Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-522

A nemzetgyűlés 522. ülése 1926. nem évtizedekkel ezelőtt külföldi ministerek: amilyen erősek a pártok annak követelésében, hogy a szükség-letek fokoztassanak, hogy folytonosan uj és uj kiadások vétessenek fel, époly kevéssé határozottak a takarékosság keresztülvitelében. (Ugy van! jobbfelöl.) Azt mondom: tessék egyformán támogatni a pénzügyministert az egyik oldalon ugy, mint a másik oldalon. Lehetetlen mindig aszerint foglalni állást az egyik vagy a másik irányban, hogy a párt szempontjai hogyan jutnak akkor kifejezésre. (Ugy van! jobb felől.) Ami a központi beszerzési gondolatot illeti, egészen természetes, hogy a kormány elé egy terv került. Csak azt akarom leszegezni, hogy a kormány csak annyit mondott, hogy elvben hajlandó foglalkozni a kérdéssel, de látni akarja a tervet az egész vonalon, nemcsak abból a szempontból, hogy milyen megtakaritások érhetők el, hanem hogy tulajdonképen hogyan organizálódik az egész kérdés és akkor fog állást foglalni ebben a kérdésben, ha mindez megtörtént. Azt hiszem, ez kötelessége is a kormánynak. (Helyeslés jobbfelől.) Nem lehet a limine elutasítani, mert sok terv merült fel s ezt a kötelességét kell, hogy teljesitse a kormány. Ami a kérdés meritumát illeti, én teljesen igazat adok t. képviselőtársamnak abban, hogy époly kevéssé rajongok a központokért, mint t. képviselőtársam. Nekem okom is van erre, mert én végig csináltam a háború központjait és merem mondani, hogy szerzett tapasztalataim ezekkel a központokkal szemben nem valami nagyon elismerőek. Sőt ellenkezőleg, konstatáltam, hogy ezek a központok nagyon sok vonatkozásban egyrészt meg is kötötték a gazdasági életet, másrészt pedig nem egyszer üzletvitelükben sem voltak olyanok, hogy az általános közgazdasági érdekeket szolgálták volna. (Ugy van! Ugy van!) A kényszerhelyzet vitt bele bennünket abba, hogy ilyen szervezeteket létesítsünk; senkinek sem volt ehhez kedve. Ott voltam az illető minister urak mellett, tudom, milyen nehezen határozták el magukat ilyen szervezetek megalkotására. Méltóztassanak közélelmezési minister koromban elmondott beszédeimre viszszaemlékezni: épen ezért minden erőmmel arra törekedtem, hogy a gazdasági élet megkötöttségétől jót nem vártam. (Általános helyeslés.) Ami ennek a kérdésnek a lényegét illeti, én sohasem tudnék olyan megoldást elfogadni, amely tulajdonképen ilyen centralisztikus központositást jelentene. Nem tudnám ezt a megoldást magamévá tenni különösen a mai gazdasági viszonyok között, amikor minden kérdést nagyon óvatosan kell minden szempontból megfontolni. (Helyeslés.) Nein mondhatnám azonban azt, hogy amig a kérdés az egész vonalon le nincs tárgyalva, én a^ kérdést elvileg elutasítanám. Ellenkezőleg, én igenis^ azt tartom, hogy foglalkoznunk kell a problémával, de nem olyan módon, hogy itt egy nagy intézményt alakitünk. Én csak egy példát idézek erre: mint közélelmezési minister annakidején az ország összes köztisztviselői szükségleteinek^ ellátását egyidőben én vettem kézbe és olintéztem egy-két úrral egyetemben és elintéztem e mellett fulajdonképen az összes adnrinisztrális teendőket is. A takarékosságot nem szaoad könnyedén venni, mert állítom, hogy nekünk miéig nagyon sóik teljesítetlen állalmi feladatkörünk van. Mesrértem és magam is csatlakozom azokhoz a felfogásokhoz, amelyek azt vallják, hogy a teherviselőképességnek határa van. Ha tehát évi március hó 