Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-525

A nemzetgyűlés 525. ülése 1926. # Irányi Dániel felszólalását — és nagyon érdekes lesz ennek tükrében azután a mai helyzetet, mint analógiát nézni — igy folytatta (olvassa) : »Én most néhány szót intézek az igazságügy minister úrhoz.« — Az igazságügyminister pedig nem kisebb ember volt, mint Horváth Boldizsár. — »Ő olyan melegen és olyan fényesen dicsérte a 48-iki törvényhozást, hogy már köszönetet valék neki mondandó, és elhalt ajkamon a szó, amidőn meggondolám, hogy a 48"iki törvények diesőitője ugyanaz az igazságügyminister, aki a 48-iki törvények egyik leghívebb, legjelesebb, legtisztább jellemű bajnokát, elődömet törvénytelen itélet következtében halálra kínozta.« Ezért a kijelentéséért Irányi Dániel — hiába üvöltött a többség — az elnöktől nem kapott egyebet, mint rendreutasitást... ( Mozgás a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Ruppert Rezső : ... és amikor Horváth Boldizsár felállott és szót kért, berekesztette az ülést, úgyhogy a ministernek nem volt alkalma arra, hogy erre az igen súlyos invektivára azon az ülésen válaszoljon. Az elnököt, ugy látszik, szintén meghatotta a hónapforduló, mert Böszörményi László is az egyik hónap 24-én halt meg és ez az ülés is pár hónap múlva 24-ére esett ; talán nem tudott szigorú lenni a szomorú emlék hatása alatt ő sem. De másnap azután felállott Horváth Boldizsár és elégtételt kért Irányi Dániel sértéséért. De nemcsak elégtételt kért, — és ez a fontos — hanem alkalmat is kért Horváth Boldizsár, hogy igazolja magát Irányi Dániel vádjával szemben. Abban mutatkozik meg az idők különbsége, amit ekkor mondott Horváth Boldizsár, aki vitatta, hogy neki alkalmat kell kapnia arra, hogy elégtételt kapjon és igazolhassa magát, mert úgymond (olvassa) ; »Az ország és a Ház méltósága követeli, hogy egy pillanatig se foglalhasson akár a vörös székben, akár a képviselői padokon helyet olyan férfiú, aki a közvélemény előtt gyilkosnak van bélyegezve.« íme Horváth Boldizsár érzékenysége, korrekt felfogása, fair play-je. (Horváth Zoltán : Tempora mutantur !) Róla mindenkitudta ebben az országban, — amint később ugyanezen az ülésen Deák Ferenc beszédében is kifejezésre jutott — hogy ő nem gyilkolta meg Böszörményit, sőt róla mindenki tudta, hogy amikor Böszörményi Lászlót a szolgalelkü aljas biróság a Kossuth-levéi közzétételéért egyévi fogságra itélte, mindent elkövetett, üzeneteket küldött Böszörményinek, hogy hajlandó neki saivus conduetust adni, hogy külföldre gyógyfürdőre mehessen, ahol gyógyittassa magát, amikor meghallotta, hogy beteg volt. Horváth r Boldizsárt illetőleg tehát tisztában volt a közvélemény, nem rótta terhére azt a gonoszságot, amelyet a szolgalelkü biróság elkövetett ezzel a nagy magyarral szemben, mégis Horváth Boldizsár, aki tisztán érezhette magát, odaállott a képviselőház elé és azt mondotta, hogy amig nem tisztázom magamat, nem foglalhatok helyet a vörös székben vagy a képviselői padokban, mert nem lehetséges, hogy ezekben a padokban vagy ebben a vörös székben helyet foglaljak, amig ott állok a nemzet eJőtt gyilkosnak bélyegezve. (Horváth Zoltán : Tempora mutantur !) Méltóztatik látni, milyen érzékenység az alkotmányos szempontok iránt és a nemzettel szemben — mert ő ezt a nemzet becsülete szempontjából tartotta szükségesnek — nyilatkozott meg ebben a beszédben. Ezzel szemben, noha tagadhatatlan, hogy Horváth Boldizsár jogosan érzékenykedhetett, és noha lelki érzékenységének és a nemzettel szemben való lovagias gavallér, finom felfogásának is kifejezést adott, még Horváth Boldizsár se kapott évi március hó 24-én, szerdán. 