalmat alkotó — ép legnagyobb és legértékesebb — rétegek jólétének előmozdítása s ezzel kapcsolatban a lelkek egyensúlyának helyreállítása, addig én a nemzet jövőjét nem látom teljesen biztositottnak. Ezek nélkül annak a bizonyos »konszolidációnak« mindig van egy Achillessarka., amelyen át az bármikor halálosan megsebezhető. Addig egy nemzetnek holmi válságos idők meguszására sohasem lesz meg a kellő ereje, azok veszedelmének leküzdésére sohasem lesz meg a kellő ellenálló képessége, jobban mondva: belső rugalmassága! Ez a nemzet túlkönnyen felejt. Hangsúlyozom, hogy »nemzetről« beszélek, nem »kor- ; mányról«. Ez a nemzet elfelejtette már rég azt, hogy az 1918-iki és az ezután^ bekövetkezett végzetes eseményeket is legfőképen azért kellett megérnie és átélnie, mert évtizedeken, sőt j félévszázadon át folytatott politikájából hiányzott a kellő szociális érzék. Pedig nálunk a j helyes szociálpolitikához nem is kellett volna valami különös nagv államférfiúi koncepció. Csak egy kicsit körül kellett volna nézni s csak \ valamicskét elsajátítani pl. a nagy német szövetségestől, csak egy kevéssé utánozni az ő állami és -társadalmi berendezkedését, akkor — szent meggyőződésem — hogy holmi Károlyi Mihály vagy Kun Béla-féle elemeik olyan önző és könnyelmű »va banque«-játékot nem űzhettek volna egy húszmilliós nemzettel, mint aminőt ezzel — sajnos — üzniök sikerült! Ez a nemzet nem veszi figyelembe azt, hogy j' nemcsak ezek a mai idők:, hanelm ez az egész J század is, a szociális problémák megoldása kö- j rüli vajúdással és küzdelmekkel fog eltelni, és j hogy kizárólag csak az a nemzet fog fennma- j radni és boldogulni, amely ezeket a probléma- j kat hamar és alaposan meg fogja oldani! (Sütő Józseif: Régen Ígérgetik!) T. Nemzetgyűlés! Amikor én itt megállapi- ! torn azt, hogy a kormány nagy konszolidációs j munikájának igenis vannak — sürgősein kikü- : szöbölendő és pótlandó^ — hibái és hiányai, ak- j kor talán sokan kíméletlen^ ellenzékieskedés-1 nek minősitik ezt a ténykedésemet. Ha való- j ban helyén Volna és jogos lenne részemről — a ; kormány működésével szemben — akár a leg-; szigorúbb és legkíméletlenebb kritika gyakorlása is, akkor — kijelentem — élnék is ezzel, j mert elveim és meggyőződésem fel adására soha \ semmiféle pártfieeyelelm. nem tudna kény szeri- ! teni, (Helyeslés jobb felől.) de viszont az igaz- ! ságnak és objektivitásnak feladására sem lie-i szék hajlandó sohasem, (Helyeslés a .jobbolda-l Ion.) különösen akkor nem, ha teljes tudatában vágyóik annak a nagy felelősségnek, amelynek — különösen manapság — ott kell élnie a magyar törvényhozás minden egyes tagjában, mert e nélkül mi itt a nemzet javára eredményesen dolgozni sohasem fogunk tudini. Ha felelősek a kormány tagjai minden ténykedésükért, akkor — kijelenteni és állítom — -hogy mi, — kiket a magyar nép tízezreinek bizalma állított ide e helyre — hatványozott mértékben vagyunk felelősek törekvéseinkért és csielekedeteinkért! Kérdem, hogy — ha valóban objektive és igazságosan akarunk ítélni — mennyiben okolható és okolható-e egyáltalában a kormány azokért a bizonyos szociális bajokért, melyeket •— sajnos — lépten-nyomon tapasztalunk s amelyek valóságos lidércnyomásként nehezednek politikai és társadalmi életünkre 1 ?! Hisz ezek a bajok és visszásságok ott gyökeredznek már a régi, mindenkori békekormányok, illetőleg az egész magyar társadalom mentalitásában .egy félévszázadíos, mindvégig helytelenül, helyes érzék és intenciók, korszerű tervek és törekvések nélkül vezetett politikában, amelyért egy olyan kormányt felelősségre vonni, mely még e mellett a forradalmak romjaiból volt kénytelen épiteni és Trianon átkait is kénytelen viselni, a legnagyobb igazságtalanságok, a leglelkiismeretlenebb eljárások közé tartoznék. (Upy van! a .jobboldalon.) Elsősorban a mindenkori békekormányok felelősek ezekért a mai állapotokért! Felelős egy Tisza Kálmán ép ugy, mint egy Vázsonyi volt igazságügy minister, stb., akik nem törekedtek arra, hogy kellő szociálpolitikát folytassanak és hogy kellő szociális érzéket vigyenek — s ha kell, erőszakoljanak — bele a: kapitalisták, plutokraták és oligarchák mentalitásába és egész közéletünkbe! Kérdezem azt, hogy egy ilyen, krónikus szervi bajban szenvedő társadalomban — mely társadalom még hozzá olyan megrázkódtatásokon ment keresztül és nem tud és nem is akar okulni a multakból — lehet-e néhány embernek, annak a kormánynak egyáltalában mélyreható szociális problémákat, pláne marói-holnapra megoldani, lehet-e egyáltalában holmi demokratikus alapokon nyugvó rendszert létesiteniel Egy olyan társadalomban, melynek ép a legtehetősebb részéből hiányzik még ma is a humanizmus, az áldozatkészség, az u. n. »Leben lassen« elve, mely vakon halad előre azon az utón, amelyen haladva, egyszer már elért az örvény széléig! Egy olyan társadalomban, amelyben az embereket oly ritkán mérlegelték igazi fajsúlyuk és valódi értékük szerint s amelyben tehetségtelen és értéktelen elemek oly könnyen emelkedtek fel akár a legmagasabb közéleti poziciókig, csak azért, mert a vagyonos, vagy kiváltságos osztályhoz tartoztak s akik minden más halandótól égig nyúló válaszfalakkal zárták el magukat! Ami a humanizmust és áldozatkészséget — jövő boldogulásunk ezen két »conditio sine qua non«-ját — illeti, arról, ismétlem, legjobb nem beszélni! Élénk emlékezetében él még mindenkinek az a kétségbeesett ellenállás, amelyet ép az imént vázolt mentalitásból, ép ebből az atavisztikus érzéknélküliségből kifolyólag tanúsítottak az érdekeltségek pl. a földreform és házhelyrendezés törvényének megalkotása és végrehajtása körül, avagy amelyet az érdekeltek tanúsítottak a magánalkalmazottak nyugdíj valorizációjának kérdésében és amely ellenállással találkozik pénzügyi és bármelyik más kormányzatunk mindanyiszor, valahányszor 31*