Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-517
194 A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. évi március hó 2-án, kedden. totta, megjelent a bizottság előtt, ott soha a hivatalos titoktartásra nem hivatkozott, és minden kérdésre, amely hozzá intéztetett, felvilágosítást adott, minden olyan iratot ismertetett, minden olyan iratot rendelkezésre bocsátott a bizottságnak, amely a tárgyra vonatkozik, vagy amelynek a tárggyal való összefüggésére a bizottság hivatkozott. A bűnügy összes irataiba, lettek légyen azok rendőrségi vagy ügyészi iratok, betekintést nyerhetett és nyert a bizottság, albizottságot küldvén ki, amely napokon keresztül tanulmányozta a bűnügy iratait, úgyhogy ebben a tekintetben is teljesen tisztán láthatott a bizottság. Az elé, hogy a vádlottak kihallgattassanak, illetőleg kihallgathatok legyenek, a kormány semmiféle akadályt nem gördített, (Rassay Károly: Csak nem vezettette elő őket!) hiszen az igazságügyminister ur vállalt kötelezettségének megfelelően a bírósághoz fordult és a bíróság a vádlottak kihallgatása ellen semmiféle kifogást nem emelt. Arra nézve, hogy a vádlottakat az igazságügyminister ur elővezettesse, egyfelől semmiféle kötelezettséget nem vállalt a kormány, másfelől ez az igazságügyminister urnák jogi felfogásával ellentétben állván, a maga részéről erre nem vállalkozott. Ha mármost az a vád hangzik el, hogy a bizottság a tanuknak egész sorát nem hallgatta meg, ebben a tekintetben a legkevésbé a kormánynak tehető szemrehányás, mert hiszen a kormány a bizottságra vagy annak egyes tagjaira semmiféle ingereneiát nem gyakorolt. Hiszen tudomásom van arról, — utólag felhozta valaki itt a parlamentben — hogy voltak tanúkihallgatásokra vonatkozó elutasitó határozatok, amelyeket egyhangúlag hoztak meg (Ugy van!) és voltak olyanok, amelyeket szótöbbséggé], de nem pártállás szerint hoztak meg. A kormány tehát a maga részéről a legmesszebbmenő előzékenységet gyakorolta, minden tekintetben hozzájárult a bizottság működésének megkönnyítéséhez (Zaj és ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Bessenyey Zénó: Kérdezzék meg Vázsonyit!) és teljesítette azt a kötelezettséget, amelyet vállalt. Ha azt mondják rám, hogy engem specialiter is terhel bizonyos vád, amint itt HegymegiKiss Pál t. képviselő ur mondotta, hogy én a bizottságban olyan vallomást tettem volna, mintha a szokolhamisitási ügyből, illetve abból kifolyóan, hogy a bizottság a szokolhamisitással foglalkozott, következett volna be a csehszlovák külügyministerium diplomáciai lépése a magyar kormánynál, ugy ez nem felel meg a tényeknek. Hozzám egy kérdés intéztetett arra nézve, hogy látok-e összefüggést a cseh kormány azon diplomáciai lépése között, amelyről szóltam és a között a körülmény között, hogy egyes politikai, egyes közéleti tényezők újságokban stb., egyáltalában a szokolügyet és a frankügyet bizonyos összefüggésbe hozzák. Én erre kijelentettem, hogy, igenis, látok ebben összefüggést, és hogy ez igy van, bizonyítja azóta Benes külügyminister ur felszólalása, akire múlt beszédemben hivatkoztam és aki maga mutatott rá, hogy a szokolügy és a frankügy között összefüggés van, hiszen a magyar nemzetgyűlés egyes képviselői ilyen nyilatkozatot tettek. (Felkiáltások jobbfelől: Na!) Kérem szépen, ennél bizonyítóbb erejű dementi a t. képviselő ur vádjával szemben, azt hiszem, nem szegezhető. Áttérek ezek után azokra vádakra, amelyek a kisebbségi véleményben jelentkeznek. I>e