Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-530

128 A nemzetgyűlés 530. ülése 1926. évi április hó 16-án, pénteken. azt a kérdést: vájjon a mi gazdasági helyzetünk olyan-e, hogy elbírja ezeket a terheket és nem nekünk kellene-a meggondolnunk, hogy gazdasági életünket túlontúl meg ne terheljük. (Malasits Géza : Bachert miért támogatták '? — Szomjas GusztáT : A Baeher-ügy nagyon csúnyán végződött ! — Zaj.) Rendkivüli elvi jelentőségű kérdés volt a minimum problémája. Az alkalmazottak a maguk részéről elvileg azt a követelést is támasztották, hogy a nyugdij mértéke fix számokban költessék meg és ne aranyszámokban azonban ezt a követelést nem tudtam magamévá tenni, mert ez teljesen a rendszer ellen volna. De különben is nem tudlak olyan érveket és indokokat felhozni, melyek mellett ezt a minimumot helyesen lehetett volna megállapítani. Hiszen volt olyan követelés is, hogy az egész kérdés ugy rendeztessék, amint az állam rendezte a nyugdíjasok kérdését. Azt hiszem ha a kormány erre határozta el magát akkor sem járt volna jól a nyugdíjasok nagy része ; annál is inkább nem, mert hiszen a rendszer más az egyik, mint a másik helyen. Az állam addig a határig mehet el, ameddig képes kiadásait bevételei utján fedezni és esetleg bevételeit fokozni. Ami a vállalatokat illeti, ott a határ meg van szabva, ott a vállalatok üzemi hitele adja a kritériumot, s ezen túlmenőleg megállapítani a mértéket nem lehet. De ha az államnál nézem is a nyugdíjasok kérdését, akkor is azt látom, hogy ott sincs semmiféle minimum, ott is nagyon változik a nyugdíj aszerint, hogy ki mennyi szolgálati időt töltött be és milyen fizetési osztályban volt. Ezeket a követeléseket tehát magunkévá tenni nem lehetett, ellenben igenis, téliesen jogosnak találtuk az alkalmazottaknak ama törekvését, ho.yy a minimum olyan arányszámban állapíttassák meg, amely legalább is nagy általánosságban, az esetek legnagyobb részében olyan nyugdíjhoz juttatja az illető alkalmazottakat, melyből exisztálni lehet. Méltóztatnak tudni, hogy az eredeti javaslatban ilyen minimum nem is volt benn, később azután változott a helyzet, de most nem fogom ezeket az etappokat újra elismételni, esak azt emelem ki, hogy az alkalmazottak azt a követelést is támasztották, hogy amennyiben megmarad ez az álláspont, akkor legalább 30%-ra emeltessék fel a minimum. A törvényjavaslat ebben az irányban módosulni is fog, 30% lesz a minimum, de a vállalatok részére fenn lesz tartva az a jog, hogy amenynyiben ez a minimum méltánytalanul megterhelné őket és teherbíró képességükön túlmenne, ugy épugy fordulhatnak ők is a biróság elé és követelhetik ennek az arányszámnak leszállítását, amenynyiben a megfelelő indok erre megvan. Nem volt akceptálható az alkalmazottak részéről az a követelés sem, hogy már most eleve állapitassék meg az, hogy a nyugdij évenként azonos arányszám szerint emelkedve 10 év múlva a 100 %-ot elérje. Az alkalmazottak e követeléséhez nagyobb indokolás nem szükséges,pszichológiai okokbólmeg érthető ez a követelés, de ki tudja megmondani, hogy 10 év alatt hogyan alakul a gazdasági helyzet és ki tudja megmondani, hogjr az a vállalat, amely most 10—20, vagy 30%-ban állapítja meg a minimumot, 10 év múlva kerül-e abba a helyzetbe, hogy 100°/o-os nyugdijat adhat '? Azt hiszem, nagyon messze mentünk ebben a tekintetben és tényleg honoráltuk az alkalmazottaknak ezirányu törekvését akkor, mikor már 5 év múlva megadtuk a revízió lehetőségét ama vállalatokkal szemben, amelyeknek helyzete megjavult, de ezt a helyzetű ket nem használták fel a nyugdíjasok igényeinek javítására. Különösen fokoztuk ennek az intézkedésnek erejét azzal, hogy azokat a