Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-518

214 A nemzetgyűlés 518. ülése 1926. liteni. El lehet-e képzelni azt, hogyha a kor- i many, habár hallgatólagosan is, támogatja ennek a frankhamisitási ügynek semmivel sem | inuoKoinato cselekményét, 1925 július 1-én Maits .Lajost nyugdíjazza! Hogy ezt az embert, aki az élen állott az egész technikai műveletnek, épen akkor küldje nyugdíjba 61 esztendős korában, amikor pedig a íuggő viszonynak megszűnte vagy pedig igen sok csaiáüios embernél a nyugdíjba küldés keserűsége majdnem természetszerűen megszünteti a nála aüüig fenforgó titoktartást?! El lehet-e képzelni, hogy a koimány ily körülmények között a 61 éves korában nyugdíjazott úriemberre bizza a titkát? Erkölcsileg és logikailag is lehetetlen, hogy ez megtörténjék. l)e van ezenkívül másik körülmény is, mert méltóztassanak megengedni, vannak összetett bizonyítékok is, nemcsak tanúvallomások és okiratok. És ez az, hogy a ministerelnök ur itt ezt az úgynevezett nagyon előkelő, az egész világon ismert és befoiyassai rendelkező Sauerwein nevű hírlapíró urat egyáltalán nem. fogadta. Méltóztassék elképzelni, ha a kormányelnöknek ebben az ügyben bármiféle takargatnivalója van, nem az volna-e a természetes eljárása, hogy magához invitálja az iiietőt és azt mondja neki, nézze kérem, itt vannak bizonyos urak, akik ebből nagy dolgot akarnak csinálni, azonban igy és igy áll a dolog. Ez volna a legtermészetesebb dolog. Azonban tekintettel arra, hogy ennek az urnák a közelmúltban két olyan cikke jelent meg, mindkettő a magyar ügyre vonatkozóan, amelyek közül az egyikre gróf Károlyi József, a másikra vonatkozóan nem tudom kicsoda kijelentette, hogy az előadásukat nem helyesen adta vissza, egészen természetes, hogy a ministerelnök ur ezekután nem volt hajlandó vele szóba állani, nehogy az ő kijelentéseit is nem megfelelő módon adja vissza. Ebből a két dologból kétségtelenül kizártnak látom, ha bármely más látszat mellette szólna is, hogy a kormány mit sem tudott a dologról. De egyébként sem szól e mellett semmi látszat. Az őrgróf ur azt mondja, hogy gróf Telki Pál ur már 1923-ban tudott róla, hogy Windischgraetz herceg foglalkozik ilyen gondolatokkal, ha tehát tudott róla Teleki, tudott erről Bethlen is. Mit tudott? Azt tudta, hogy a herceg akkor foglalkozott ilyen gondolattal. Én nem vagyok hivatva elmondani, hogy gróf Teleki Pál és Windischgraetz herceg között mi történt. Ezt ő talán, maga is el fogja mondani, amint elmondta már a frankbizottság előtt is és ennek következtében egész nyugodtan interpretálhatom itt az ő előadását, annál inkább, mert véleményem megalkotásánál nem csekély mértékben jön számításba az, hogy mit jelentet ki ott gróf Teleki és ennek következtében miről értesült Bethlen miniszterelnök. Azt mondja Teleki, hogy Windischgraetz herceg 1923-ban megemlítette előtte azt, hogy ő frankokat akar hamisítani. Azt mondja: gondolkoztam a dolog felett és azt feleltem neki, hogy szakértőt fogok hozzá küldeni. Erre két indoka volt. Az egyik az, hogy tisztában volt Windiscgraetz gondolkozásmódjával, tudta, hogy ha ő azt fogja neki mondani, hogy hagyjon fel a tervvel, ezzel a herceget elhatározásától eltántorítani nem fogja. A másik pedig az, hogy kíváncsi volt, vájjon ment-e már valamire ezen a téren, amely esetben természetesen egészen más lett volna a teendője, mint abban az esetben, amikor