Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-518

216 A nemzetgyűlés 518. ülése 1926, hallgatásokat foganatosított. (Propper Sándor: Megvan a külföldi forrás!) De tovább megyek, ugyané szempontok által vezéreltetve, mint amelyeket Nemes t t. • képviselőtársam nehezményezett. Megtörtént ugyancsak a frankbizottság ülésén az is, hogy amikor a ministerelnök ur harmadízben jelent meg kihallgatás céljából a frankbizottság ülésén, akkor egy Írásos nyilatkozatot hozott magával, amiből nyilvánvalóvá vált az, hogy előre tudta azt, milyen ténykörüményekre kíváncsi a frankbizottság, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Ez sem igaz?) melyek azok a ténykörülmények, amelyeket ott felderíteni kivánunk. De még tovább megyek a titkosság megszegésének szóvátételében, ha már ezt szóba hozta Nemes t. képviselőtársam. Megtörtént ugyanazon a frankbizottsági ülésen az is, hogy amikor Teleki Pál képviselőtársunkat meghallgattuk, akkor a közvetlenül utána következő Bethlen István ministerelnök ugyanazokra a ténykörülményekre hallgattatott ki és teljesen szó szerint egyező, Írásosan előre elkészített vallomást olvasott fel, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy tudott arról, hogy Teleki milyen vallomást fog ott tenni. (Propper Sándor: Komédia volt az egész! — Halász Móric: Szóval az Abend-et is a ministerelnök informálta! — Esztergályos János: Természetes!) így volt vagy nem igy volt? (Ellenmondások jobb felől. — Propper Sándor: Tagadni tudnak! — Esztergályos János: A csillagot az egekről!) Nemcsak ezek a ténykörülmények forognak fenn, hanem többizben, a frankbizottságnak 16 napon át tartott tárgyalásai alkalmával ismételten felmerült közöttünk az a gondolat, vájjon miképen történhetik az, hogy a meghallgatás végett behivott tanuk csaknem teljesen egyező vallomást tesznek, vallomásuk megdöbbentően csaknem teljesen, szórói-szóra ugyanaz, úgyhogy sokszor az volt az érzésünk, hogy ebben az ügyben a tanuzásnak olyan módszerével kell találkoznunk, — és találkoztunk is — amely azoknak a bizonyos történelmi nevezetességű máramarosi tanuknak emlékét is megcsúfolta. (Felkiáltások a, szélsőbaloldalon! Ugy van! Koronás tanuk!) Azt iß mondotta Nemes t. képviselőtársam, hogy a kormány nem tudhatott a frankhamisításról. S amikor ezt az állítását bizonyítani kívánta, akkor utalt arra, hogy nem kívánja azokat a szempontokat és azokat a bizonyítékokat felhozni amelyet a ministerelnök március 2-án tartott beszédében felhozott, hanem két döntő ténykörülménnyel akarja ezt az állítását bizonyítani. Nézzük meg, t. Nemzetgyűlés, hogy mi volt ez a két döntő ténykörülmény. Ha ezeket szemügyre vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy mind a két döntő ténykörülmény olyan, amely nem a ministerelnök ur mellett, hanem a ministerelnök ur ellen szól, (Halász Móric: Na!) és mind a két döntő ténykörülmény alkalmas arra, hogy, azon a módon, ahogyan Nemes Bertalan t. képviselőtársam ezt a kérdést felállította, épen ezzel a két döntő ténykörülménnyel bizonyítsuk be, hogy a ministerelnök ur, igenis, tudott a frankhamisításról már korábban, mielőtt az kipattant volna. A képviselő urnák egyik állítása az, hogy Haits Lajos nyugdíjaztatását a kormányzat merte foganatosítani. Ebből azt a következtetést levonni. hoe-y azért mentes a kormány a frankhamisítástól, azért nem tudhatott róla, mert hiszen megvolt benne a