itt is bizonyos restrinkcióval akarok élni, mert kizárólag azokkal a vádakkal akarok foglalkozni, amelyek saját személyemre vonatkoznak. Nem fogok tehát foglalkozni a felelősség kérdésével sem, amennyiben az a belügyminister úrral, az igazsáigügyminister úrral, a honvédelmi, a kereskedelemügyi, illetőleg külügyminister úrral szemben a kisebbségi véleményből kidomborodik. Már most, ami a saját személyemre vonatkozó vádakat illeti, ugy ezeket két csoportba kell soroznom. Az egyik csoportba azok a vádak tartoznak, amelyek könnyelműséggel, mulasztással, elővigyázatlansággal és helytelen intézkedésekkel vádolnak meg és ezért a politikai felelősséget konstruálják meg velem szemben. A másik csoportba azok a vádak tartoznak, amelyek nyíltan kifejezve és nyiltan megmondva nincsenek, amelyekből a jogi felelősség következtetése levonva nincsen, de amelyek sub rosa a kisebbségi véleményben ott lappanganak; és azt kell mondanom, hogy ebből a szempontból a kisebbségi vélemény nem őszinte, mert ha vannak ilyen tények és nem állanak szemben ezekkel a tényekkel olyanok, amelyek lerontják ezeknek azt a jelentőségét, hogy belőlük vád legyen konstruálható, akkor tessék nyiltan és férfiasan a jogi felelősséget felvetni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Megkapta már!) Én most a kisebbségi véleményről beszélek. Az az eljárás nézetem szerint, amely ilyen ténykörülményekre rámutat, fokról-fokra, lépésről-lépésre elhallgatja azonban azokat a ténykörülményeket, amelyekre ezzel szemben hivatkozhatott volna annak megindokolására, hogy miért nem vonja le belőle a jogi felelősség következtetését, nem őszinte és nem lojális eljárás. (Ugy van! jobbfelől. — Pesthy Pál igazságügyminister: Az egész végig nem az!) Már most vegyük rendre ezeket a vádakat. Én elsősorban az első csoportra, illetőleg arra a csoportra akarom megjegyzéseimet megtenni, amelyből az ellenzéki kisebbségi véleménynek a jogi felelősséget, ha akarta volna, meg kellett volna konstruálni. Általánosságban azt mondhatom, hogy ezekkel a vádakkal szemben elsősorban hivatkozom arra a politikára, amelyet öt éven keresztül a ministerelnöki székben folytattam (Farkas István: Amely a frankhamisításhoz vezetett) és amely homlokegyenest ellentétes annak a lehetőségével is, hogy egy ilyen ügyet támogattam és tudatosan tűrtem volna, Hiszen öt éven keresztül napról-napra azt hirdettem, hogy ennek az országnak kifelé nemzetközi vonatkozásban nyugalomra, békességre van szüksége; napról-napra arra törekedtem, hogy ennek az országnak presztízsét kifelé helyreállítsam, (Ugy van! jobbfelől.) hogy azokat az ellentéteket, amelyek természetszerűleg fenállottak és fenállanak, lehetőleg tompítsam és mindazokat az érdességeket, amelyek r köztünk és szomszédaink között az érintkezésben is fenállottak, lehetőleg megszüntessem. Tettem pedig ezt nyiltan is megmondva azért, hogy ennek az országnak ilyen külpolitikai segítségével hoszszabb időre nyugalmat biztosítsak, amely nyugalmi időt az országnak pénzügyi, gazdasági, politikai és társadalmi konszolidációjára kellene felhasználni. Ez az egyedüli mód és nem a kalandok módszere, melynek segítségével ugy a Ház falain belül, mint azon kivül újból talpra állithatjuk ezt a nemzetet. Kérdem, lehetséges-e az, összeegyeztethető-e ez a felfogás azzal, hogy hozzájáruljak egy olyan akcióhoz, vagy fedjek egy olyan akciót, amely ha nem sikerül, feltétlenül & nemzet presztízsét teszi kockára» ha azonban sikerül,