Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

A nemzetgyűlés 532. ülése 19, való gyártás teszi versenyképessé ezeket az iparágakat. Miután pedig Magyarország belső fogyasztása nem olyan nagy, amely a nagy szériában gyártásra való berendezkedést lehe­tővé tenné, ezek az iparágak nem tudtak ki­fejlődni. De ezektől eltekintve, nagy általá­nosságban azt lehet mondani, hogy Magyar­ország- ipara olyan örvendetes fejlődésen ment keresztül, amelyet nem lehet egyszerűen elintézni azzal, hogy nines meg a természetes termelési előfeltétel s mintán Magyarország agrárállam és az agrártermelésnek vannak meg a termelési előfeltételei, ez okból az ipari termelést el kell hanyagolni és esak a mező­gazdasági termelést kell istápolni. Ismétlem, ilyen körülmények közé jutott a magyar ipar és én örvendeztem, hogy az ilyen körülmények közé jutott magyar ipart milyen szeretettel veszi körül a nemzetgyűlés számos tagja, és ebből a szeretetteljes körülragongásból azt re­méltem, hogy a vámtarifa megalkotásával olyan védelemben fog részesülni a magyar ipar, amilyent megérdemel. Mi a vámpolitika kérdésénél igen nehéz helyzetben vagyunk, mert nekünk szocialisták­nak tulaj donképen a szabadkereskedelem az álláspontunk. (Kálmán István: Ez megszűnt már! Nemzeti szocialistáknak kell lenni! Hogy mit jelentenek a magyar határok, azt láthat­ták!) Kérem, erről fogok majd beszélni. (Esz­tergályos János: Bizza csak ránk! Mi jobban tudjuk, hogy miknek kell lennünk! — Kálmán István:^ Azt ugy is tudjuk, hogy maga min­denkinél okosabb! — Elnök csenget.) Ezek alapján csak elvileg állhatunk ezen az állás­ponton, mert nagyon jól tudjuk, hogy gyakor­latilag Magyarországon a szabad kereskede­lem ez idő szerint nem valósitható meg. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Kabók Lajos: Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a magas vámok lentartásával nem moz­dítjuk elő az olcsóbbodást, épen azért, aki visz­szaemlékezik hogy a vámpolitika kérdé­sénél, a vámtarifatörvényi avaslat tárgyalásá­nál milyen álláspontra helyezkedtünk, tapasz­talhatta, hogy mi nem akartuk a szabadkeres­kedelmet, de viszont azt mondottuk, hogy olyan védelmet kapjon az ipar, amilyen védel­met feltétlenül megérdemel, amilyen védelemre feltétlenül szüksége van, de ott, ahol nincs szükség a védelemre, ott, ahol az ipar kellően versenyképes, természetesen a vámok megfelelő mérséklésébe is belemegyünk. Azt láttuk azon­ban a magyar kormány vámpolitikájánál, hogy tulaj donképen az ipar rovására nagy kedvez­ményeket adtak a magyar mezőgazdaság elő­nyére és itt is a nagybirtok kapta az előnyö­ket, mert a vámpolitikánál az jutott kifeje­zésre, hogy mindazokat a mezőgazdasági ter­ményeket, — legyen az gabona, élőállat, vagy más egyéb — amelyek feleslegesek ebben az országban, ki lehessen innen juttatni. S jól­lehet a külkereskedelem szempontjából ez is fontos, azonban hibáztatnom kell ezt a vám­politikát akkor, amikor azt lehet belőle meg­állapítani, hogy a mezőgazdák kapták a ked­vezményeket az ipar rovására. (Förster Elek: Nem tapasztaljuk!) Önöknek, ugy látszik, ke­vés, amit kaptak és ennél is többet akarnak kapni. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Ennek a vámpolitikának következménye volt egyrészt az, hogy a nagy­arányú hallatlan drágaság visszafejlődni nem akart. A drágaság visszafejlődése ugyanis tu­lajdonképen a föld terményeinek árától függ, nem pedig — r amint helytelenül a magyar ipari munkáltatók mondják — a munkabérek­'. évi április hó 19-én, hétfőn. 