Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-530

A- nemzetgyűlés 530. ülése 1926. tudják vetni a gazdasági élet követeiéséta szociál­politikai követelésekkel. Ami a meghozott birői Ítéletek fentartása kér­dését illeti, ebben a kérdésben ugyanarra az állás­pontra helyezkedem, mint a pénzügyi bizottságban : teljesen szabadkezet kívánok e tekintetben a nemzet­gyűlésnek adni s a magam részéről majd akkor meg fogom indokolni álláspontomat, miért ragasz­kodom ahhoz, hogy megváltoztathatók legyenek. Szabad elhatározására bizom a nemzetgyűlésnek, hogy mely álláspont mellett döntsön. Ezekben vázoltam a magam álláspontját a tör­vényjavaslatot illetőleg. Nyugodt lélekkel merem állítani, hogy a kormány a kérdés megoldásában elment a legszélsőbb határig. A magunk részéről többszörösen meghallgattuk az összes véleményeket és szamot vetettünk ugy a gazdasági élettel, mint az alkalmazottak jogo^ igényeivel. Nekem meg­győződésem az, hogy ez a törvény olyan, amely r,z adott viszonyok között teljesen számol a szociál­politikai követelményekkel, sőt merem állítani, hogy talán sok tekintetben túlmegy ezeken. Ha nézem az alkalmazottak követeléseit s eltekintek az elvi állásponttői, azt merem állítani, hogy azok majd­nem 80 percentre teljesültek. Én csak örülök, hogy sikerült ezeket teljesíteni Meg vagyok győződve, hogy ha az összes igen t. képviselő urak épugy, mint azok a képviselő urak, akik résztvettek ennek a kérdésnek tárgyalásában, együtt ültek volna a két csoporttal, épen olyan tárg\ilagosan hozták volna meg a maguk Ítéletét és épen ugy látnák, hogy a kormányt nemcsak hogy nem terheli mulasz­tás, hanem minden alkalmat megragadott ennek a kérdésnek igazságos és helyes elintézésére. Ennek és annak a felelősségérzetnek tudatában, amely speciáliter engem köt ebben a kérdésben — hiszen nekem külön kell mérlegelnem, hogy ne történjék valami olyasmi ezen az utón sem, ami a gazdasági elet nehézségeit fokozza — kénytelen vagyok ma­gamat leszögezni abban a tekintetben, hogy én lér^egbeli módosításokra azokon kivül, amik már megállapodásszerüen létrejöttek, nem vagyok haj­landó. (Szilágyi Lajos : Megállapodás nem volt ! A kifejezés nem helyes !) Nem fogok ráolvasni igen t. képviselőtársamra, de nagyon meg volt elégedve igen t. képviselőtársam is az elért eredménnyel. (Szilágyi Lajos : Ugy van, sok részletben !) A képviselő urnák azért teljesen szabad keze lesz a bírálatban, s nekem csak a magam állás­pontját kell leszögeznem, mert szükséges, hogy ebben a kérdésben nyugalom jöjjön létre és kell, hogy a vállalatok is tudják, miről van szó, mert ezen az alapon már én sem látok semmi okot sem arra, hogj^ mérlegeiket össze ne állítsák, mert ezeknek közzétételére gazdasági és hitelpolitikai szempontból a legnagyobb szükségünk van. Kérem a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon j Elnök ; A különvélemény előadóját, Várnai Dániel képviselő urat illeti a szó. Várnai Dániel : T. Nemzetgyűlés î A javaslat pénzügyi tárgyalása során, már az általános vita elején benyújtottam a javaslat elvi felépítése ellen való különvéleményemet azzal a gondolattal, hogy a pénzügyi bizottsági általános vita módot fog nyújtani nekem annak eldöntésére, hogy ezt a különvéleményemet fentartsam-e vagy ne tartsam fenn. Mikor a részletes tárgyalás végére jutottunk, azt kellett látnom, hogy a javaslaton nem lényegbe­vágó, de semmiféle olyan módosítás sem történt, amely csak egy percenttel is enyhítette volna a javaslat szigorúságát. Én emiatt kénytelen voltam fentartani a javaslat ellen való különvéleményemet. Közben ankétek folytak egy napon keresztül az alkalmazottakkal és két napon keresztül a mun­káltató érdekképviseletek : a Tébe és a Gyosz, nemkülönben a munkaadók központja megbizottai­évi április hó 16-án, pénteken. 