Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-533
204 A nemzetgyűlés 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, hedden. képviselő urat, méltóztassék tényekre és nem pletykákra keresni tanút. (Állandó zaj.) Elnök: Csendet kérek! Rakovszky Iván belügyminister:... s akkor más eredményre fog jutni a képviselő ur, mintha szóbeszédekből következtet. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mondjon le! Bíróság* elél) Elnök: Szólásra következik! Perlaki György jegyző: Alföldy Béla! (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Szabóky Jenő: Hazamennek a legények! — Derültség a jobboldalon. — B. Podmaniczky Endre: A tanácsadók! — Folytonos nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Alföldy Béla: T. Nemzetgyűlés! Az előttünk fekvő első pengőköltségvetést készséggel fogadom el. S habár kénytelen leszek a kormány eddigi szociálpolitikai irányát kritika, — természetesen objektiv kritika — tárgyává tenni, mégis hangsúlyozom ezúttal is azt, hogy a kormány iránt — miként eddig is — őszinte bizalommal viseltetem. (Éljenzés a jobboldalon. — Mozgás és derültség a szélsőbaloldalon.) mert azt tartom, hogy egészben véve csakis az általa követett szempontok garantálhatták az ország számára mindezideig azt a — senki által kétségbe nem vonható — határozott konszolidációt, amelyet a fojtogató trianoni határokon belül, emberi munkával elérni egyáltalán lehetséges volt. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon, — Sütő József: Amely megszülte ezt a nagy nyomorúságot!) A kormány — igen bölcsen és helyesen — perhorreszkálta mindezideig a lelkiismeretlen puccskisérleteknek és könnyelmű »va banque«játékoknak még a gondolatát is, és ezért szilárd meggyőződésem az, hogy mindazok a vádak, amelyeket itt Pallavicini képviselő ur a kormánnyal szemben felhozott, csakis téves információkból eredő alaptalan vádak lehetnek! (Egy hang a jobboldalon: Gonoszindulatu vádak!) A kormány tudott mindig számolni azzal a súlyos függő viszonnyal, amelyben ez a letiport ós megcsonkitott ország egy győztes fél világgal szemben van, és mindezek mellett is megragadott mindenkor minden alkalmat arra, hogy — a külső és belső gátló befolyások és folytonos gáncsoskodások dacára, annyira súlyos nemzetközi helyzetünkben is —: politikai és gazdasági előnyöket biztositson az ország számára. T. Nemzetgyűlés! Azzal az emberfeletti erőfeszítéssel és hazafias munkával szemben, amelyet a kormány évek hosszú során át végzett, lehetetlen más álláspontra, mint a legőszintébb elismerés álláspontjára helyezkednem, (Ugy van! a jobboldalon.) lehetetlen egvszerüen azért, mert tiltaná ezt lelkiismeretem és igazságérzetem. Lehetetlen más álláspontra belyezkednem, bármily kényelmes, könnyű és hálás feladat lenne manapság az én számomra is a — mindenáron való ellenzékieskedés. Amikor mi itt ezen az oldalon teljes perlékben és nyiltan helyeseltük az u.n. »bevárás« politikáját s amikor magam is tapsoltarn a kormánynak a külföldi kölcsön megszerzése körül elért sikeréhez, mely siker tudvalevőié °' eliminálta a jóvátétel átkos kérdése körüli nyomasztó bizonytalanságot és pénzünk stabilizálásán keresztül biztosította államháztartásunk egyensúlyát, akkor akadtak egyesek a túloldalion, akik az előbb vázolt politika támogatásában direkt »defaitizmust« láttak, mondván, hogy tulajdonképen semmi szükségünk sem volt a külföldi kölcsönre, hogy felesleges volt a »reparáció« kérdésének rendezése stb., mert mindezek azt a függő viszonyt, amelyben mi az ententeval szemben vagyunk, csak intenzivebbé tették és amúgy is csekély mozgási szabadságunkat még jobban korlátozzák. Ami az u. n. függő viszonyt illeti, errenézve szerény véleményem az, hogy a külföldi kölcsön nélkül az a bizonyos függő viszonyunk sokkal intenzivebb, de egyúttal jóval kellemetlenebb az u. n. kontroll pedig mindenesetre jóval erőszakosabb lett volna. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Különben nyiltan hangoztatom azt, hogy inkább függök én egy Nagy-Britanniától, mint egy tucat hitvány és önző zürichi börzespekulánstól, akik valutánkat akkor és oly mértékben züllesztették le, amikor s mily mértékben nekik éppen tetszett. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon,) Ismerve a magyar nép temperamentumát s mai mentalitását, mondanom sem kell, hogy a mi társadalmunk a koronának olyan fokú leromlását, aminőt pl. a német márkának kellett átélnie, semmiesetre sem birta volna ki: a lehető legsúlyosabb megrázkódtatások, a lehető legvégzetesebb, soha többé ki nem heverhető bajok és következmények nélkül. Én pedig, a magam részéről, soha, senki kedvéért ilyen konzekvenciákkal járó experimentumok támogatá S cl Fel kapható nem leszek 1 . Aki csak kissé is elfogulatlanul és objektive tud itélni, annak be kell látnia azt, hogy abban a helyzetben, aminőben ez, az ellenséges gyiirü áltat körülvett, teljesen védtelenül álló bármely pillanatban könnyen eltiporható csonka, ország annakidején volt, holmi kockázatos vállalkozásoknak helyök nem volt, mert kimenetelökre nézve — józan ésszel — csak a lehető legrosszabb prognózist lehetett r felállítani. Nagy különbség van az óvatosság és józanság által sugalmazott u. n. »beváró« politika és másrészt a kislelkűség és megalkuvás által sugalmazott u. n. »defaitizmus« közt. Utóbbit elitélem, az előbbit követem mindaddig, amig a körülmények más, talán agresszivebb lépésre nem kényszerítenek, ami — nagyon lehetséges, hogy esetleg már nem is lesz a nagyon távol jövő zenéje. Én csak az eddigi politikáról beszéltem, nem az ezután követendőről. Azt azonban leszögezem, hogy — mint egy, a megszállás idején rendkívül sokat szenvedett határszéli kerületnek képviselője, sohasem leszek hajlandó egyes, itt a fővárosban teljes biztonságban, a kritikus, exponált helyektől távol élő, holmi politikai hazardőrök könnyelmű elgondolásáért és önző kisded játékáért a határszéli lakosság bőrét vásárra vinni ami egy ízben csaknem bekövetkezett, ama — teljesen időszerűtlen és szerencsétlen — királypuecs idején, amikor hajszálon függött, hogy az az egyszer már kirabolt és megkínzott határszéli lakosság nem kapta nyakába újból a legszörnyűbb szerb komitácsi-uralmat, még pedig bővített kiadásban. T. Nemzetgyűlés ! Amikor r én ez alkalommal is a legnagyobb elismeréssel adózom a kormánynak a konszolidáció terén eddig elért, kétségtelenül nagy sikereiért és kézzelfogható eredményeiért, mely kormány úgyszólván a semmiből volt kénytelen ezeket a mai, konszolidált viszonyokat megteremteni, ugyanakkor kénytelen vagyok egy bizonyos, még pedig alapos aggodalmamnak kifejezést adni, mely azért él bennem, mert én ezt az emberfeletti erőfeszítéssel megalkotott müvet — őszintén
