Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-517

374 A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. nyékre felépitve. Mindkét irányban csak inBzinuáeiókkal, csak feltevésekkel lehet dolgozni és ennek következtében nyilvánvaló, hogy a bizottság- bármily fárasztó, bármily önfeláldozó munkát végzett légyen is, végeredményben komoly eredményeket produkálni uem tudott. Szerintem azonban ezenkivül ártalmas is volt, és pedig az ország szempontjából volt ártalmas ennek a bizottságnak megkonstruálása, mert hiszen elég hivatkoznom azokra az elkövetett indiszkréciókra, amelyek a bizottságban, »ajnos, épen a velünk szemben legkevésbé barátságos külföldi sajtóorgánumok felé történtek, elég rámutatnom arra, ugy hogy a mi ránk, a bizottság tagjaira nézve kötelező diszkréció mellett is az egész bizottság konstrukciójánál fogva a mérgező anyag kijuthatott a külföldre, de a cáfoló anyag nem juthatott ki és ennek következtében a magyar nemzeti közvélemény felesleges módon kénytelen volt ott állani a világ Ítélőszéke előtt, ferde látszatokkal, hamis tényállításokkal meggyanúsítva, anélkül, hogy a védekezés lehetőségével rendelkezett volna. Helytelen volt ennek a bizottságnak megkonstruálása azért is, mert most már mindenféle támadás a jól informáltság és a hitelesség látszatát nyerte, de végeredményben magát az ügyet végső tisztázáshoz juttatni nem tudta. De helytelenítem alkotmányjogi szempontból is, mert helytelen dolog az, hogy bírói ítéletet megelőzően egy, még nyomozati (•stádiumban levő üggyel kapcsolatban a törvényhozás, vagy annak bármelyik bizottsága ténymegállapításokkal foglalkozzék és ezzel prejudiciumot teremtsen a bírói eljárást megelőzően. Az egyedüli helyes eljárás az lett volna: nyugodtan megvárni a birói tárgyalást, megvárni a birói Ítéletet, megvárni, míg a bíróság megállapítja a tényállást, és akkor a bíróilag megállapított tényállás politikai konzekvenciának levonására és a kérdés politikai vonatkozásainak kivizsgálására igenis helyesen lehetett volna egy parlamenti vizsgálóbizottságot kiküldeni. En csak sajnálom, hogy az igen t. kormány, amely eleinte szintén erre a szerintem egyedül helyes álláspontra helyezkedett, később engedett ebből az álláspontjából és ezzel alkalmat nyújtott egy olyan bizottsági anyag feldolgozására és olyan bizottsági jelentések készítésére, és a Ház elé terjesztésére, amelyek nem ennek az ügynek napirendről való levételére, és nem arra alkalmasak, hogy ezt az ügyet oda utalják, ahova valók: a büntetőbíróságok elé, hanem amelyek konkrét tényállás hiányában majdnem kizárólag feltevésekre vannak felépitve ugy az egyik, mint a másik oldalon, ugy hogy a bizottság kiküldetése igenis, a kérdésnek nem tisztázásához, hanem elnynjtásához és a bűnügyi térről a politikai térre való átviteléhez járult hozzá. Pedig én a magam részéről ennek az egész kérdésnek a megítélésénél legfőbb szempontnak azt tartom, hogy a horizont az ország körül eléggé sötét és semmi szükségünk sincs arra, hogy a frankhamisítás ügyének politikumként való beállításával magunk szolgáltassunk anyagot, fegyvereket, eszközöket az ellenünk való sajtóhadjárathaz. Ismétlem és hangsúlyozom: a kérdés a büntetőbíróság elé tartozik. Kivánom és követelem, hogy ez a fórum, az illetékes fórum járjon el teljes szigorúsággal, de a nemzet érdekében követelem azt is, méltóztassék ezt a kérdést a politikumok sorából sürgősen kikapcsolni és az eljárás folytatásához egyedül bűnügyi részében ragaszkodni, meri ennek a kérdésnek a birói, vagy a évi március hó 2-án, kedden, rendőri nyomozat stádiumában politikum gyanánt való kezelés az ország érdekeit súlyosan karositja. Én látom azt, hogy már eddig is számos olyan beavatkozás történt ezzel az üggyel kapcsolatban belső dolgainkba, számos olyan veszély tornyosult a külpolitika érdekei szempontjából, amelyeket szó nélkül hagyni nem lehet. Láttuk, hogy Csehország már jegyzékben érdeklődött a régi, diplomáciailag és bűnügyileg már évekkel ezelőtt elintézett szokolügy iránt, amely szokolügyet egészen fölösleges módon a franküggyel kapcsolatban vetettek be a nemzetközi közvéleménybe. Láttam, hogy a temesvári kisentente-konferencia hozott egy határozatot, amely talán nem volt olyan agresszív, mint előre hirdették, de amelynek van egy pontja, amely méltán keltett aggodalmat s ez azt mondja, hogy a kisentente az öszszes szankciókat igénybe fogja venni, nehogy hasonló események megismétlődjenek. Ez a határozat szankciókról beszél, amely szankciókat egy idegen állam velünk szemben egy mégis csak belső kérdésben nem tudom, minő módokon óhajt esetleg majd alkalmazni. Látom azt, hogy Jugoszlávia is jegyzékben érdeklődik valami dinárhamisitási ügyben, amelyet teljesen hiábavaló módon és teljesen helytelenül Magyarországgal hoztak összeköttetésbe. Az osztrák Reichstagban is láttam a szociáldemokraták támadását, egy gyűlölködő, igazságtalan támadást Magyarországgal szemben és épen ma fog lefolyni a francia kamarában Léon Blum vezetése alatt szintén egy offenzíva, amely nem hiszem, hogy Magyarország érdekeivel összhangban állana. (Esztergályos János: Ez az önök politikájának a következménye! — Ellenmcndások jobbfelől és a középen. — Csontos Imre: Az önök agitációjának! — Esztergályos János: Ezt megmondtuk már négy évvel ezelőtt! — Ivády Béla: A jóindulatu emigránsok működésének következménye!) Hogy kinek a munkája idézte elő, arra nézve méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra hogy Franciaországban nemcsak a szociáldemokrata Léon Blum, hanem a nagytőkés monsieur Fináli is, aki szintén óbudai zsidó származású ember és aki a Banque de Paris et de Pays-bas vezetője, pólusa a magyarellenes offenzívának. Léon Blum a proletariátus zsidó vezére és Finali a kapitalista zsidók vezére, nagyon jól megértik egymást akkor, amikor Magyarországgal szemben igaztalan harcot kell folytatni. (Esztergályos János: Miért adnak okot erre?! — Klárik Ferenc: Nem kell félteni tőlük Magyarországot. Csak becsületesnek kell lenni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Eckhardt Tibor: Ezt talán ugyanannyi joggal kívánhatom a képviselő úrtól is. (Klárik Ferenc: Miért? Én mindig becsületes voltam!) Ezek a külföldi beavatkozások ránk, magyarokra nézve kétszeresen súlyos jelentőségűek azért, mert hiszen a magyar népközösség tagjai nemcsak a trianoni határokon belül, hanem azokon túl is élnek, a magyarságnak igen tekintélyes része ma idegen elnyomás alatt szenved. És méltóztassanak csak visszagondolni arra a cseh parlamentben lefolyt vitára, amelyben Szüllő Géza, volt magyar parlamenti képviselő Benessel szemben a magyar kisebbségek érdekében szállt sikra,, és amelyben épen innen a franküggyel kapcsolatban kikerült vádakra való hivatkozással iparkodott Benes a csehországi magyar kisebbségekkel szemben is