Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-528

ifc A nemzetgyűlés 528. ülése 1926. évi március hó 29-én, héifÖrí. tatni azokra a ministexekre is, akik titkos társaságok bizalmából kaptak tárcát, ( EMenmondások és zaj a jobboldalon.) és akkor újra azt fogjuk kérni, vizsgálja meg a többségi párt először ezt a kérdést ebben a részében és ha azt megvizsgálta, akkor majd leülünk a zöld asztalhoz, s akkor rendezze a továbbiakat és igyekezzék olyan rendszert életbeléptetni, amely a titkos társaságoknak és a kalandorpo'iitikának egyszeranrilndenkorra véget vet. (Horváth Zoltán: A lebeszélők titkos társaságát is felfedjük! — Zaj.) , A Pallavieini-ügy sem egyszerű mentelmi ügy, ez is elsősorban a kormány ügye. Ebben az ügyben tulajdonképen a kormány áll vád alatt, mert nem mer férfiasan szembeszállni a vádakkal, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Kujia P. András: Talán le kellene csukatni!) Kit? Az őrgrófot még nem csukták le, egyelőre csak cibálják, de ha majd ezt a javaslatot megszavazzák, lehet, hogy lecsukják. Pallavicini őrgróf nyilatkozata, melyet a nemzetgyűlés előtt tett, két részre oszlik. Az egyik rész a bűnügyre vonatkozik. Ebben a tekintetben ő tulajdonképen egyszerűen közvetett tanú és — amint Vázsonyi képviselőtársam ma is már hangsúlyozta — ebben a tekintetben kötelességének eleget is tett, a rendőrséget, illetőleg a nyomozó hatóságokat tájékoztatta az ő közvetett tudomásáról. Nyilatkozatának másik része, szigorúan véve, a kormány jogi felelősségével kapcsolatos. Pallavicini őrgróf ugyanis nem az emberről, Bethlen Istvánról, hanem Bethlen István gróf ministerelnökrol állitotta azt, hogy bűnt palástol, és állitotta azt is, hogy ezt a vádját hajlandó férfiasan bizonyítani. Most az a kérdés, hol történhetik meg ez a bizonyitás! Itt a parlament előtt nem történhetik meg, mert a parlament előtt kontradiktórius eljárásnak helye nem lehet. De nem történhetett meg a parlamenti vizsgálóbizottságban sem, inert — mint emiitettem — a vizsgálóbizottság a bizonyitás lehetőségét elzárta. Leghelyesebb formája volna e vádak bizonyításának a vád alá helyezés, egy vád alá helyezési inditvány benyújtása által. Méltóztassanak azonban megengedni — s azt hiszem, ebben a tekintetben a többség teljes mértékben igazat ad nekem — ezt a vád alá helyezési indítványt az igen t. többség nem szavazná meg. De a kormány sem kezdeményez ilyen eljárást, hogy esetleg önmaga a vád alá helyezését indítványozná ebből az ügyből kifolyólag. Sőt talán azt is úgy kell vennem, hogy egyes kis egységespárti lázadozásoknak ellenszeréül szolgál az a nyilatkozat is, amelyet Berki Gyula igen t. képviselőtársam az általános választásokat és a nemzetre apellálást illetőleg tett, amely tekintetben én az igen t. képviselőtársam álláspontját teljes mértékben helyeslem s ebben osztozom. (Horváth Zoltán: Házi gyógyszer!) Marad tehát a biróság. Amint tudjuk, őrgróf Pallavicini a nemzetgyűlésen tett nyilatkozatát a nyilvánosság előtt is megismételte, tehát etekintetben az immunitás nem védi s a gróf vádjait bizonyítani kivánja; ha pedig a bizonyitás nem lehetséges, akkor felelni is fog ezért "az állitásáért, meg is bűnhődik, a biróság kétségtelenül kiszabja, rá a büntetést. Tehát nem büntetlenül támadja a mínisterelnököt. Csak az szükséges, hogy a ministerelnök is eljöjjön oda a biróság elé s követelje az ellene emelt vádak bizonyítását és a maga elégtételét. Azt