Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-517
190 A nemzetgyűlés 517. ülése Î9i many erre a hivatásra, akkor az egész nemzetgyűlés alkalmatlan. (Igaz! Ugy van! a .jobboldalon és a középen.) Ha azonban nem azt nézem, hogy a feltett kérdésekre ezek a jelentések minő hiányos válaszokat hoztak ide a nemzetgyűlés elé, hant m veszem a kisebbségi jelentést — hiszen ellenzéki álláspontom folytán ahhoz közelebb kell állanom — és veszem a kisebbségi jelentésnek magát a tartalmát és egy pillanatra nem tekintem a konklúzióját, akkor érdekes megfigyelésre tehetek szert. Maga a tartalom — csupán egy papírlapra kiírva a fejezetek címeit —a következő: a III. fejezet címe: A ministerelnök mulasztásai; a IV. fejezeté: Alkudozás Nádosy Imrével és herceg Windischgraetz Lajossal; az V. fejezet címe: A terheltek állítása szerint félhivatalos akcióról volt szó; a VI. fejezet címe: A kormány eljárása a szokó]hamisítókkal szemben felbátorította a frankhamisitókat; a VII. fejezet címe: Jankovich Arisztid gyors visszahonositása reaktiválása és nyugdíjazása; a VIII. fejezet címe: A kormány felelőssége a nyomozat további folyamán. Ha ez mind igy van, ahogy ezt Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam összeállította és ha ez mind igaz, akkor nem értem a konklúziót. A tartalom: üsd agyon, a konklúzió pedig: de ne nagyon. (Derültség a jobboldalon.) Egészen mást vártam a kisebbségi jelentéstől. Azt hittem, hogy maguknak ellenzéki képviselőtársaimnak is vannak adataik a bűnügyre és a kormányra vonatkozólag. Sajnálattal látom a jelentésből, hogy nem voltak. Látom, hogy nincs bebizonyítva az, ami az ellenzék egy részének kommünikéjében volt, hogy a kormány és a fajvédők között teljes és tökéletes a megegyezés; erre semmi bizonyítékot nem látok. Nem látom igazolva azt, hogy annakidején, amikor a házelnök ur bennünket pártközi konferenciára összehívott, az ellenzék egyrésze távol volt, mondván, hogy nem ülhet le velük egy asztalhoz. Ez nagyon érdekes, mert Párizsban is szeretnék, ha valaki nem üjne le velük egy asztalhoz. (Forgács Miklós; Nem magyar mondta!) Megállapítom, hogy a január 19-iki parlamenti tárgyalás alkalmával ide-oda röpködött közbeszólások sincsenek igazolva előttem. így pl. az a közbeszólás, amely azt a vádat röpítette szét, hogy Siófoknál kezdődött az egész hamisítás, — ha jól emlékszem Esztergályos képviselőtársain mondta — ez a vád sincs pl. igazolva; hasonlóképen a másik vád, amely a frankok királyáról, Albrecht kir. hercegről szólt; be kell ismernünk, hogy ez sincs a kisebbségi jelentésben bizonyítva. Nem tudom mi lett volna, ha az igen t. miniszterelnök ur megfogadta volna tanácsomat és január 19-én szabad folyást engedett volna az ellenzéki felszólalásoknak. Ha ma márciusban ilyen állapotban kerül elénk az egész ügy, nem tudom, hogy január 19-én nem lett volna-e okosabb, nem az ország érdekében állott volna-e, ha az ellenzéki felszólalásoknak tág teret nyitottunk volna. (Zaj.) Megáilapitom, hogy az, ami előttünk van — akár az előadói jelentést, akár Vázsonyi Vilmos képviselőtársam művét nézem — nem egyéb, mint a megszorult vádlottak kapkodó vallomáisa és látszaton alapuló bíráskodás. (Rakovszky István belép a terembe. — Felkiáltások jobbfelől: Egy kis fejmosásra sétáljon be! — Rakovszky István (ismét távozva a teremből: Még bejövök!) Én. aki majdnem az összes vádlottakat sze. évi március ho 2-án, kedden. mélyesen ismerem, évek