bátorság arra, hogy eltávolítson egy olyan tisztviselőt, évi március hó 16-án, kedden. aki maga is tudott a frankhamisításról, mondom, ebből olyan 'következtetést levonni, hogy ezért nem tudott erről a kormány: ez teljesen téves dolog és logikailag is képtelenség, mert evvel épen ellenkezőleg áll a dolog-. Ha a dologtermészetét ismerjük, ha ismerjük azokat a vallomásokat, amelyek a frankhamisitási ügyben tétettek, akkor meg kell állapítanunk, hogy igenis, az a körülmény, hogy merte a kormányzat Haits Lajost nyugdíjazni, amellett szól, hogy a kormány tudott róla, mert hiszen Haitsnak is az volt a feltevése, hogy e működés és e frankhamisítás mögött a kormány áll, ez egy kormány-akció és nem titokban készült akció; ha tehát ő abban a feltevésben volt

3 hogy ez a kormány tudásával, hozzájárulásával, beleegyezésével történt, lm tudta és látnia kellett azt, hogy az állami térképészeti intézetet, annak minden eszközét használják fel arra, hogy hamisítsanak, ha tudta és látnia kellett azt, hogy az országos főkapitány a hamisítási banda feje, akkor ő joggal gondolhatta azt, hogy hiszen ez kormány-akció: akkor tehát, amikor őt a kormányzat nyugdíjazta, akkor nem is merészelhetett ilyen előzmények után arra gondolni, hogy ezt akár zsarolásra, akár más célra használja fel és nyugdíjaztatását megakadályozza. Logikailag ez a helyzet. (Halász Móric: Csodálatos logika! A gyökerével áll felfelé) nem pedig az, amelyet Nemes képviselő ur felemlített. (Klárik Ferenc: Ez pedig szolgabírói logika! — Lendvai István: Az még mindig nem pá jesz-logika ! — Klárik Ferenc: Nem, sokkal rosszabb, mint a pájesz!) Ugyanígy vagyunk a másik döntő ténykörülménnyel is, amelyet Nemes Bertalan t. képviselőtársam felemiitett s amelyet arra alapit, hogy Sauerweint, a francia újságírót, a ministerelnök ur nem fogadta, holott ha a ministerelnök urnák takargatni valója lett volna, akkor csak természetes, hogy ezt az újságírót fogadta volna. . Én az igen t. képviselő urnák ebből a megállapításából ugyancsak azt a következtetést vonom le, hogy Sauerweint, — aki sokat tudott a frankhamisitási ügy politikai vonatkozásairól, aki olyan dolgokról is tudott, amelyekről annak idején még a magyar kormányzat és a magyar bűnügyi hatóságok nem akartak tudomást venni, (Felkiáltások jobbfelől: ^ Honnan tudtál — Esztergályos János: Valószinüleg nem a sashalmi delejes asszonytól!) — a ministerelnök ur azért nem akarta fogadni, mert nagyon jól tudta, hogy ha fogadja, akkor ennek az újságírónak kérdésekből álló pergőtüze elé fog kerülni (Derültség és mozgás jobbfelől.) és ezzel szemben nem élhet azzal a kifogással, hogy az újságíró egyes feltett kérdéseire pedig választ nem kivan adni. Ezek azok a szempontok, amelyeket Nemes t, képviselő ur felhozott, mint döntő ténykörülményeket és amelyeket ilyenekként tüntetett fel. (Zaj bal felől. — Lendvai István és Esztergályos János közbeszólnak.) Elnök: Csendet kérek! Lendvai István és Esztergályos János képviselő urakat kérem, méltóztassanak csendben lenni! (Propper Sándor (Lendvai István felé): Kupában szereti a sauer weint! — Lendvai István: Én meg* kupában szeretem a zsidókat! — Farkas István: Törődnek magával a zsidók, szereti vagy nem szereti őket!) Györki Imre: Kénytelen voltam ezeket a megállapításokat Nemes Bertalan képviselő ur beszédével szemben megtenni és hangoztatni azért, mert ugy éreztem, hogy teljesen egyol-