129 val. Ezeken az ankéteken az igen t. pénzügyminis­ter ur meghívása következtében résztvettem, hallot­tam, láttam, hogy mi történt ott és a kétnapos ankét következtében különösen abban a helyzetben vagyok, hogy még inkább ragaszkodjam különvéle­ményemhez, ahhoz a javaslathoz, amely abban fog­laltatik, sőt ezen túlmenőleg ma már azt az állás­pontot kezdem magaménak vallani, ma már azzal az állásponttal kezdek magam is megbarátkozni, hogy inkább semmiféle megoldása ne legyen a nyugdíjvalorizációs problémának, mint az ilyen megoldás. Méltóztassék akkor ezt a kérdést továbbra is a biróságra bizni, amely eddigi joggj^akorlatában már megmutatta, hogy tud emberien gondolkozni, hogy tudja humanitárius szempontokból mérlegelni az alkalmazottak ügyét és azokat a gazdasági érdekeket is, amelyekre a minister ur olyan nagy súlyt helyez, hogy ez a judikatura megnyugtató és kielégítő volt az alkalmazottakra, hogy maradjon meg ez, menjenek az alkalmazottak a bíróság elé, mert ez őket meg tudta védelmezni, őket a gyen­géket az erősebb az önző és kizsákmányoló pénz­intézetekkel szemben. (Herczegh Béla: No, csak­hogy elismerik a biróság erényeit ! — Egy hang a szélsőbaloldalon : Mi a minister ur erényeit nem ismerjük el! — Herczegh Béla: A biroságét is sokszor nem ! — Kétlily Anna : Nem magánjogi tekintetben !) Fenn kell tehát tartanom különvéle­ményemet és ennek indokolása során legyen szabad kitérnem elsősorban arra a kérdésre, amire még a t. pénzügyminister ur kielégítő választ nem adott még, hogy miért is kellett a valorizációs kérdések komplexumából éppen a njnigdíjvalorizációra vonat­kozó részt kiszakítani s törvényhozási szabályozás alá bocsátani ? Hiszen az egész komplexum kere­tében a valorizációs kérdéseknek igen fontos részei merültek fel, noha ezek nem oldattak meg. Itt volt az életbiztositási járadékok kérdése, a baleseti járadékok felértékelésének ügye, a gyámpénztári kezelésen alapuló pénztartozások kérdése, a hadi­kölcsönök, hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák ellátási díja felértékelésének ügye, valamennyi mind olyan fontos kérdés, hogy egy pillanatnyi halasztást sem tűrhetett volna. Különösen utalok a hadikölcsönök felértékelésének kérdésére noha tentartom azt a véleményemet, hogy az elsorolt kérdések közül valamennyi nagyon fontos, vala­mennyi megoldásra és a legmesszebbmenő felér­téklésre szorul. Azért utalok a hadikölcsönök ügyére, mert ezekben a papírokban nagyon sok kisexisztencia van érdekelve, a hadikölcsönökben sok kis exisztenciának keserves fillérei vannak bele­temetve. Árvák örökségét, nyugdíjalapok vagyonát vitték a hadikölcsönökbe és ezen a ponton válik fontossá és kiemelhetóvé a többivel szemben a hadikölcsönök ügye. Ezzel kapcsolatban kell rámutatnom arra, hogy a háború alatt, de a háború belejezését követően is évekig nagyon megkímélték a háborús vagyonokat. A háború alatt a konjunktúra hará­csolásaihoz nem nyúltak hozzá, az történt — amit elsősorban figyelembe kell vennünk, Exner volt pénzügyi államtitkár ur egy felolvasásából raga­dom ki ezt, — hogy Teleszky János volt háborús pénzügyministerünk nem igyekezett az adóbevé­teleket megfelelően fokozni, hanem az egész há­borút a hadikölcsönökből eredő áldozatokból vi­seltük, aminthogy teljesen megfelel a valóságnak, hogy akkor, amikor ilyen fontos megoldandó problémák állottak a pénzügyminister ur előtt s amikor fontosabb megoldandó feladatok is voltak, akkor a pénzügyminister ur kiszakítja a kom­plexumból a nyugdíjak ügyét és azt mondja, és azt mondatja, — mindazokkal, akikkel ezt mon­datni módjában van — hogy a kiszakításra azért van szükség, mert a részvénytársaságok arany-

Next

/
Oldalképek
Tartalom