hosszú sora óta, kijelentem, hogy most ebben az ügyben nem hiszek a vádlottaknak. Nem tetszik nekem a magatartásuk; nem tetszik, hogy rögtön elfogatásuk alkalmával a hazára hivatkoztak; nem tetszik, hogy naplót vezettek minden lépésükről. És el tudom képzelni, hogy érdekükben állhat az is, hogy magukkal rántsák a kormányt. (ügy van! Ugy van ! a jobboldalon és a középen,) Nem hiszek tehát a kisebbségi jelentésnek, mikor a hivatalos Magyarországot vádolja meg és a németeket hurcolja meg. Nem hiszem nem lehet igaz, hogy ez az ország már évek óta bankóhadjáraton viv egyes államok ellen, (ügy van! a jobboldalon.) A szokolhamisitásról mindanynyian tudjuk, hogy ugy künn, még az érdekelt államban is, mint itt benn Magyarországon irattárba került. Kérdezem, miijéén nemzeti érdek parancsolta, (Taps és felkiáltások a jobboldalon: Vázsonyi!) most az, hogy ezt az ügyet felkavanuk. (Homonnay Tivadar: Hazaárulás!) Miért akarnak és miért akartak egyes politikusok a frank és a szokol között kapcsolatot teremteni 1 ? (Forgács Miklós: Mert ez a mesterségük! — Szijj Bálint: A külföld szolgálatában! — Lendvai István: Meg akarták mutatni, hogy konstruktivok!) Kérdeztük talán mi, mikor a parlamenti vizsgálóbizottságot kiküldtük, a szokolhamisitáis politikai hátterét? (Erdélyi Aladár: Jelentkezett a csinálója!) Ha jól emlékszem, kizárólag a frankhamisitás politikai hátteréről volt szó. A kisebbségi jelentés maga mondja, hogy nem kérdeztük, és mégis foglalkozik ezzel a kérdéssel. (Pesthy Pál igazságügyminister: Vázsonyi mindig ezt hajtogatta! — Lendvai István: A zsidó mindig kérdéssel felel!) Nem tudom — és innen az ellenzéki oldalról felvetem azt a kérdést — hogy miért! Talán külpolitikai bonyodalom kellene? (Pesthy Pál igazságügyminister: Az! Az! — ügy van! ügy van! a jobboldalon. — Forgács Miklós: Kellene nekik! — Zaj. — Héjj Imre: Igaza van! — Elnök csenget.) Becsületes békeszerető magyar ember nem akarhat külpolitikai bonyodalmat csinálni. (Taps a jobboldalon és a közévlen.) mikor ellenfeleink a jelek szerint abszolúte nem akarnak külpolitikai bonyodalmat csinálni. (Pikier Emil: Azért kell lemondania a kormánynak!) Egy nemzeti szégyent-—mondjuk, hogy az volt — csak nem lehet perverz gyönyörűséggel kiteregetni, (ügy van! Taps a jobboldalon és a középen.) Ugy vélem, hogy egyetlenegy magyar ember sem lehet franciább a franciánál. (Forgács Miklós: Nem is magyar ember csinálta!) Úgy a franciák, mint a csehek kétségtelenül a hivatalos Magyarországot és Németországot akarták kompromittálni. (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ezt az utolsó közrendőr vagy detektív is igazolhatja, aki a nyomozásban résztvett. És én nem csodálkoztam volna, ha a- magyar rendőr megtorpant vagy visszahőkölt volna buzgóságában, mikor látta, hogy a francia minő bizalmatlansággal kiséri az ő működését. Igenis, állítom Rassay t. képviselőtársam megállapításaival szemben, hogy kellemetlen, feszélyező a nyomozásnál az ilyen kollaboráció. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Lehetetlen elképzelni, hogy ez a magyar rendőrséget is ne feszélyezte volna. A franciák törekvése ezideig — meg kell állapítani — kudarcot vallott, és reméljük, hogy kudarcot vall a jövőben is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Annakutána pedig lehetetlen, hogy igazságérzetük s tárgyilagosságuk, amelyre annyiszor apelláltunk hiába, fel ne ébredjen és meg ne értse ennek a bol-