20-án, szombaton, 421 vannak megoldatlan állami feladatok, akkor ha nem tudom — amint nem tudhatom —- a gazdasági élet súlyos veszélyeztetése nélkül bizonyos határon túl a bevételeket fokozni, miúdien kötelessége meg van a kormánynak és elsősorban a pénzügyministernek arra, hogy amennyire ^ csak lehetséges, keresztülvigye a takarékosság gondolatát. (Általános helyeslés.) Én ebből a szempontból nézem ezt a kérdést és soha olyan megoldásba nem mennék bele, amely olyan következmiényekkel járna, liogy a kérdés a kartellek és a bankokrácia javára oldatnék meg. Nem tartoztam soha azok közé, akik jelszavak után foglaltak állást, mert azt diktálja az én gazdasági gondolkozásmódom, hogy a mai gazdasági rendszernek, a hiteléletnek b bank. S végre is ha valakinek akármilyen észrevételei vannak is a bankok ellen, — magam is tudom, hogy sok jogosult észrevétel lehet — viszont azt sem lehet tagadni, hogy bankjainknak nagy érdemeik vannak a gazdasági élet kialakulása körül. Méltóztassanak az utolsó évtizedek iparának kialakulását megnézni, az bankjaink segítségével történhetett csak. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Csodálom, 'hogy a minister ur egészségesnek tártja a bankipart!) Ne méltóztassék csodálkozni. Ebiből nem azt a következtetést vonom le, hogy a bankipari koncentrációt helyeslem. Ezt én is helyteleníteni és helytelenitettem sokkal előbb, mint az igen t. képviselő ur; 'ha utána néznek, közgazdasági tanulmányaimban, az iparnak ezt a nagy függésiét a bankoktól mindig helytelenítettem. Ne méltóztassék tehát nekem szemrehányást tenni: én csak azt mondom, (hogy a mi bankjaink nagyban hozzá járultak a magyar ipar kifejlődéséhez. Ez olyan igazság, amelyet elvitatni senkinek sem lehet. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Elrontották a magyar ipart!) Vegyék egv kissé revízió alá t. képviselőtársaim gondolkozásmó dj ukat. Méltóztatnak tudini, hogy ha akárhonnan külföldiről tőkét akarok szerezni- senkinek a szép szeméért nem adnak hitelt. Mégis csak kell tehát a létező szervezeteket igénybevenni, amelyek a hitelműveleteket lebonyolítják. Ha mindig csak azt tessszük. hogy ezeket az, intézeteket kárhoztatjuk, ez nem vezet jó eredményre. Csak az utolsó napokban is hosszas hónauok tárgyalásai utáin a nagybankoknak: sikerült azok mellett a feltételek mellett, amelyeket én megszabtam, igen jelentékeny külföldi hosszuliejáratú mezőgazdasági kölcsönt biztosítani. Én nem kérek semmit, csak objektivitást. Engem mindenki ott fog találni, ahol a visszaéléseik és visszásságok ellen kell küzdeni, de tessék ennél a határnál megmaradni, mert ez szolgálja igazán az ország és a nemzet érdekeit. Ebből kifolyólag éin olyan miegoldásha soha nem tudnék belemtenni, amely egy oly uj szerv felállítását célozza, amely az állami beszerzéseket kiszolgáltatja, amelv a létező exisztenciák ezreit válságba hozza. Osak azt áll item. hogy az össz.es, gazdasági szociális s természetszerűleg állami érdekek szem előtt tartásával, a takarékosság gondolatának érvényesítésével minden esetben kiomolva foglalkoznom kell. És oedig egyrészt elhiszem, hogy a beszerzéseknél bizonyos fokig lehetséges a takarékosiság terén eredményt elérni, amire a kormány súlyt helyez. De eizen túlmenői e<g eg-y olyan megoldást szeretnénk, amely biztosítja^a gazdaságos felhasztnálást is., hosry ne történlek az a pocsékolás és Toazarlás, amit tulaidonképen ma az adminisztráció egész vonalam találni lehel