Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

178 A nemzetgyűlés 532. ülése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. ságot, tudatában vannak a nagy szenvedésnek, amelyben a munkanélküliek vannak (Pikler Emil: Bacher hitelezői részére volt 200 milliárd!) és legalább annyira sietnek a munkanélküliek segítségére, amennyire ez módjukban áll. De a magyar kormány, a nemzetgyűlés már jó néhányszor is tanúbizonyságot tett, hogy nemcsak segíteni nem akar a munkanélkülieken, hanem még hallani sem akarja a munkanélküliek nyomorúságáról szóló beszédeket. Én nem fenyegetődzöm, de olyan dolgokat vetek előre, amelyeket jó lesz megszívlelni. (Pikler Emil: Bizony! A legfőbb ideje volna!) Én ugy látom, hogy a munkanélküliek kétségbeesése végső fokon áll. Nem tudom megállapítani, hogy ez milyen formában fog kirobbanni, de figyelmeztetni kívánom a nemzetgyűlést, hogy az utolsó órában vagyunk, és az utolsó órában gondolják meg magukat, hogy ezt a kérdést olyan mostohán tovább kezelni nem lehet, itt legsürgősebben, a legrövidebben kell intézkedéseket tenni. Mert az egyáltalán nem megnyugtató, hogy a kormánynak milyen beruházási Programm ja van, mert köztudomású, hogy a kormány, a városok, a községek és a magángazdasági élet beruházó programmjából következőleg a munkanélküliség csak fokozatosan, lassú lépésekben fejlődhetik vissza, addig még rendkivül sokat kell a munkanélkülieknek szenvedniök, és nekem az a meggyőződésem, hogy vannak egyes iparágak, amelyekben még évek hosszú sora után sem lehet a munkanélküliséget egészen megszüntetni. Ezért azzal a gondolattal is kell foglalkoznia épen a törvényhozásnak, hogy miként lehet az úgyszólván állandóan foglalkozás nélkül maradt embereket átszervezni, átcsoportosítani, más foglalkozási lehetőséghez juttatni, mert ismétlem, vannak egyes iparágak, amelyek épen túlnagy voltuknál fogva sohasem tudják azt a létszámot foglalkoztatni, amely létszám most van. Egy jó reménység lehet csak az, hogy az ország határai nem maradhatnak mindig igy, azzal azonban a munkanélküliekéi áltatni nem lehet, hogy majd visszanyerjük az ország rági határait és akkor megint lesz munkaalkalom bőven, akikor terjeszkedhetnek az iparágak, az ország szükségletei nagyobbakká fognak válni és ennek folytán mindenki megkapja a maga foglalkoztatási lehetőségét. Ez nagyon messzemenő feltevés, én egyáltalában nem tudom és valószínűleg nagyon sokan nem tudják, hogy ez megvalósul-e. (Éhn Kálmán: De reméljük, hogy megvalósul!) Mondtam, hogv ez reménységünk. (Éhn Kálmán: Mentől hamarább! — Pikler Emil: Igen, de addig is élni kell ! — Éhn Kálmán: Helyes, die erről lemondani nem lehet! — Pikler Emil: Azt nem mondta! Idő kell hozzá mindenesetre!) Reménységből megélni nem lehet. Ha azok a határok, amelyek most vannak, még csak annyi ideig maradnak is igy, mint mióta fenuállanak, a munkanélküliek közül nagyon sokan el fognak pusztulni. Ezzel kapcsolatban ismét a fajvédelemre hivatkozom. Méltóztassanak átgondolni, hogy azok a munkanélküliek, akik most már két év óta, másfél év óta, de legalább egy év óta munka nélkül vannak, hogyan bírják családjukat felnevelni, mit csinálnak ott a gyermekek, a kicsiny, apró gyermekek, és különösen mi történik akkor, ha ilyen munkanélkülisélg közben köszönt be a csalátdszaporodás, amelynek törvényt szabni nem lehet s amelyet nem lehet megállítani azzal, hogy most munkanélküliség