az eljárást azonban, hogy őrgróf Pallavicini Györgyöt nem akarják a biróság elé állitani, hanem a franküggyel kapcsolatban ki akarják hallgatni egyszerűen mint tanút, hogy ilyen módon a bizonyitási anyagnak ura ne lehessen s ezeknek a bizonyítékoknak kikutatását a kormánynak alárendelt nyomozati főhatóságra és nyomozó közegekre akarják bizni, tehát hogy a bizonyitás tekintetében is a rendelkezés jogát magának a kormánynak hatáskörébe és diszkréciójába akarják átutalni, ezt az eljárást — méltóztassanak megengedni — erkölcsi szempontból én megfelelőnek nem tartom s azt kell mondanom, hogy igenis, a vádakkal szemben helytállani a ministerelnök ur nem akar. Nézzük csak az 1848. évi III. tcikket, amely tulajdonképen a kormány jogi felelősségét megállapitja. Az 1848. évi III. te. 32. §-a értelmében a ministerek feleletre vonandók minden olyan tevékenységért, amely tevékenység hivatalos ügykörben követtetett el. Ezekre nézve a ministereknek más birájuk nem lehet, mint az a biróság, amely a ministerek felelősségre vonásának kérdésében határoz. A ministereknek a hivatalos ügykörbe nem tartozó cselekményeit illetőleg ennek a törvénynek 36. §-a rendelkezik s ez állapitja meg a rendes biróságot. Itt azonban nem arról van szó, hogy Bethlen István, mint ember mit követett el, hanem Bethlen István, mint ministerelnök és Bethlen István ministertársai az ő hivatalos hatáskörükben mit követtek el és mit mulasztottak. Erről van szó. (Nemes Bertalan: Ezért tartozik ide!) Ide tartozik és ebben a tekintetben tessék a vád alá helyezési inditványt benyújtani, képviselő ur és mi megszavazzuk. (Nemes Bertalan: Én? Nincs rá semmi okom! — Dobóczky Dezső: Nagy Vince már benyújtotta!) Ellenben ezt a kérdést a franküggyel kapcsolatban, mint mellékhajtást, Sztrache főügyész ur hatáskörébe utalni nem lehet, mert Sztrache főügyész urnák nincs is joga, hogy a kormány felelősségét illetően nyomozatokat folytasson le, mert ezt az 1848. évi III. tcikk 32. Va kizárja. De nincs is joga azért sem, mert ha mi etekintetben a kormány felelősségét akarjuk megállapítani a mulasztásokat illetőleg, utalok arra, — hiszen képviselőtársam emlékezhetik rá — hogy mi a vizsgálóbizottságban nyomozati mulasztásokra Sztrache főügyész ur kihallgatását is kértük. Már most, hogy ugyanez a Sztrache főügyész ur, akit, mint közeget, mint alárendelt tisztviselőt bizonyos tekintetben felelősnek tartunk, nyomozzon erre a cselekményre vonatkozólag, méltóztassék megengedni nekem, de én ezt elképzelni nem tudom! De miért van az, hogy épen speciel Pallavicininek állitása és Pallavicininek a kormány működésére tett . kijelentése olyan, hogy Sztrache főügyész ur ebből a szempontból nyomozni kivan? Hiszen már voltak más gyanús jelenségek is a frankügyben, amelyekből a kormány felelősségére lehetett következtetni. Akkor kellett volna ott is kihallgatásokat eszközölni. Ki kellett volna hallgatnia például a főügyész urnák a ministerelnök urat hogy 1922ben tudott-e a frankhamisításról? (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ki kellett volna hallgatni a ministerelnök urat arra nézve is, hogy december 18-án Nádosy Imre országos főkapitánnyal mit tárgyaltak? Ki kellett volna hallgatni a belügyminister urat arra nézve, hogy december 25-én Nádosy, Windischg*raetz és a belügyminister ur között milyen tárgyalások folytak le, van-e ezen tárgyalások és az üllői-uti titkos tanácskozás, t. i. a Windisch-