Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-519
A 'nemzetgyűlés 519. ülése 1926. koroltak. (Ugy van! jobbfelől) Azt látjuk, hogy , ezek az előkelő urak kivételes társadalmi állásukra támaszkodva könnyelműen, könnyű ! gesztussal vádakat dobálnak be, félig elmon- | dott gondolatokat adnak elő, sokat sejttető ki- ! jelentéseket tesznek itt, vagy amott, ködbe, ho- \ mályba igyekeznek burkolni olyan tényeket, j amelyeket a parlamenti bizottság vagy a ható- j ságok, a különböző fórumok ideget ölő, ideget pusztító munkával már megállapítottak, és ! könnyű gesztussal dobálnak be nagy állitáso- j kat, de amikor arra kerül a sor, hogy valaki bátorkodik bizonyítékaik iránt érdeklődni, akkor uri non chalanee-szal a titoktartás kötelezettségére való hivatkozással kibújnak a válaszadás alól. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Mi előttünk érthetetlen — és azt hiszem, Nyugat feil még többen vannak olyanok, akik előtt szintén érthetetlen — az, hogy ha valakinek egy ilyen nagyszabású üggyel kapcsolatosan, mint a frankügiy, vannak mondanivalói, ha tud tényekről, miért hallgat 6—8 héten keresztül! Ha pedig nem tud semmit, vagy nincs mondani valló ja, vagy nem tud bizonyítani, vagy épen nem is akar bizonyitani, miért beszél épen mai (Ugy van! jobbfelől.) De ha ez előttünk érthetetlen, vagy tálán sokaik előtt nagyon is világos és megérthető, annál inkább csodálkozunk, hogy_ ne mondjam, • niegdöibbönünk a felett az eljárás felett, amikor látjuk azt,^ hogy ezek az általam emiitett, igen előkelő pozícióban levő uri emberek, a helyett, hoigy vádjaikat igazolnák, hogy tanuként megjelennének a nyomozóhatóságok előtt, vagy a vizsgálóba ró ^ előtt, amikor oda meghivatnak vagy megidéztetnek, nem mennek el, vagy pedig a- vallomástételt egyszerűen megtagadják. (Halász Móric: Nagy »díolog a menteimi jog!) Hova jutunk akkor, ha az állampolgároknak tetszésétől függ az, — legének azok bármelyik társadalmi osztályhoz tartozó emberek is, — hogy a bíróság előtt mint vádlók vagy tanuk kivánnak-e megjelenni. Hova jutunk akkor, ha a tanú maga állapit ja meg, hogy akar-e tanúvallomást tenni vagy nem. (Malasits Géza: Lásd Nádosy esetét! — Huszár Dezső: Az nem tanú! Még annyit sem tud? —• Malasits Géza: Tanú lett volna a parlamenti bizottság előtt!) Méltóztassék teljesen nyugodt lenni, Nád Osyrol is fogok dolgokat mondani és azt hiszem, a képviselő ur egyet is fog érteni azokban, amiket Nádosy szerepléséről majd elmondok. Mondom, amikor azt látjuk, hogy ilyen előkelő emberk a törvény fölé helyezkedve tesznek állitásokat, kijelentéseiket, mintha csak azt vindikálnák maguknak, hogy kivételes társadalmi pozíciójuk biztosítja nekik azt a jogot, hogy' ne bizonyítsanak, azt a látszatot keltik, mintha a misera plebs-nek nem is volna egyéb kötelessége, nem is volna egyéb dolga, minthogy feltétlenül higyjen, hitelt adjon az ő állításaiknak, még akikor is, ha azok gondatlanságból, szenvedélyből, politikai gyűlölködésből fakadnak. (Ugy van! jobbfelől.) Ha való az, hog'y ezek az urak nem jelennek meg az idézésekre, ha való az, hogy megtagodnak tanuságtételeket, abban az esetben mi a helyzet? Meg kell jeg3 7 eznem, t. Nemzetgyűlés, hogy ezt a kérdést csak nagyon óvatosan kezelhetem, mert a dolog természete szerint nem állanak rendelkezésemre közhitelű okiratok, amelyek egyedül volnának hitelesek, hanem csak a lapok értesüléseire szőritkozh atom és én nem akceptálom azt a felfogást, amellyel itt ebben a teremben olyan gyakran találkozunk, hogy ha valamely hirlapi hirt meg nem cáfoltak, az már ténynek is tekintessék. Min évi március hó 17-én, szerdán. 259 dig ezzel a feltevéssel beszélek: ha való ez, ha tehát való az, hogy gróf Károlyi Imre a vallomástételt a Bp. 208. §-ára való hivatkozással tagadta volna meg. De mondom, én ezt nem tudom. Az ő esete különben is más ma, miután arról értesültünk, hogy a vádtanács is helyesnek találta azt, hogy a vallomástételt megtagadta, mert akkor ugy kell tekintenünk, hogy indokolt volt a vallomástétel megtagadása s itt legfeljebb csak arról lehet szó, hogy ha bizonyos olyan dolgokról beszél az emiitett gróf Károlyi Imre ur, amelyeket a titoktartás jótékony leple takar, miért tartotta akkor szükségesnek, hogy azokról beszéljen. (Halász Móric: És cikkezzen!) Ami pedig azt illeti, hogy őrgróf Pallavicini György és állítólag Sigray Antal képviselő urak is megtagadták a vallomástételt a mentelmi jogra való hivatkozással, (Pestfay Pá! igazságügy minister: Sigray nem!) — mondom, ez csak a lapokból való értesülés — tehát ha őrgróf Pallavicini is megtagadta a tanuságtételt, akkor ezekkel az urakkal szemben a Bp. 194. és 195. §-ait a legszigorúbban, a leggyorsabban és a leghatályosabban alkalmazni kell. A Bp.-nek ezek a szakaszai annyira ismeretesek, hogy nem is kivánom ezeket teljesen felolvasni. A 194. *§>, amely az elmaradás és az idézésre megnem jelenés következményeit mondja ki, kevésbé lényeges. A 195. <§-nak van nagyobb jelentősége, mert ez megállapítja azt, hogy amenynyiben a tanú a vallomástételt vagy az eskü letételét, illetőleg a vallomás megerősítését a következményekre való figyelmeztetés ellenére is törvényes ok nélkül megtagadná, abban az esetben először birságokkal szoritható vallomástételre, azután pedig le is tartóztatható. A bíróság mindenesetre a körülményekhez képest és a helyzet magaslatán állva fogja majd alkalmazni ezt a törvényt. Én a dolognak nem is ezzel a részével akarok itt foglalkozni, hanem inkább azzal, hogy amennyiben a köztudatba átmegy az, hogy ezek az urak a törvények fölé helyezkednek, hogy maguk választják meg büntetlenül azt, hogy vádlók vagy tanuk lesznek-e, hogy ők tanuvallomástételeket megtagadnak vagy kedvük szerint tesznek vallomásokat: ez rombolóbb hatással lesz a népiélekre, mint maga a frankhamisítás. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Barabás Samu: Forradalmi állapot! — Meskó Zoltán: Felállították a külön grófi törvényszéket!) A frankhamisításnak minden jelzők nélkül való ügyét a józan, a politikától távolabb álló közvélemény kezdettől fogva helyes ösztönszerüséggel ugy ismerte fel, hogy ez gonosz ügy, amelyet el fog felejteni s jogérzetét meg fogja nyugtatni az, ha a birói itélet lesújt azokra, akik ebben részt vettek. De nem fogja elfelejteni azt, hogy kivételes társadalmi állású emberek a törvények fölé helyezkedtek, (Ugy van! jobbfelől.) hogy azzal kérkednek, hanem akad majd — bár ne akadna! — megkavart agyú ember, aki megfontolás tárgyává teszi s gondolkozóba esik a felett, vájjon őt is kötik-e azok a jogszabályok, azoknak a jogszabályoknak esész tömeg-e, (Ugy van! jobbfelől.) amelyek épen a nagyurak erkölcsi és anyagi kincseit a leghathatósabb an védelmezik s védelmezik ezzel az állami rendet is. (Ugy van! jobbfelől.) Én igénytelen szavakkal arra kérem ezeket az urakat, ne méltóztassanak fényes nevükkel példát statuálni arra. hogy hogyan nem kell a törvényeket tisztelni. Ne méltóztassanak azt a módszert követni, hogy vádakat emelnek, vádakat dobálnak bizonyitás nélkül, mert