van. Méltóztassanak elképzelni, hogy az ilyen körülmények között megszületett gyermekekre milyen élet vár, hogy azoknak milyen testi lesatnyulásban lesz részük. Ha tehát igazi fajvédőimet akarnak, akkor gondoljanak azokra a szerencsétlen gyermekekre, akikből a jövő nemzedék lesz, akikre .tulajdonképen ennek az országnak még nagyon nagy szükség lesz, De ha figyelmen kivül marad mindaz, amire itt a nemzetgyűlés igen t. tagjait figyelmeztettem, akkor ennek káros következményei elmaradni nem fognak, és késő lesz majd megbánni azt a meggondolatlanságot, amelyet a nemzetgyűlés a jelen időkben elkövetett. A kormánynak a munkanélküliség idején védelmet kell nyújtani a munkásoknak az ellen, hogy a munkáltatók ezekben a kinos időkben ne zsákmányolják ki őket mértéktelenül és ha a védelmet nem is abban nyújtja, hogy törvényt hoz arról, hogy milyen munkabéreket, milyen minimumbéreket kell legalább is fizetni, — ilyesmit még fel sem merek- tételezni, mert a nemzetgyűlés jelenlegi összetétele szerintem olyan, amely összetételben ilyenről beszélni sem lehet — annyit azonban joggal el lehet várni a kormánytól, hogy ezekben a súlyos időkben legalább jó példával járjon elől és saját üzemeiben ne törekedjék olyan ténykedéseik kifejtésére, amelyek példát, utat mutatnak a magánmunkáltatóknak arra, hogyan és miképen kell a munkásokat kétségbeejtő helyzetükben kizsákmányolni. A jelenlegi gazdasági katasztrófához tartozik a vámpolitika kérdése és a kereskedelmi szerződések kérdése is. Ajkkor, amikor a vámtarifáról szóló törvényjavaslat előkészületei folytak, én bizonyos mértékig örvendezve állapítottam meg, hogy ime, a nemzetgyűlés tagjai közül igen sokan helyesen fogják fel Magyarország jelenlegi helyzetét és nagy ügyszeretettel vesznek részt az előkészítő akcióban. Magam is megjelentem itt-ott azokkal a csoportokkal, amelyek a helyszínen akartak meggyőződést szerezni arról, hogy Magyarország ipara milyen helyzetben van, mennyire fejlett, mennyire szorul vámvédelemre és hol, milyen mértékű vámvédelemben kell részesíteni. Ügy gondoltam, hogy itt ki fog alakulni a vámtarifa megalkotásával egy olyan iparvédelem, amelyre ennek az országnak szüksége van. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az utolsó tiz év alatt 1913-tól 1923-ig Magyarország iparilag rendkivül sokat fejlődött. Több százra rug az újonnan alakított ipartelepek száma és sok ezer az iparban alkamazott munkáslétszámnövekedés. Ez a fejlődés tehát azt mutatta, hogy igenis, Magyarország ipara megérdemli a segítséget, a támogatást és védelmet, mert tanújelét adta rátermettségének, s bebizonyította az ország előtt, hogy igenis, iparilag megfelelőt tud produkálni, tud olyan termékeket előállítani, amelyek a külföldön készülnek. Alig-alig van már olyan iparcikk, amelyet belföldön, Magyarország területén elő nem tudnának állitani. Vannak egyes iparcikkek, amelyeket nem lehet olyan szériában gyártani, mint tegyük fel az automobil, azonkivül az irógép, a számológép, a bicikli, a varrógép s ehhez hasonló iparcikkek, amelyeket nem azért nem csinálunk idehaza, mintha nem tudnánk, hiszen bicikli, varrógép is készült már Magyarországon, automobil is készült és készül is, azonban, hogy miért nem bir olyan erőre kapni az ilyen irányú termelés, mint más államokban, ennek magyarázata abban rejlik, hogy ezeket a cikkeket nagy szériákban kell gyártani, mert csak nagy szériákban