Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-519

262 Â nemzetgyűlés 519. ülése 1926. évi már eins hé 17-én, szerdán. nak jobbra-balra, mint a viz szinén a liliom. Eros* hatalmas államot kívánunk, ez az ideál, államot, amely a maga akarata mellett azt keresztező, párhuzamos akaratot nem tür meg, államot, amelynek fundamentuma a tiszta erkölcs, amely az erkölcsi tisztaság megváltó hatalmával mindent felemel és megtisztít. Én érzeni és tudom, hegy az a kép, amelyei megrajzoltam, sötét, de nincs ok csüggedésre, mert hittel hiszünk, bizalommal bizunk és ez méltó az emberhez, ez méltó a magyarhoz. A földrengés Isten törvénye, ne féljen attól az, aki maga is annak törvényei szerint él. Szerencsére, a magyar közéletben egyre nyomatékosabban, egyre súlyosabban kezd érvényesülni a józan belátás, az arany középút politikája, Bethlen István becsületes irányzata. (Éljenzés a jobboldalon.) Hiszem, hogy egyedül ez az irány az, amely átvezethet a napsugarasabb oldalra, ahonnan fehér kendőkkel fénylő Ígéretet integetnek, nem nekünk, nem önöknek, nem egyeseknek, nem pártoknak, hanem az egész osztatlan magyar nemzetnek. A többségi javaslatot fogadom el. (Élénk éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik,) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Lendvai István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Következő szónok! Forgács Miklós jegyző: Kiss Menyhért! Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Következő szónok? Forgács Miklós jegyző: Eőri-Szabó Dezső! Eőri-Szabó Dezső: T. Nemzetgyűlés! Röviden én is hozzá kivánok szólni ehhez az ominózus frankügyhöz. Röviden azért, mert a ma gam részéről is koneedálom, hogiy teljesen világosan látni ebben az ügyben a dolgok mostani stádiumában még nem lehet. Röviden azért, mert nem egyezik meg az ország érdekével és unalmassá is válik, ha per longum et latum miden részleteiben újra és njra kiteregetjük ezt az ügyet. Lelkiismeretem azonban mégis arra késztet, hogy szóvá tegyem ezt a csúnya frankhamisítást, mert hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy ez a dolog egész országunkra kiható végzetes hatásokkal jár. Hasonlítható ez egy olyan szörnyű tűzvészhez, amely anyagiaknál is sokkal drágább értékeket hamvasztott el. (Bogya János: A kormány szerencsésen elhárította a külpolitikai következményeket!) Szokásomhoz képest teljesen őszintén és tárgyilagosan igyekszem a kérdéshez hozzászólni, jobbra is, balra is megmondom az igazat, nem törődve azzal, hogy ennek következtében innen is, onnan is kellemetlenségeknek leszek kitéve, mert én ahhoz már szokva vagyok. Egyedül lelkiismeretemnek tartozom' felelősséggel, ez, azt hiszem, megadja nekem az abszoluciót. Először röviden magáról a frankhamisítás tényéről akarok mes emlékezni. Amint már említettem, csúnya, vétkes, eléggé el nem Ítélhető dolognak tartom az egészet. Annál inkább szükségesnek tartom ezt hangsúlyozni, mert bizonyos oldalról ugy állították be a dolgot, mintha keresztény nemzeti oldalról védeni, takargatni, enybitgetni, mentegetni akarnák ezt a szerintem eléggé el nem ítélhető ügyet. Ugy lett ez a dolog beállítva, mintha csak a szélső baloldal lenne az. amely kellő elitélésben és kritikában részesiti magát a frankhamisítás tényét. Én azt mondom és vallom, hogy szükség* van keresztény politikára.^ Vallom azt, hogy a keresztény politikának célja az, hogy a kereszténység örök érvényű erkölcsi igazságait belevigye a politikába, a közélet minden vonatkozásába, bele a hazafiságba is. Igenis, az igazi keresztény politika küzd minden olyan materialista felfogás ellen, amely eszméket és ideálokat nem ismer. Küzd szerintem az ellen a felfogás ellen is, amely a maga célja érdekében minden eszközt felhasználhatónak tart. Az igaz keresztény politikának az eszközökben is válogatósnak kell lenni és nem szabad magáévá tenni azt az elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt, mert ha ezt az elvet teszi magáévá, megszűnt igazi keresztény politika lenni. Épen azért végtelen sajnálattal állapítom meg azt, hogy a keresztény intelligencia nagy részében tényleg találkozunk olyan felfogással, a frankhamisítás kapcsán, amely hazafias szempontból ilyen dolgot megengedhetőnek tart. Végtelen szomorú jelenség ez* mert azt mutatja, hogy mennyire le vagyunk csúszva az örök érvényű erkölcsi igazságok bázisáról. Magyar népünknek már tisztább erkölcsi érzése van, amely igenis pálcát tör az egész dolog felett, mert bár Csontors Imre bátyánk nem tért rá erre, pedig ő igazán hivatva lett volna, hogy faja véleményének kifejezést adjon, de én is ismerem ezt, amely azt mondja, hogy: a nagy uraknak szabad pénzt hamisítani, persze majd a mi kontónkra. Ismételten hangsúlyozom azt, hogy semniikéoen nem szabad letérni az örökérvényű erkölcsi törvények alapjáról, mert ez előbb vagy utóbb megbosszulja megát. Énen azért én még abban a tekintetben sem találnék mentséget ezeknek a frankhamisitó uraknak eljárására, ha ők tisztán és kizárólag hazafias célból cselekedték volna azt, amit cselekedtek. Mert hiszen lám. épen az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Segiteni akartak ezen a nyomorult, bajba került szegény hazán, és elérték azt, hogy még nagyobb bajba, még nagyobb nyomorúságba taszították bele, mert az erkölcsi elvek megsértése megbosszulja magát. Igaz ugyan, ho^v bennünket, szegény Magyarországot, az általános erkölcsi törvények semmibevételével, legflagrénsabb megsértésével döntöttek nyomorúságba, csonkítottak meg ellenségeink, de ebből nem következik, hogy mi is felrúghatjuk az erkölcsi törvényeket, mert igenis nekünk azokat respektálni kell. Hadd tudják meg azt ellenségeink, hadd tudja meg az egész világ', hogy itt nincs egy igaz magyar ember, aki bele tudna nyugodni szörnyű megcsonkittatásuűkba, hadd tudják itieg, hogy alig várja minden igaz magyar ember azt, amikor eljön a tetteek ideje, hogyha összeszoritott öklökkel és összeszoritott fogakkal is, de — álljuk a harcot, amit ránk kényszeritettek, azonban csak tisztességes eszközökkel és fegyverekkel. A magyar nemzet fegyvertárában nincs benne a pénzhamisítás eiszköze s akik mégis ehhez nyúltak, vagy nem igaz magyar emberek, vagy teljes erkölcsi hályog van a szemükön. Áll tehát az, hogy végtelenül súlyos, erkölcsileg semmikép nem menthető cselekedetet követtek el ezek az urak még akkor is. ha tisztán hazafias szándék vezette őket. De íme a többségi jelentés is utal reá és megállapítja, hogy az akció nem volt mentes anyagi vonatkozásoktól sem. A többségi vélemény áll ide azzal, hogy ezeknek a frankhamisitó uraknak eljárása éo.enséggel nem volt mentes önző anyagi céloktól. Hogyan lehetne tehát akkor a legtisztább hazafiasság szempontjából mentegetni az ő bűnüket és megadni a felmentést nekik az alól. amit cselekedtek? íme, ide jut az ország akkor, ha a legma-