ez a gondolat még csak mint gondolat szerepelhetett. évi március hó 16-án, kedden. Ezért küldte el hozzá Gerőt azzal, hogy nézze meg, micsoda technikai előkészítés alatt van az ügy és tegyen neki jelentést, hogy azután erről a dologról többet tudni sem akarjon. Gerő eljött hozzá és megmondta, hogy: láttam két rongyos frank-klisét, amely egyáltalán nem alkalmas frankok hamisítására. Nagyon köszönöm, — felelte Teleki — hogy ezzel a további beavatkozástól engem felmentett, mert igazán nagyon kellemetlen dolog lett volna, ha nekem ebben bármiféle részem lett volna. Gerő ezt nem ugy gondolta, hogy a hamisításban lett volna része, hanem akár csak énnek az ügynek felderítésében is. Amikor azután alkalmilag gróf Teleki Pál a ministerelnök urnák azt mondta, hogy foglalkoztak ilyen gondolattal, de hát az ügy be van fejezve, mert abszolúte alkalmatlan a kivitelre, a ministerelnök ur ahelyett hogy azt mondta volna, hogy ha ez csak gondolat volt, erről nincs mit többet beszélni, azt mondta Nádosynak, hogy ennek dacára tartsd rajta a szemedet. Tudjuk nagyon jól, hogy a kormányeinök nem detektivíönök, a hatáskörébe nem tartozó ügyekbe beavatkozhatik, ha akar és nem avatkozik be, ha nem tartja szükségesnek és annak dacára, hogy gróf Teleki Pál a gondolatnál egyebet nem látott az ügyben, a ministerelnök ur mégis azt mondta Nádosy főkapitánynak, hogy tartsa rajta a szemét. A másik tény, amelyből az őrgróf ur levonja a következtetést, az, hogy 1925 novemberében Kozma Miklós jelentette a ministerelnök urnák, hogy valakik bemondás szerint frankot hamisítanak. Ennek részleteivel nem akarom untatni a t. Nemzetgyűlést, bőséggel el van mondva a jelentésben. Én ebből is időszerüleg és logice csak azt látom, hogy a ministerelnök ur sokkal, de sokkal komolyabban vette ezt az ügyet, mint ahogy más névtelen feljelentést venni szokott ő és minden más hatóság, és ezzel annak a gondosságnak adta tanújelét, amellyel az ország köszönetére, nem pedig a t. ellenzéki urak módjára ellene intézett támadásokra és felhozott rágalmakra szolgált reá. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Klárik Ferenc: Egészen máskép van!) Ez az t. képviselőtársaim! Különböző szemüvegen nézünk. Nekem nyugodt a lelkiismeretem, hogy a szemüvegem jó. Egyet azonban méltóztassanak nekem megengedni, cs ez az, hogy az önök pápaszemét én rossznak tartom, rossznak tartom akkor, amikor kivonulnak március 15-én legnagyobb nemzeti költőink egyikének szobrához és vörös ballonnal, vörös szalagokkal (Felkiáltások a jobboldalon: Gyalázat!) izgatják t Budapest becsületes, magyar hazafias közönségének lelkületét. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: Közvélemény, ami nincs! — Fekete Lajos: Önöknek nincs közvéleményük! — Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Zaj. — Elnök csenget.) Amíg azt hittem, hogy önök épen ugy elfelejtették 1919-et, mint én, addig azt gondoltam, hogy mi egymást itt meg fogjuk győzni, meg fogjuk érteni. Amikor azonban 1919 után hat esztendővel ennek az országnak hazafias közönségét minden lehető alkalommal a vörös szin előhozatalával izgatják és keserítik, kizártnak tartom, hogy mi valaha megértsük egymást. (Graeffl Jenő: Soha! — Propper Sándor: Csak bombával szabad izgatni a közönséget? Csongrádi és dohány-utcai merényletekkel? — Zaj.) Egy ellenben kétségtelen dolog, az, hogy azok legnagyobb részben elvették