Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-517
A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. Elnök: Csendet kérek! (Propper Sándor: Uj Kemény Simon!) Őrgr. Pallavicini György: Ezt én mellékes kérdésnek tartom; abszolúte nem lehet ezt az esetleges hibát, nézetem szerint nem is hibát, felhasználni, mert az én nézetem szerint a ministerelnök urnák kellett volna utasítást adni az államtitkár urnák, amennyiben ő maga nem közölhette az őt helyettesítő ministerrel, hogy igenis, itt ilyen kérdésről szó van és hogy a legerélyesebben intézkedjék. Csak egy eset lehetséges: azért nem tudatta ezt a ministerelnökhelyettes úrral, mert bizonyára nem akarta volna, hogy Vass minister ur a legerélyesebben elfojtsa ezt az egész ügyet. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj és ellenmondások jobbfelől. — Urbanies Kálmán: Önöknél lehet, hogy igy van!) Még csodálatosabbnak tartom, hogy amikor a ministerelnök ur a genfi anyag átdolgozására, részint a genfi ut előtt, részint utána többizben falura ment, akkor sem értesítette az őt kelyettesitő ministert, sőt a vele teljesen szolidáris belügy minister urat arra utasította, hogy a frankhamisitásra nézve senkinek ministertársai közül ne adjon felvilágosítást. (Gr. Szapáry Lajos: Honnan tudja ezt? — Zaj. — Halljuk! Halljuk! bal felől.) Elnök: Csendet kérek! Örgr. Pallavicini György: December 31-én a belügyminister ur Vass minister urnák megtagadta a felvilágosítást. (Rakovszky Iván belügyminister: Mert már Pesten volt a ministerelnök!) Végtelenül sajnálom, hogy az igen t. népjóléti minister ur mindjárt nem vonta le ennek az esetnek konzekvenciáját. (Gr. Szapáry Lajos: Azt képzelem! — Élénk derültség a jobboldalon. — Esztergályos János: Ez a politikai erkölcsük! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, minden oldalon. (Folytonos nagy zaj.) Csendet kérek ! Őrgr. Pallavicini György: Ha megtette volna, bizonyára nem volna olyan helyzet és ma már nem tárgyalnók a frankügyet. (Folytonos nagy zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni minden oldalon. Őrgr. Pallavicini György: Teljesen érthetetlen előttem, hogy november 30-ikától kezdve egészen január 3-ig sem a ministerelnök, sem a belügyminister — pedig ha előbb nem, Prónay államtitkár ur révén akkor már tudtak az ügy komolyságáról — nem tettek semmit, hogy Nádosyt állásától elmozdítsák. Ámde őt kérdőre nem vonták, még csak jelentést sem kértek tőle. És ha Bethlen nrinisterelnök ur nem is ért rá arra, hogy báró Perényit genfi elutazása előtt fogadja, miért nem fogadta legalább mindjárt Genfből való visszajövetele után? Azt hiszem, mindezekből a mulasztásokból is világos a kormány súlyos politikai felelőssége. De meg akarom vizsgálni a ministerelnök nr nyilatkozatait is. Gróf Bethlen a frankbizottság előtt többször mondotta, hogy a szokolhamisitás és a frankhamisítás között nincs összefüggés, mert annak mások a szereplői, mások játszottak abban vezetőszerepet. Azt mondotta, r hogy először akkor hallott erről, amikor már Bécsben letartóztatták a szereplőke* 1921 június 30-án, illetőleg őszén. Azt állitja, hogy Friedrich István volt az, aki mint honvédelmi minister annakidején ezt a dolgot imciálta volna. Ezt az állítását a ministerelnök ur a múlt napokban saját felszólalásában megcáfolta, (Friedrich István: így kényNAPLÓ. XL. évi március hó 2-án, kedden. 183 szeritenek arra, hogy az ember feleljen! — Gr. Szapáry Lajos: Könnyű Katót táncba vinni!) amelyben Benes cseh külügyminister urnák válaszolt. A ministerelnök ur ugyanis összekeverte az 1920-ban történt százszokolos hamisításokat, amit Friedrich István t, képviselőtársam hibájául akar felróni — nem akarok elébevágni az ő bizonyára t elkövetkezendő válaszának, nem térek ki tehát arra, vájjon van-e neki ehhez köze — az 1921-ben történt 500 szokolos hamisításokkal, amelyekhez Friedrichnek semmi köze nem lehetett, mert hiszen akkor már régen nem volt minister. (Friedrich István: Akkor már a vádlottak padján ültem hat hónapja! — Horváth Zoltán: Akkor már Tiszát gyilkolta meg! — Hedry Lőrinc: Károlyi Imre volt az is! — Friedrich István: Ugy van! Károlyi Imre és Bethlen rendezték ezt a játékot! —Rakovszky István: A jóbarátok! — Friedrich István: Ez a nemezis!) De a legcsodálatosabbak azok az állitások, amelyeket a ministerelnök az osztrák kormánynyal szemben hangoztat. A ministerelnök ur vallomásában, amely csodálatosképen az Abendben majdnem egészen helyesen jelent meg, ugy Schober kancellárt, mint az osztrák kormányt azzal gyanúsítja, hogy a szokolhamisitás Ausztriában az ottani hatóságok tudtával és támogatásával lett előkészitve. (Berki Gyula: Nem gyanúsított senkit! — Gr. Szapáry Lajos: Nem mondta sohasem!) Ezzel szemben az a csodálatos eset áll fenn, hogy a gyorsírói jegyzetekből hiányoznak azok az okmányok, amelyekre a ministerelnök ur hivatkozott és amelyeket felolvasott. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Ellenben dr. Ramek február 16-án tartott beszédében a leghatározottabban tagadja ezt. Nálam vannak a Neue Freie Pressében megjelent hivatalos cáfolatok, melyek szerint ugy Schober rendőrfőnök, mint pedig Rintelen tartományi főnök a gráci tartománygyűlésben a leghatározttabban tiltakoznak ez ellen az inszinuáció ellen. Nagyon csodálom, hogy a ministerelnök ur szükségesnek tartotta az osztrák kormányt belekeverni ebbe az ügybe, mert feltéve, hogy az osztrák kormány tényleg ludas lett volna is ebben a dologban, ugy dr. Ramek, mint pedig Rintelen egybehangzó nyilatkozata valószínűvé teszi, hogy nem volt benne részük. De még ha igy lett volna is, akkor sem tartom lojálisnak, hogy a vele barátságos viszonyban levő állam kormányát belekeverje, amikor a ministerelnök ur bizonyára nem felejtette el, hogy a kommün alatt mennyire élvezte Schober akkori rendőrfőnök vendégszeretetét, barátságát és védelmét. (Rakovszky István: És Rappaport úrét! — Gr. Szapáry Lajos: Ezt sohasem mondta! Ezt csak a Neue Freie Presse hozta igy, de a ministerelnök ur nem igy mondta!) A parlamenti bizottság előtt a ministerelnök ur még egy különös nyilatkozatot tett. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. örgr. Pallavicini György: Visszaemlékezett a parlamenti bizottság előtt tett vallomásában arra, hogy ő már 1922-ben találkozott Windischgraetzzel, aki őt felkereste és a következőket mondotta. Megjegyzem, hogy ez a többségi jelentésben van, a kisebbségi jelentés ezt a részletet nézetem szerint egészen helyesen kikerülte: én sem tartom hasznosnak, hogy irredenta dologban egy többségi jelentés erről beszéljen, de minthogy a többségi jelentésben ez előfordul, amely jelentés mindenki kezén meg27