vállalatokat, amelyek ebben a mostani legnehezebb gazdasági helyzetben legalább 50%-ban állapították meg a nyugdíjat, már most bizonyos mentesítés alá vettük, s így azt hiszem, hogy ezáltal ugy a pénz ügyi, mint a jogi biztonságot, de az alkalmazottak kívánságait is rendkívül messzemenőleg honoráltuk. Nagy aggodalom volt az alkalmazottak részéről abban az irányban is, hogy az 1914. év utáni nyugdíjazás esetén — tehát pi. a mai időkben nyugdíjazottak esetében is — az illető elveszítené azt a 12, vagy kevesebbi szolgálati időt, melyet nyugdíja kiszámításánál beszámítani vélt. A törvényjavaslat ebben a tekintetben tényleg félreértésekre adhat okot, s bár nem is intencionálta ezt a törekvést, ezt a szakaszt abban a formában fogjuk módosítani, hogy ez az időveszteség ne következzék be és ennek alapján az alkalmazottak eme jogos követelése tényleg érvényesül. (Szilágyi Lajos : Ezt a szöveget szeretném látni! Â szöveget előre sokszorosítani kellene !) Ezáltal mindazok az aggályok. amelyek ez irányban fejmerültek, tnlajdonképen tárgytalanokká váltak. (Élénk ellenmondások a bal oldalon. — Szilágyi Lajos : Nem tárgytalanok !) De igenis tárgytalanokká váltak, mert eme intézkedés révén ez a követelés, amely ez irányban az alkalmazottak részéről felállíttatott, teljesült. (Szilágyi Lajos: A lakbérek emelkedése miatt ez a követelés nem küszöbölhető ki. — Zaj.) Az alkalmazottak részéről követelés állíttatott fel az irányban is, hogy milyen arányszám szerepeljen megtámadás esetébén az igényjogosultak számára. Ebben a tekintetben épen az érdekeitekkel való megállapodás alapján változtattam meg az arányszámot, amint az a törvényjavaslatban is benne van, amely a minimális arányszámokat jelenti. Ujabban ismét követelések merültek fel, azt hiszem azonban, hogy a törvényjavaslat ugy oldja meg a kérdést, hogy ebből a szempontból erősebb kritika tárgyává tenni nem lehet. A törvényjavaslat visszaható erejét illetőleg az előadó ur rámutatott a helyzetre, s most nekem is le kell szegeznem, hogy osztozom ebben a felfogásban, mert elvben visszaható erőről szólni nem lehet, mert sajnos a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé. A legnehezebb kérdés volt még az u. n. bírósági eljárás problémája, amely körül sok támadás merült fel egyrészt azért, hogy a tárgyalások sok tekintetben zártak, másrészt azért, hogy az ítéletek nem indokoltatnak meg, (Rupert Rezső : Ez tiszta lehetetlenség! Micsoda Ítélkezés lesz ez? — Zaj.) végül pedig azért is, hogy azok esetleg nem maradnának érvényben. Ami a két első követelést illeti, nem vagyok azon a nézeten, amin az igen t. képviselőtársam, hogy ez lehetetlen dolog. Ha a külföldi példáknak utánanézünk, nagyon sok példát kapunk arra, hogy az Ítéleteket indokolni tulajdonképen nem szükséges. (Szilágyi Lajos: Csak bagatell-perekben !) Az ítéletek indokolására tényleg szükség van akkor, ha különösen a jogegyseg kívánja ezt meg, de ott, ahol egy biróság működik és amikor ez a legfelsőbb biróság tagjaiból verődik össze, sokkal messzebbmenő gazdaságpolitikai érdekek szólnak amellett, amelyek kívánatossá teszik a kérdésnek ilyen módon való rendezését. (Várnai Dániel : Ezt nem merik rábízni a Kúriára! — Zaj.) Mindenki megbízhat ebben a biróságban és megbízhat abban is, hogy azok a szakértők, akik be fognak vonatni a tárgyalásba, egyformán fogják ugy a vállalatok, mint az alkalmazottak érdekeit mérlegelni. E tekintetben csak azt a megnyugtató kijelentést teszem, hogy a szakértők megválasztásánál ugy az igazságügyminister ur, mint a szakminister urak figyelemmel lesznek arra, hogy olyanok választassanak meg szakértőkül, akik teljesen objektívek és akik teljesen össze