179 tői. Elsősorban a föld terményei, tehát a búza árának kell olyan nivóra jutnia, amely azután magával hozza a többi közszükségleti cikk árának visszafejlődését is. (Forster Elek: A mezőgazdasági árak miért csökkennek és az ipari árak! miért emelkednek 1 — Esztergályos János: Mert emelkedik a búza ára! — Forster Elek: Szépen emelkedik! — Esztergályos Já­nos: Tegnapelőtt is hétezer koronával emel­kedett!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kabók Lajos: Ezt a vitát legjobb lesz, ha az urak! egymás között intézik el, ha a mező­gazdák elintézik az ipar embereivel és nem tesznek itt nekünk szemrehányást, hogy miért nem csökken az iparcikkek ára, mert az ipar­cikkek árát nem mi szabályozzuk (Forster Elek: Hát a gabona, a mezőgazdasági termé­nyek árát mi szabályozzuk? Mi egyáltalában nem vagyunk képesek semmit sem szabá­lyozni, az a baj! — Propper Sándor: Szép be­ismerés!) Meddő vita volna erről beszélni, mert nagyon jól tudom, hogy egyes emberek nem szabályozzák az árakat, — mint ahogy én nem szabályozom ugy bizonyára az igen t. képviselő ur sem szabályozza — de minden érdekeltségnek meg van a maga tömörülése, — ott van a mezőgazdasági tömörülés az ipari tömörülés, ott van a kereskedelmi érdekeltsé­gek tömörülése — amely tömörülésekben és egyesülésekben, a különféle kartelekben és trösztökben állapítják meg ugy a mezőgazda­sági termények, mint az ipari termeivények és cikkek árát. Azt akartam ezzel a fejtegetésemmel ki­domborítani, hogy a vámpolitikánál tulajdon­képen kedvezményeket adtak az agráriusok részére, ezzel azonban nem tették lehetővé az elsőrendű életszükséglet! cikkek árának csök­kenését, mert mindaz, ami árcsökkenést idéz­het elő, vagyis a fölösleg, kikerülhet az ország­ból. Hogy most az urak nem tudják kivinni talán a bort, (Förster Elek: Az állatot sem tud­juk kivinni!) hogy a borkivitel most alább­szállott ez végeredményben nem cáfolja, meg azt a vámpolitikát, amelyet a magyar kormány megalapozott. Mert a vámpolitikánál tulajdon­képen azt alapozták meg, amit mondottam, hogy a mezőgazdasági termeivények kellő vé­delme megtörtént olyan módon, hogy az ipar rovására engedményeket adtak, hogy a mező­gazdasági termeivényeket külföldre lehessen juttatni, viszont magas vámok állják útját a mezőgazdasági termeivények behozatalának s igy azután a gazdák biztosítva vannak az el­len, hogy áringadozás nem áll elő; amint a je­lek is fényesen igazolják, elég szépen tartja is magát a búza, a hus (Kálmán István: Ol­csóbb a marhahús most, mint a békében volt!) és e téren semminemű visszafejlődést nem lá­tunk. Ezzel szemben én nem védem az ipar em­bereit sem, mert nagyon jól tudom, hogy külö­nösen a nagyipari vállalkozók között számo­san vannak olyanok, akiknek ténykedései ép ugy kárhoztathatok, mint ahogy kárhoztatni lehet a nagybirtokosok bizonyos rétegének ténykedéseit. Én azonban azt a szempontot ve­szem figyelembe, amelyre nekem, mint a mun­kások képviselőjének figyelemmel kell lennem, hogy mit idézett elő ez a vámpolitika az ipari vagy a mezőgazdasági foglalkoztatás terén. Szerintem ipari visszafejlődést idézett elő. Nem céltalanul magyarázgattam az előbb, hogy Ma­gyarország ipara milyen szép fejlődésnek in­dult az utóbbi tiz év alatt. Célzatosan hoztam fel ezt az érvemet, azzal a gondolattal, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom