Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-518
À nemzetgyűlés 518. ülése 192} igazságügymini ster ur vagy a ministerelnök ur, hogy ha a belügyminister ur engem a bíróságnál ezért az összegért perelne, volna olyan magyar biróság, amely ezt a minister ur részére megítélnél Nem Ítélhetné meg, nem Ítélné meg, mert etikai szempontból lehetetlenség volna ennek megitélése. Ilyen etikai felelősség van tehát, ha igaz volna is ebben az esetben, hogy jogilag és erkölcsileg a kormány nem felelős. Sajnos, az idő nagyon rövid, (Éhn Kálmán : Még egy óra van !) igy nem igen foglalkozhatom a t. túlsó oldal taktikájával, nem foglalkozhatom azzal a taktikával, amely megnyilvánul ennek a többségi jelentésnek a megszerkesztésében. De nem foglalkozhatom a többségi párt, az egységespárt tagjai részéről történt felszólalások taktikájával sem, mert amiként ennek a jelentésnek minden sora, minden szakasza, minden bekezdése az ügy összezavarását célozza és tervezi, amiként ennek a többségi jelentésnek minden egyes betűje az egész ügy elkenését célozza olyan formában, hogy a kormány nem felelős ebben a kérdésben, ugyanúgy ez a taktika nyilvánul meg a felszólalásokban is. Nagyon érdekes, ha megfigyeljük a túlsó oldalról történő felszólalásokat, de még talán az ennek az oldalnak arról a részéről történő felszólalásokat is, amely a kormányhoz közel áll : mindenről beszélnek, csak magáról a lényegről nagyon keveset beszélnek. Sokat beszélnek, órákon keresztül iparkodik az egységespártnak minden egyes felszólalója az ellenzéki r gondolatkört megzavarni. Az a cél, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről, cél, hogy a ministerelnök urat, a belügyminister urat és a kereskedelemügyi minister urat is, mint külügyministert kihúzzák abból a csávából, abból a posványból, amelybe beleestek ezzel a franküggyel kapcsolatosan. Nagyon érdekes volna erről a taktikáról részletesen is beszélni, méltóztassanak azonban megengedni, hogy ne kövessem azokat az urakat, ellenben arra kérjek mindenkit, aki a kormánnyal szemben áll ebben a kérdésben, hogy ne essék abba a hibába, amely hibába az ellenzék tagjai közül már idáig is egynéhányan beleestek. Arra kérek mindenkit, aki a kormánnyal szemben van ebben a kérdésben, ne hagyja magát vezettetni a kormány által kiadott jelentés tendenciájától és ne hagyja magát vezettetni azoktól a felszólalásoktól. Egy kérdés van itt. A kérdés az: tudott-e a kormány erről a bűncselekményről; tudott-e a kormány kellő időben arról, hogy Magyarországon egyesek, vagy többen pénzt hamisitanak, tudott-e a kormány arról, hogy a hamis pénzt forgalomba akarják hozni? Más kérdés nincs. ( Viezián István; Hogyne volna más kérdés: intézkedett!) Mert ha ez a kérdés tisztázva van, mint logikus következmény jön a második kérdés: megállapítani azt, hogy a kormány jogilag vagy pedig politikailag bűnös-e ebben a kérdésben. Ezért szükségesnek tartanám, hogy mindenki, aki a kormánnyal szemben áll, mindenki, aki ebben a kérdésben a_ teljes, maradéknélküli igazság kiderítését óhajtja, egy központ felé irányitsa támadását és ez a központ a kormány, a kormánynak itt szereplő tagjai: a ministerelnök ur, a belügyminister^ ur. E két fő személy ellen kell az ellenzék részéről megindítani a pergőtüzet és a támadást. A többi, aki ebben a kérdésben szerepel: a Haitsok, a Gerők, a Kurtzok, mind mellékfigurak es én megmondom egészen őszintén, ha sikerül nekem és ha sikerül ennek a becsületes célú es törekvésű ellenzéknek a sakktábláról kilőni a vezért, akkor ezek az apró parasztok, akik körülállják, maguktól el fognak potyogni. (Éhn Kálmán: Ez a fő!) Ez a fő! (Éhn Kálmán: Hát nem az igazság keresése a fő cél?) Mélyen t. képvi3. évi március hó 16-án, kedden. 245 selőtársam, az a cél, hogy a politikai élet fórumáról pusztuljon mindenki, aki bármilyen vonatkozásban, bármilyen mértékben benne van ebben az aljas, piszkos, kártékony ügyben. (Éhn Kálmán: Be is kell bizonyítani! — Urbanics Kálmán: Ugy van! Csak be kell bizonyítani, ki van benne, nem pedig gyanúsítani! — Éhn Kálmán: Akkor igaza van: pusztuljon mindenki! — Kabók Lajos: Legnagyobb részük be van bizonyitva! — Urbanics Kálmán: Még egy szemnyi sincs bebizonyítva! Csak állitások vannak! — Kabók Lajos: Csak tagadják! — Éhn Kálmán: Csak feltevések ezek !) Amint méltóztatnak látni, megmondom én egész őszintén, hogy mi a cél. Az a célunk, hogy a ministerelnök ur, a belügyminister ur, a külügy minister ur, de a kormánynak minden egyes tagja is távozzék a helyéről, (Éhn Kálmán: Ez az ! Ezt akarják ! — Urbanics Kálmán: Ezt a célt nem engedjük elérni !), a kormány minden egyes tagja, tekintet nélkül arra, hogy tudott-e erről a kérdésről a ministerelnök úrral és a belügyminister úrral egyidőben. Mert nem lehet a kormány tagjait ebben a kérdésben kettéválasztani, nem lehet mentségül felhozni egyetlen egy minister részére sem azt, hogy neki a belügyminister ur telefonfelhivásra és személyes felszólításra^ sem mondotta meg. Mert amióta tudomására jutott azoknak az uraknak, azoknak a ministereknek, akik azelőtt nem tudták, azóta volt módjuk és idejük megtenni azt, amit ebben a kérdésben megtenni lehet. Legyen szabad ismételten ennek az angol Írónak, Tobe-nak a parlamentarizmus életéről, a parlamenti kormányrendszerről i rótt könyvére hivatkoznom. E könyv írója nem tartozik azok közé az írók közé, akikről a t. túloldal azt mondja, hogy destruktivok. Ez egy konzervatív angol író, aki ebben a művében többek között a következőt mondja (olvassa): » Sőt az is határozottan el van ismerve, hogy a kabinet különböző tagjai mindaddig, mig hivatalukban megmaradnak, együttesen és egyenként is felelősek egymás tetteiért I és hogy az egyes ministereknek tiszttársaiktól I való elkülönitésére irányuló törekvés helytelen és I alkotmányellenes eljárás volna.« (Urbanics Kál{ mán : Szélmalom-harc ! Az ellenkezőjét eddig még nem állitotta senki !). Méltóztassék nekem megengedni, hogy amikor azt követelem, hogy a kormány tagjai az ország érdekében hagj^ják el helyüket inkább ma, mint holnap, ezt nem egyedül Bethlen ministerelnök úrra, nemcsak a belügy- és külügyminister úrra mondom, hanem mondom a kormány minden egyes tagjára, mondom a kormány egész összetételére. (Urbanics Kálmán : Együtt lesznek mindig !). Mondom ezt azért, mert ezt követeli a becsület, ezt követeli a tisztesség, ezt követeli az ország jól felfogott érdeke (Éhn Kálmán: Az éppen nem !) és ezt követeli ennek a szerencsétlen, agyontiport, megtépázott országnak a jövője. Nem akarom követni az előttem szóló igen t. képviselő urat, aki a ministerelnök ur genfi tartózkodásának sikereiről alkalmasnak találta felolvasni itt egy cikket, amellyel úgyszólván igazolni óhajtja a frankhamisítást, védeni iparkodik azokat, akik elkövették ezt a szörnyű gazságot az országgal, a nemzettel szemben. (Lendvai István : Az, amit a zsidó bankok elkövettek az országgal, nem szörnyűség ? — Egy hang jobbfelöl : Es a forradalmak f) Meg lett torolva az, t. képviselő ur, amire ön gondol, (Éhn Kálmán : Ez is meg lesz torolva !) senki sem akarta közülünk elkenni és eltussolni ! Ebben az ^esetben azonban azt látjuk, amit mondottam. (Urbanics Kálmán : Ezt rosszul látják ! Tegye fel a pápaszemét, jobban fog látni !) 35*