13 pardont, még Horváth Boldizsár lábai elé se siettek, hogy a mentelmi jogot megsértsék, hogy a mentelmi jogot az ő lábai elé áldozatul odavessék. Pedig Horváth Boldizsár talán pár fejjel mégis magasabb volt, mint ezek az urak, akikről ma szó van. Még Horváth Boldizsárral szemben is szükségesnek tartották a mentelmi jog megvédését. Akadtak ugyanabban az időben is képviselők, Rubinek István és mások, akik megpróbáltak a kormány álláspontjára helyezkedni, próbálták szállítani a törvényhozás szabadságot védő mentelmi jogot. Felállott Gajzágó Salamon — de sok Gajzágó Salamon van most is — (Derültség balfelől.) ós a következő inditvány tette : »Mondja ki a Ház, hogy az immunitási bizottság utasittatik^ hogy jelen esetben adandó elégtétel módjára nézve véleményt adjon, amely hasonló esetekben a jövőben követendő szabályozásra is kiterjedjen.« Mi történt erre ? Jobbnál-jobbak állottak fel a képviselőházban és tiltakoztak ez ellen az inditvány ellen. Felállott Vukovich Sebő, vázolta az 1848-as pozsonyi országgyűlés álláspontját s azt mondotta % az országgyűlés mindig legszentebb joga gyanánt vallotta azt az elvet, amely szerint bármit jelent is ki valamely követ valamely ülésben, az ülés feloszlatása után az ő kijelentéséről szó nem eshetik, és tanuként hivatkozott a pozsonyi országgyűlés tagjaira, hogy ugy-e, akkor ez igy volt, ezt igy tudjuk mi, akik a pozsonyi országgyűlés tagjai voltunk. Pedig a pozsonyi országgyűlés még nem annak az alkotmányosságnak jegyében ülésezett, amely alkotmányosságot mi 1848-cal elértünk és 1867-tel folytatni véltünk, mert mindez az 1848' előtti pozsonyi országgyűlésekre vonatkozott. A Gajzágó-féle javaslattal szemben, amely pedig nem volt valami túlságos szigorú támadás, nem volt egészen sötétszándéku támadás a mentelmi jog ellen, mint ahogy azt ma látjuk, még ezzel a szelíd indítvánnyal szemben is s bocsánatot is kérek Gajzágó Salamon szellemétől, hogy a maiakat vele összehasonlitottam, mert bár támadott a mentelmi jog ellen, de nem olyan sötéten, mint ezt mai utódai teszik — felállott Tisza Kálmán és ezt a kijelentést tette Gajzágó indítványával szemben (olvassa): »Olyan szomorú ez az inditvány, amelyet vajha ne kellett volna megérnem, hogy itt ilyen inditvány tétessék.« Tisza Kálmán ezt felelte erre a szerény javaslatra, amelyben csak arról volt szó, hogy az immunitási bizottság kezdjen tárgyalni egy képviselő ellen és kezdjen megtorlási módot keresni a jelen esetben és a jövőben is szemben a képviselővel r azért, mert a képviselőházban ilyen megjegyzést tett, amilyent tett Iránja Dániel, aki azt mondotta, hogy halálra kínoztatták Böszörményi Lászlót az elitéltetéssel. Simonyi Ernő — néhány fejjel megint nagyobb azoknál, akik ma a maguk érdekében a mentelmi jogot szét akarják tépni, — ezzel az indítvánnyal szemben röviden azt az álláspontot foglalta el, hogy azt még csak kinyomatni, tárgyalni, felvenni^ sem lehet, mert hiszen_ ez az inditvány a Ház létének lényegét támadja meg, a szólásszabadságot, ami nélkül parlament nem létezik, ami nélkül nem vagyunk, vagy ha nem vagyunk, hiába vagyunk. De felszólalt ennek az indítványnak kapcsán Deák Ferenc is (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Deák Ferenc szintén azokhoz csatlakozott, akik azt mondották, hogy a mentelmi bizottságot nem kell kiküldeni. Csak azt hibáztatta Deák Ferenc, hogy Irányi Dániel azt, amit mondott, nem vád alakjában terjesztette elő. Azt fejtegette Deák Ferenc, hogy amikor Irányi Dániel azt mondotta Horváth Boldizsárra, hogy halálát okozta Böször-